Leedmees – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Végre elkezdtek megérkezni a Kinectre írt XBLA-játékok, és ahogy a felhozatalt elnézem, az idei őszi-karácsonyi szezonban végre talán beindul majd valami a Kinect-fronton. Elsőként egy Lemmings-reinkarnáció járt nálunk.
A Leedmees neve már önmagában is beszédes ("vezess engem"), és az alapkoncepciója tulajdonképpen zseniális. Képzeljétek el a Lemmings világát (aki nem ismerné a sorozatot, annak némi ismeretterjesztés a Wikipédián), majd képzeljetek hozzá egy nagy pálcikaembert a pályán, és azt, hogy az egyes lemmingek kijelölgetése és különleges funkcióinak aktiválása helyett mi magunk leszünk ez a pálcikaember, aki segít az amúgy bután töretlenül előrefelé haladó kis lényeknek a pálya egyik pontjából a másikba jutásban. Ez történhet azáltal, hogy a karunkkal éppen hidat formálunk, hogy szépen a megfelelő irányba penderítjük a kis lényeket, vagy éppen a vállunkon egyensúlyozva őket, oldalra hajolva juttatjuk őket a célba.
Ez az első pár pályán még játszi könnyedséggel teljesíthető, hiszen csupán hiányos pályaelemekkel találkozunk, amit magunk kell áthidalnunk, ráadásul a bónusz pontokat érő csillagokat sem nagy kunszt összegyűjtenünk – adott időre könnyen célba juttathatjuk az összes kis lényt. Ám ahogy haladunk előre a játékban, úgy találkozunk egyre nehezebb feladványokkal, például halálos tüskékkel, valamelyik testrészünkkel lenyomandó kapcsolókkal, vagy szellemekkel. A kihívás egy idő után annyira magas szintet képvisel majd, hogy nem hogy a csillagokat nem akarjuk majd begyűjtögetni, de örülhetünk annak is, ha sikerül a minimális mennyiségű lényt időre célba juttatni.
És mire – kis bosszúságok árán – belejövünk mindezen feladatokba, és egyszerre tudunk majd figyelni minden apró tényezőre, jön a játék második fele, amikor mozdulatainkat tükrözve hajtja végre pálcikaemberünk – garantáltan ideggörcsöt kapunk majd a játék eme pontján. Ha valaki maximalista módon a 100%-os teljesítmény elérése céljából vágott bele a játékba, annak egy idő után borítékolható egy gumiszoba szükségessége – nagyon nehezek a pályák -, az erősebb idegzetűek pedig jó eséllyel lesérülhetnek egy-egy kivitelezhetetlenül komplikált póz során. Ha valaki kevésbé igényes, akkor viszont jól elszórakozhat a rövid szintidők miatt gyorsan teljesíthető, ám kihívást jelentő, ellenben nagyon is változatos pályákkal, feltéve, hogy nagyon nem húzza fel magát kudarc esetén.
Mint a mellékelt képeken is jól látható, a grafika nem túl összetett, ami kimondottan pozitív elem, hiszen így pálcikaemberünket és a kis lényeket is könnyen be lehet azonosítani a későbbi szinteken, amikor egyszerre többfelé kell majd figyelnünk. Sajnos a játék nehézsége, a kooperatív mód használhatatlansága (a Kinect sajnos bizonyos pózok esetén nem tudja beazonosítani, hogy melyik végtag melyik játékoshoz tartozik, ráadásul nagyon könnyű egymásba akadni) és a rövid időn belül kényelmetlenné váló pózok miatt nem tudjuk nyugodt szívvel ajánlani a játékot. Viszont mivel XBLA-címről van szó, érdemes letölteni a kipróbálható verziót, és ha valaki beleszeret, akkor mindenképpen érdemes tenni vele egy próbát.
Értékelés: 6/10
