Oldal kiválasztása

Max Payne 3 – Jövő márciusban debütál

Max Payne 3 – Jövő márciusban debütál
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett a Max Payne 3 hivatalos közleménye, melyben a Rockstar megerősítette, hogy a jövő év első felében, valamikor márciusban fog megjelenni a sorozat harmadik része.

A közlemény szerint a 2012 márciusában esedékes megjelenés PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra lesz érvényes, a harmadik rész pedig Sao Paolo-ban veszik majd kezdetét, ahol a meggyötört Payne biztonsági szakemberként dolgozik egy gazdag iparmágnás, és családja mellett. A cselekmény katalizátorai a családot fenyegető banda lesz, Max pedig megragadja az alkalmat, hogy munkaadói védelme mellett leszámoljon saját, évek óta kisértő múltjával és démonaival.

 

A sajtólevél szerint a több csapat által készített harmadik részben áramvonalasított Bulett Time-ot, intelligens fedezékrendszert, korhű fegyvereket, és újragondolt játékmenetet kapunk. Az egyjátékos mód mellett a sorozat történetében most először multiplayer szekciót is kap a Max Payne 3, ahol a hagyományos játékmódok mellett fejlődési, szintlépési és díjazási rendszert is felvonultatnak a készítők. Képeink is vannak.

Translate »