Oldal kiválasztása

Dead Space 3 – Valahol már előrendelhető

Dead Space 3 – Valahol már előrendelhető
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly szeptember óta nem hallhattunk semmit a Dead Space 3-ról, ma reggel azonban újabb árulkodó jel érkezett, egy dél-afrikai áruházlánc honlapján ugyanis előrendelhető lett az új rész.

Formálisan ugyan még nem jelentette be az Electronic Arts és a Visceral Games, hogy készülne a Dead Space folytatása, a tavaly szeptembert uraló pletyka-cunami után azonban biztosra vehető, hogy már készül a harmadik rész, ami az egyik dél-afrikai áruházlánc, a BT Games honlapján található adatlap szerint már előrendelhető.

 

Az új rész egy szeptemberi szóbeszéd szerint au Volantis nevezetű bolygón fog játszódni, ahova főhősünk egy baleset után találja majd magát. A fagyos, ködös jégbolygón Isaac túlélők nyomait véli felfedezni, így hamar kiderül, nem leszünk egyedül. Visszatér Ellie, illetve egy új szereplő, a technika iránt fogékony Jessica is színre lép majd. A három karakter végül útnak indul, hogy kiderítse, pontosan hol is landoltak, de a bolygót uraló hatalmas csendet egy ismeretlen üvöltés töri meg.

Translate »