Oldal kiválasztása

Jurassic Park: The Game – Játékteszt

Jurassic Park: The Game – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kilencvenes évek közepén tombolt a dinó láz, hála Michael Crichton és Steven Spielberg közös munkájának, a Jurassic Parknak. A film megélt több folytatást, valamint rengeteg játékot, és most a Telltale jóvoltából újból visszatérhetünk a Szörnyek szigetére. A kérdés csak az, hogy megéri-e? Cikkünkből kiderül!

Michael Crichton 1990-ben megjelent nagy sikerű regénye, az Őslénypark (Jurassic Park), melyből Steven Spielberggel karöltve 1993-ban készítettek filmet, mely az újfajta vizuális megvalósításával és a jó történetével azonnal világsiker lett. A film bemutatásától kezdve tombolt a dinó láz, a paleontológia szakra rekord mennyiségű tanuló jelentkezett az egyetemeken. Ezért is nem volt meglepő, amikor bejelentették, hogy a könyv folytatásából, a Szörnyek Szigetéből (The Lost World) is film készül. Az 1997-ben mozikba kerülő folytatás, hála a fejlettebb technológiának, még nagyobb siker lett, mint az elődje. A folytatásig négy évet kellett várni, és végül 2001-ben jött a Jurassic Park III, mely sajnos nyomába sem ért elődeinek, aminek fő oka az volt, hogy harmadik regény híján saját sztorit alkottak a filmesek. Nekikezdtek egy negyedik film munkálatainak is, de Crichton 2008-as sajnálatos halála miatt ezzel leálltak, de úgy tűnik, hogy Spielberg-ék újra nekiálltak a film elkészítésének.

 

Ahogy az lenni szokott, a sikeres franchise-zal nem csak a mozivásznon találkozhattunk, hanem akkoriban főleg a tévénken és később a monitorunkon is. Rengeteg Jurassic Park témájú játék készült az évek folyamán, de sajnos egyik sem lett olyan, amire évek múltán is szívesen emlékeznénk. Kivétel talán a The Lost World című Playstation játék, ahol egy kompit (Compsognathus), egy embert és a T-Rex-et irányíthattuk. Másik ilyen a Tresspasser, mely az első programok között volt, ahol a játékmenet szerves részét képezte a valós fizika alkalmazása. Régóta nem készült semmi a témában, egészen tavalyig, amikor is az epizodikus kalandjátékairól ismert Telltale Games bejelentette, hogy egyik legújabb fejlesztésük egy, a Jurassic Park alapján készült játék lesz. A programnak hónapokkal ezelőtt meg kellett volna jelennie, de a fejlesztők úgy gondolták, hogy még csiszolnak a játékon, így csak most térhettünk vissza a prehisztorikus hüllők közé, egy igencsak felemás játék keretein belül.

 

A játék nem is igazán megfelelő szó, inkább az interaktív film kifejezés jellemzi leginkább a programot, melynek történetében újra visszatérünk Isla Nublar szigetére, tehát akik az utolsó két filmben megismert Isla Sorna-t várták viszont a játékban, azok csalódni fognak. A történet kezdetén megtudhatjuk, hogy kik is azok, akikhez Nedry indult azzal a bizonyos borotvahabbal, amikor is útja tragikus megállóhoz érkezett. Mivel a vállalatot képviselő Chadwick, és a helybéli zsoldos, Nima nem kapják meg az árut, maguk indulnak megkeresni Nedryt. Mindeközben a szigeten tartózkodik még Dr. Gerry Harding állatorvos, akit már az első filmben is láthattunk a beteg bébi triceratops-os jelentben (őt egyébként az egyik producer, Gerald R. Molen alakította), akihez látogatóba érkezett tinédzser lánya Jess. Miután elszabadulnak az állatok és hőseinknek az életükért kell küzdeniük, az InGen mentőcsapatokat küld értük, ám ahogy minden a szigeten, a mentőakció sem úgy alakul, ahogy tervezték, és így a vállalati zsoldosoknak, Billy-nek és Oscarnak is sikerül közeli ismeretségbe kerülni a helyi állatvilággal. A túlélők szerencséjére a szigeten maradt még Dr. Laura Sorkin is, aki kiválóan ismeri a dinókat és a viselkedésüket (lévén ő hozta létre az első példányokat). Mi ennek a kis csapatnak sorsát fogjuk nyomon követni a játék négy epizódjában, akiknek a céljuk élve kijutni a szigetről.

 

Mint már említettem, a Jurassic Park – The Game nem igazi játék, hanem egy előre renderelt film, melyben lehetőségünk van néha beavatkozni a cselekménybe. Ez kétféleképpen történhet: vagy kapunk egy állóképet, ahol billentyűzettel vagy gamepaddal mozgathatjuk a képet, és néhány tereptárgyat megvizsgálhatunk, használhatunk. Az éppen aktuális karaktert nem irányíthatjuk, mindössze csak azt adhatjuk meg, hogy melyik tárgyat, nyomot vizsgálja meg. Ez a rész a régi, klasszikus kalandjátékokat idézi, még a Myst korából. Az ilyen álló részekben van lehetőségünk beszélgetni a többi karakterrel, már ha épp van valaki rajtunk kívül a környéken, de ha nincs, az se baj. Rengeteg lehetőségünk lesz magunkban beszélni, amikor is a karakterek kimondják hangosan a gondolataikat, ezáltal súgva nekünk, hogy mit is kellene csinálnunk. Ez főleg olyan részeknél gyakori, mint például Nedry terepjárójának és környékének vizsgálata, ahol is Nimával kell a járművet és a környékét átvizsgálnunk, hogy megtaláljuk a borotvahabos tartályt.

 

Minden más egyéb feladványt is így kell megoldanunk, melyek a történet vége felé egyre változatosabbak és összetettebbek lesznek, és nem egyszer szereplőink élete múlik azon, hogy jól oldjuk meg a feladványokat. Erre a legjobb példa az a rész, amikor hőseink egy csapat vérszomjas ragadozó elől menekülnek egy földalatti komplexumban, és a több lehetséges járat közül nekünk kell egy tervrajz alapján azonosítani a megfelelő kiutat a járatokat vizsgáló társaink leírása alapján. Ezekben a helyzetekben lehetőségünk van több szereplő között váltani, ami egyben helyszínváltást is jelent, így nagyobb területet vizsgálhatunk át, konzultálhatunk a többiekkel, stb.

 

Fent kitárgyalt részek mellé társulnak a néhány éve nagy népszerűségnek örvendő Quick Time Event-ek. Ez alatt főleg az „akciórészek” értendők, amikor is menekülünk egy dinoszaurusz elől, és közben akadályokat kell kikerülni, tárgyakat felvenni, de ugyanakkor „lopakodós” jeleneteknél is előfordulnak. Nem egyszer kerülünk olyan helyzetbe, hogy észrevétlenül kell eljutnunk A pontból B-be, ami a játékban úgy nyilvánul meg, hogy a felvillanó gombokat kell a megfelelő időben megnyomnunk, miközben hősünk/hősnőnk óvatosan lépked a képernyőn. Ha későn nyomunk vagy túl korán, akkor… nem történik semmi, mindössze rontunk az értékelésünkön.

 

Igen, az értékelésünkön, ugyanis a program minden fejezet végén értékeli a teljesítményünket, és, ha hibátlanul teljesítettük az adott részt, akkor arany medált kapunk (T-Rex koponya), ha egyet, vagy hármat rontunk, akkor ezüstöt (Triceratops koponya), ha ennél is többet, akkor bronz (Dilophasaurus koponya), vagy pedig semmilyen medált sem kapunk. Konkrét jelentőségük nincs a medáloknak, mindössze ösztönzésül szolgálnak arra, hogy újrajátsszuk a játékot, vagy csak az adott fejezetet a jobb eredményért. Ez sajnos nem túl sok motiváció, lévén a hónapokkal ezelőtt beharangozott megoldás, miszerint a döntéseink befolyásolják a történetet, kimaradt a programból. Persze hozhatunk többféle döntést a történet folyamán, de ezek maximum egy-két mondat eltérést eredményeznek az adott epizódban, amelyben a döntést hozzuk, a főbb események ugyanazok maradnak. Persze vannak jó megoldások is, pl. egy-két elrontott QTE után még van lehetőségünk korrigálni a dolgokat egy újabb jelenetben, de ezekkel elég szűkmarkúan bántak a készítők. A gombnyomogatós részek néha kiegészülnek olyanokkal, amelyekben vagy koncentrálnak szereplőink, vagy csak nagyon nyugton akarnak maradni, Ilyenkor  megjelenik egy zöld kör, és a feladatunk egy kis pöttyöt a kör közepén tartanunk pár másodpercig, miközben az folyamatosan mozog.

 

A játék másik hibája az, hogy egyes QTE részek szándékosan teljesíthetetlenek (pl. a triceratopszos ajtózárás, vagy a játék legelején a kapaszkodás), amikkel csak feleslegesen kifárasztanak minket, ráadásul ezek után általában villámgyorsan kell reagálnunk újabb felvillanó gombokra. A már említett esetek kivételével szinte minden elrontott gombnyomásért nemcsak a hibátlan értékelésünket veszítjük el, hanem aktuális szereplőnk életét is. Bizony, főhőseink meglepően változatos módokon halnak meg a szemünk láttára, néha elég látványosan. Láthatunk egészben lenyelést, gerinc és nyaktörést, felöklelést és hasonló kedvességeket, melyeket persze vér nélkül prezentál a Telltale csapata, ami miatt egy kicsit komikussá válnak ezek a jelenetek.

 

Essen pár szó a játék legnagyobb erősségéről, a történetről. A Telltale csapat igazi tisztelettel nyúlt az alaptémához, akárcsak a Vissza a Jövőbe játékoknál, és egy teljes értékű folytatásnak megfelelő sztorival sikerült előállniuk. Minden megtalálható benne, ami a filmeket sikerre vitte: rengeteg dinóharc, jól megírt karakterek, kiváló sztori, jól ismert helyszínek és néhány új őshüllő. Külön dicséret illeti a készítőket azért, hogy nemcsak a filmet vették alapul, hanem néha a könyvből is vettek át dolgokat. Az igazi rajongók az első Jurassic Park filmből egy az egyben átvett mondatokat is észre fogja venni, és még olyan apróságokra is ügyeltek, mint például a moziban pár percig feltűnő biztonsági hálózat pontos lemásolására.

 

Persze történt néhány módosítás is, mivel mégiscsak egy játéknak szánt programról van szó. Az egyik ilyen változtatás, hogy az első két részben szereplő kegyetlen és vérszomjas Velociraptorokat inkább a harmadik rész gondolkodó, megfontolt változataira cserélték le, és néhány igencsak hatásvadász jelenet is bekerült a játékba. Ezekkel semmi gond nincs, mivel a Jurassic Park hangulat mindenhol ott van, a szinkronszínészek fantasztikus munkát végeztek, a sztori jól megírt és fordulatos, valamint a karakterek sem kétdimenziósak. Mindegyikük kellően kidolgozott, és fejlődnek is a történet folyamán, mindegyikükről sok minden kiderül, senki sem az, akinek elsőre gondolnánk. Mivel késve jelent meg a játék, így mind a négy epizódot végigjátszhatjuk egyszerre, így nem kell várnunk hónapokat a teljes történet megismeréséhez.

 

Sajnos azonban úgy látszik, hogy míg történeti oldalról mindent beleadtak a fejlesztők, addig sajnos technikai részről mintha kicsit elhanyagolták volna produktumukat. A már jól ismert grafikus engine-t használták fel, és érezhetően kihozták belőle a maximumot, mivel a környezet elfogadhatóan néz ki, és a karakterek megalkotásánál is törekedtek a minél realisztikusabb megvalósításra. A kissé rajzfilmes és elnagyolt Vissza a jövőbe játékokkal ellentétben itt most reális emberi figurákat igyekeztek alkotni, és ez sikerült is, már amennyire a motor képességei engedték, bár néhány szereplő még így is túlságosan rajzfilmes (Oscar). Azt azért megjegyezném, hogy Dr. Harding külsejét is megváltoztatták a filmhez képest, és egy kissé fiatalabb külsőt kapott.

 

Amit viszont nem illethet senki rossz szóval, az a dinoszauruszok megvalósítása. Gyakorlatilag egy az egyben úgy néznek ki, mint filmes elődeik, mozgásuk és hangjuk is egy az egyben onnan lett átvéve, ezzel is erősítve a nosztalgikus hatást, amikor meghalljuk a T-rex kutya, pingvin, tigris, alligátor és elefánt hangokból összemixelt ordítását. Összességében tehát kijelenthetjük, hogy ez a Telltale eddigi legszebb játéka. Viszont az egyik legrosszabbul optimalizált is. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a játék nem igazán kedveli az ATI kártyákat, ami miatt a QTE részek nagy részénél magas beállításoknál hihetetlenül akad a játék, ezért a játszhatóság érdekében jelenetős grafikai butításokat kell eszközölni, hogy játszhatóvá váljon a program. A másik nagyon súlyos QTE hiba, hogy nem egyszer előfordult, hogy a játék „elfelejtette” mutatni, hogy épp melyik gombot is kellene megnyomnunk, és emiatt sokszor csak értelmetlenül bámultam a képernyőt, hogy most miért is halt meg a karakterem.

 

További hiba még maga az irányítás is. Billentyűzettel játszva szabályos kínszenvedés a szereplők „irányítása”, lévén lassan reagál a leütésekre, ráadásul érezhetően gamepadra van kialakítva a játék kezelése. Ezt főleg azoknál a részeknél érezzük, amikor egy mozdulatsor végrehajtásához a pillanat tört része alatt kell lenyomnunk két vagy három különböző billentyűt, míg kontrollerrel mindössze a jobb kart kellene az adott irányba elmozdítanunk. De nehogy azt higgyük, hogy ha szerzünk egy gamepadot, akkor minden problémánk megoldódott. Kezdetnek ugye be kell állítanunk, hogy mivel szeretnénk irányítani a játékot, csakhogy nem mindig jegyzi meg a program a beállítást, ráadásul, ha meg akarjuk változtatni az irányítóeszközt, azt csak a játék teljes újraindítása után tehetjük meg. Ha ez még nem lenne elég, akkor akárcsak a billentyűzetnél, itt sem mindig veszi be a lenyomott gombokat vagy a karok megmozdítását. Szerencsére annyira sűrűn nem fordul elő, hogy teljesen tönkretegye az interaktív részeket, de akkor is bosszantó tud lenni a dolog.

 

Összességében tehát a Jurassic Park – The Game egy kiváló folytatás, azonban nagyon gyenge játék. A Telltale emberei a Heavy Rain-hez hasonló játékot akartak teremteni, de a minimális interaktivitás, és hogy szereplőinket nem irányíthatjuk közvetlenül, valamint a problémás irányítás miatt játékként nem túl jól sikerült alkotás lett a JPTG. Ellenben a magával ragadó történet, a kiváló szinkron, a jól megírt karakterek és a hamisítatlan Jurassic Park hangulat miatt egyszerűen nem lehet letenni a programot, míg a végére nem érünk 5-6 órás kalandnak. Rajongóknak kihagyhatatlan, de aki igazi kalandjátékra vágyik, annak más program után kell néznie. Azt viszont nyugodtan kijelenthetem, hogy ezek után a készülő Walking Dead játék jó kezekben van, már ami a történetet illeti, reméljük, azért több interaktivitást tesznek majd a játékba. Reménykedjünk abban is, hogy, ha tényleg készül a negyedik Jurassic Park film, akkor Spielbergék vetnek egy pillantást erre a játékra is.

 

Értékelés: 6/10

Translate »