Oldal kiválasztása

Red Dead Redemption – Távolinak tűnik a PC-s változat

Red Dead Redemption – Távolinak tűnik a PC-s változat
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly tavasszal jelent meg konzolokra a Rockstar vadnyugati kalandja, a Red Dead Redemption, a játék PC-s változatáról azonban mélyen hallgat a stúdió. Egy hét közepén megjelent interjú után most már tudjuk, miért is.

A Rockstar Blogon adott válaszolt a rajongók kérdéseire a stúdió sajtósa, aki a Red Dead Redemption régóta várt és hiányolt PC-s változata kapcsán úgy nyilatkozott, tisztában vannak vele, hogy ez az egyetlen olyan játékuk, mely nem jelent még meg a platformra, de jelenleg az erőforrásaik nem teszik lehetővé, hogy komolyabban is foglalkozzanak a portolással, így továbbra is kétséges, hogy viszontlátjuk még John Marstont, a vadnyugat hősét.

 

A sajtószóvívő azonban igyekezett rámutatni, hogy ettől még elkötelezett a csapat a platform iránt, hisz a GTA-játékok után hamarosan az L.A. Noire, illetve a márciusban debütáló új Max Payne is érkezik PC-re.

Translate »