Oldal kiválasztása

Call of Duty: Modern Warfare 3 – Játékteszt

Call of Duty: Modern Warfare 3 – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén a Battlefield 3 személyében konkrét kihívót kapott a Call of Duty franchise, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az Infinity Ward egységének megbomlása se tudta befolyásolni a végeredményt. Vagy mégis?

Az elmúlt közel egy esztendő az Activision, és az azóta az Electronic Arts kötelékét erősítő ex-Infinity Ward alapítók háborújától volt hangos. A kiadó azonban nevesebb szakemberei elvesztése ellenére se szeretett volna lemondani a Modern Warfare 3-ról, és a vele járó, minden bizonnyal rekordokat döntögető bevételről, így az Infinity Ward megmaradt tagjai mellett a cég másik két belsős stúdiója, a frissen alapított Sledgehammer és a Raven Software is a sorban nyolcadik Call of Duty-n dolgozott. Mindez az eredményen is meglátszik, mert bár a Call of Duty: Modern Warfare 3 gyakorlatilag semmit nem ad hozzá a már jól ismert, saját maga által lefeketetett alapokhoz, az árkád belső nézetű shooterek zsánerében továbbra sincs konkurense, pedig a Battlefield 3 tényleg mindent megpróbált.

 

Az egyjátékos kampány receptje tehát fikarcnyit se változott, sőt, igazából a történetírók se erőltették meg magukat, így a Modern Warfare 2-nek egy közvetlen (nagyon közvetlen) folytatásába csöppenünk. Az események Soap és Price, illetve a harmadik részben a világ nagyhatalmait egymásnak ugrasztó Makarov körül forognak. Ennek megfelelően egy globális méretű háború kellős közepébe csöppenünk, ahol a nyugati civilizáció utolsó bástyái is megdőlni látszanak, így New Yorktól, Párizson át, egészen Londonig gyakorlatilag minden nagyváros romokban hever, mi pedig az egész világot beutazzuk, hogy fülöncsípjük a Makarovot. Megfordulunk Afrikában, de olykor elszakadunk a szárazföldtől és egy-egy küldetés erejéig a víz alatt, és a levegőben is kihívásokkal találkozunk. Utóbbi esetében az orosz elnököt és családját kell megvédenünk az elnöki gépet ért terrortámadástól, és a készítők le se tagadhatnák, hogy a Nolan-féle Eredetből merítették bizonyos jelenetekhez az ötletet.

 

A Modern Warfare 3 single kampánya nem hazudtolja meg magát, így egy, az utolsó mozzanatig előre szkriptelt filmes élményt kapunk, azonban az egész világot behálózó háború méretéhez illeszkedik a történet is. Az Infinity Ward semmivel se spórolt, s amikor már azt hiszed, hogy nem lehet tovább fokozni az élményt, akkor jön a Modern Warfare 3, mely az első percben maximális fordulatra pörög, s egészen a játék végéig azon teljesít. Ennek megfelelően a durván hat órás kampány nem áll másból, mint egy adrenalintól duzzadó hullámvasútélményből, s pontosan ez hiányzott a Battlefield 3-ból. A pergős, dinamikus akciók, a látványos, robbanásokban és meglepetésekben gazdag szituációk. És hiába láttuk mindezt ezerszer, még mindig remekül működik.

 

Persze ha más játék folytatásánál hibának rójuk fel az újdonságok hiányát, itt is mindenképpen figyelembe kell vennünk a pontozásnál, de a Call of Duty részek sose single-központúságuk miatt vívták ki elismerésünket. A készítők is tisztában vannak vele, hogy rajongótáborúk a multiplayer mód miatt vásárolja meg évről évre a sorozat darabjait, s itt bizony komoly változások érhetőek tetten. Egyrészt megújult a kooperatív élményekre koncentráló Spec Ops, mely kibővült egy, a Gears of Warból ismert Horda mód opcióval, a Survival játékmóddal. Ebben a hullámokban érkező ellenfelek offenzíváját kell visszavernünk. Kezdetben elegendő lesz, ha csak a körök során kapott fejlesztésekkel élünk, de az egyre intenzívebb hullámoknál már a komoly csapatmunka is elengedhetetlen lesz a sikerhez.

 

A kompetitív multiplayer magja nem változott, azonban kisebb finomításokkal, újdonságokkal sikerült még kiegyensúlyozottabbá tenni az élményt. Egyrészt kapunk tizenhat teljesen új helyszínt, valamint a jól bevált játékmódok  (Free-for-All, Team Deathmatch, Domination) mellé két vadonatújat, a Kill Confirmed-et és a Team Defendert. Mindkettő a csapatmunkára épít, de amíg az előbbiben az elesett ellenség dögcéduláját kell begyűjteni, addig a Team Defenderben a CTF-hez hasonlóan a zászlóért folyik a küzdelem. A Kill Confirmed érdekessége, hogy a pontot csak akkor kapjuk meg, ha megszereztük a dögcédulát, de ha az elesett ellenfél csapattársa elhappolja az orrunk elől a jutalmunkat, akkor övéké a pont.

 

Megszűnt a jól ismert Killstreak rendszer, a helyét pedig az úgynevezett Pointstreak vette át, amiből összesen 28 van. A Pointstreakhez kapcsolódnak az úgynevezett Strike Package-ek, melyek különböző játékstílusokat támogatnak. Összesen három Strike Package-et kapunk: Assault, Support, Specialist. Az Assault láncos felépítésű, azaz a halállal megszakad, de segítségével olyan extrákat kérhetünk, mint a támadó helikopter, az AC130, a Predator rakéta vagy a Juggernaut páncélzat. A Support csomaggal UAV-t, SAM tornyot, golyóálló mellényeket, és egyéb, az egész csapatot segítő dolgokat igényelhetünk, míg a Specialist esetében nem killstreakeket kapunk, hanem extráknak különböző perkeket.

 

A másik újdonság, hogy személyünk fejlődése mellett fegyvereink is külön ágon lesznek tuningolhatóak. Fegyverarzenálunk közel negyven, a valóságban is létező csúzliból áll, s ezek mindegyikét fejleszthetjük, összesen két különböző ágon. A fegyverek tulajdonságait a Proficiencies menü alatt, a karabélyokra aggatható extrákat pedig az Attachments alatt érjük el. Proficiencies például a kisebb visszarúgás, a kisebb kilengés, ha eltalálnak, vagy a két egyidejű extra kiegészítő használata. Az Attachments kategóriába pedig a hangtompító, a Red Dot Sight, a Holographic Sight,  és a Dual Scope sorolható.

 

A Battlefield 3 pontozása után nem vagyunk könnyű helyzetben, amikor a Call of Duty: Modern Warfare 3-ról kell véleményünket összegezni. A DICE és az EA játéka egy fokkal halványabb single módot tudott felmutatni, a két játék többjátékos módja pedig egészen más élményt nyújt, hisz az MW3 a pergős akcióra épít, a Battlefield 3 pedig a lassabb, de monumentálisabb pillanatokra, valamint a járműves részekre koncentrál. Ha a látványvilág szempontjából közelítjük a meg az összehasonlítást, akkor vitathatatlanul a Battlefield 3-at hozzuk ki győztesként, bár az Infinity Wardnak sincs miért szégyenkeznie, a meglehetősen réginek számító engine-jükből ezúttal is kipréselték a maximumot. Az összhatás mégis a Modern Warfare 3 felé billenti a mérleget. Minden azon múlik, hogy játékosként mi jön be jobban? A realizmushoz közelebb álló, lassabb történetvezetés, és multiplayer, vagy a dinamikus, szüntelen akció.

 

Értékelés: 9/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »