Oldal kiválasztása

Vanquish – Játékteszt

Vanquish – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Resident Evil atyja, Shinji Mikami az év elején már jelentkezett egy remekbe szabott címmel, a Bayonettával, és szerencsére csapatával, a Platinum Games-szel az év végén se hagytak minket cserben.

A Platinum Games idén egyszer már bizonyított a Bayonettával, így az év elején bemutatott Vanquish esetében igen csak magasra emelt lécet kellett megugrania a fejlesztőcsapatnak. A merőben más stílusban próbálkozó, inkább az árkád vonalat követő, adrenalintól duzzadó akciójáték azonban az első percek után jelzi, nincs mitől tartanunk, és mind a látvány, mind a dinamikus akció azonnal  térdre kényszeríti kipróbálóját. A Vanquish ennek ellenére mégis meg fogja osztani a játékosokat, az erős japán stílusjegyek ugyanis alaposan behatárolják azt a réteget, akik élni-halni fognak Mikami adrenalinlöketéért, míg mások valószínűleg inkább messziről elkerülik Sam Gideon klisés sztoriját.

 

A Vanquish a nem túl távoli jövőben játszódik, az emberiség gyakorlatilag teljesen felemésztette energiakészleteit, a túlnépesedés pedig komoly ellenlépésekre sarkalja a vezető hatalmakat. Eközben az Egyesült Államok technikai fölényét kihasználva, kifejlesztett egy Providence nevű hatalmas lebegő űrállomást, amivel a napenergiát felhasználva képes korlátlan energiát termelni, ezzel biztosítva, hogy a világ vezető energiaszolgáltatójává váljon. Természetesen bőven akadnak olyanok, akik ezt nem feltétlenül nézik jól szemmel, így egy titkos orosz terrorista szervezett elfoglalja az űrállomást, melynek energiáját felhasználva végzetes csapást mér San Fransisco-ra. Mielőtt a kommunisták soron következő célpontjukat is kiszemelnék, az Egyesült Államok azonnal elkezdi szervezni az ellencsapást, melyben központi szerepet kap a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) csapata. Ekkor kerülünk mi a képbe, és mint Sam Gideon tengerészgyalogos kell majd rendet tennünk. A Bravo osztag tagjaként abban a megtiszteltetésben lesz majd részünk, hogy elsők között próbálhatjuk ki élesben a hadsereg új fejlesztését, az Augmented Reaction Suit nevű, különleges ruhát, ami a játék központi eleme lesz majd. Feladatunk nem csak az űrállomás visszafoglalásában merül majd ki, ugyanis az oroszok vezetőjét, Victor Zaitsevet is ki kell iktatnunk, miközben a ruszkik által elrabolt híres tudóst, Dr. Francis Candidet is meg kell mentenünk.

 

A nem túl acélos és egyedi történet azért senkit se riasszon el, a kliséktől hemzsegő dramaturgia ugyan nem lesz a játék erőssége, a cserébe kapott látványvilág és játékélmény minden tekintetben kárpótolni fog minket. A játékmenet alappillére a Gears of Warból jól ismert fedezékrendszerre épít, a Platinum Games azonban a speciális ARS ruha képességeit kihasználva, olyan apróságokkal fűszerezte meg a jól ismert receptet, amitőlnem válik unalmassá, önismétlővé a Vanquish. A játék ugyanis villámgyors, szemkápráztató és hihetetlenül változatos akcióra épít. Lehetőségünk van boostot használva hihetetlen sebességre gyorsítani, amivel pillanatok alatt érhetünk el távolabbi fedezékeket, vagy egy-kettőre az ellenfelek mögé kerülhetünk. A folyamatos lövöldözéssel és pusztítással kiegészítve, ez az elegy egy olyan kettőst alkot, amitől a Vanquish egészen az utolsó percig izgalmas és feszes tud maradni. Elképesztő dinamika rejlik a játékmenetben, amihez a jól ismert japán árkádjellemzők is betársulnak – például a találatszámláló. Főhősünk emellett elképesztő akrobatikus mutatványokra is képes, valamint a ruhánk speciális képességének jóvoltából az időt is lassíthatjuk. Utóbbi ezerszer elpuffogtatott elem, a Vanquish-ben mégis annyira zseniálisan és könnyedén működik az időlassítós rendszer, hogy az embert egy pillanatra se érdekli az egyediség hiánya.

 

A játékban található egy teljesen kezdetleges fejlődési rendszer is, amivel sajnos a páncélunkra nem aggathatunk rá újabb speciális képességeket, a fegyverek terén azért érezhető javulásokat érhetünk el. A tapasztalati pontokat értelemszerűen a lelőtt ellenfelek után kapjuk, és ezeket felhasználva később már három fegyvert és két gránáttípust is tudunk magunkkal cipelni, a csúzlikat pedig tíz szinten át tudjuk fejleszteni. És ha már fegyverek, akkor érdemes megemlíteni, hogy a pályákon fizikailag egyetlen egy karabélyt se találunk, az ARS-nak köszönhetően ugyanis hologramjukat scannelhetjük be, és utána a D-Paddel váltogathatunk közöttük.

 

A látvány önmagáért beszél, a Vanquish alatt a Bayonettát is meghajtó, házon belül fejlesztett motor finomhangolt verziója dübörög, ami az elképesztő méretű helyszíneket, a sokszor megszámlálhatatlannak tűnő ellenfelek seregét, és a pergős akciót mindenféle framerate esés nélkül képes produkálni, így a játék stabilan 60 FPS-t használva fut, ami nem kis teljesítmény. Alapvetően a hideg fémes színek az uralkodóak, a készítők mégis képesek voltak változatos, vizuálisan is jól elkülöníthető és felismerhető helyszíneket kreálni, ahol a pályadizájn minden esetben a fedezékrendszernek lett alárendelve. A tereptárgyak adta lehetőségekkel meglepő módon a mesterséges intelligencia is ügyesen bánik, a ránk támadó robotseregek rendre keresik a fedezékeket, összedolgoznak, olykor bekerítenek minket, ráadásul az ész nélküli támadás se lesz hosszútávon kifizetődő.

 

A Vanquish egy ízig-vérig japán produkció, ami hiába rendelkezik klisés és nagyon rövid történettel – durván öt óra a játékidő -, az eredmény elképesztően intenzív és székbeszögező, így minden egyes pálya teljesítése után újra és újra folytatni akarjuk Sam kalandját. Akció soha nem volt ennyire látványos, pergős és brutális, ráadásul mindezt stabil 60 FPS-nél élhetjük át. A játékból mégis hiányzik az a plusz, ami miatt instant vétel lehetne, illetve a túlzottan szembetűnő japán stílusjegyek rengeteg vásárlót eltántoríthatnak a vásárlástól, mi mégis melegen ajánljuk, mert ettől rosszabb napjaidon is tuti felpörögsz.

 

Értékelés: 8/10

Translate »