Oldal kiválasztása

A szupercsapat – Filmkritika

A szupercsapat – Filmkritika
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A ’80-as évek sikersorozata, a zseniális A szupercsapat se kerülhette el sorsát, és idén augusztusban Hollywood egy egész estés feldolgozás formájában próbálta meg feltámasztani egy letűnt kor hangulatát. Vajon milyen sikerrel?

Több mint két évtizeddel ezelőtt futott a tévékben az itthon kevésbé ismert, de amúgy hatalmas rajongótáborral rendelkező A szupercsapat című sorozat, melyben számkivetett ex-katonák álltak a törvény oldalára, akik Micheal Knight-hoz hasonlóan próbáltak meg igazságot szolgáltatni. A négyfős, igazán különc tagokból verbúvált csapat azonban több mint húszévnyi vegetációt követően ismét visszatért, igaz, a kornak megfelelő köntösbe öltöztetve, kellően felturbózva, amivel Hollywoodnak gyökerestől sikerült kiirtania mindazt, ami miatt anno szerettük a sorozatot.

 

Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolják meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafurtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében. Ő a főnök. Egyik embere, a karizmatikus Peck hadnagy (Bradley Cooper) a kivitelezésben profi, a másik Baracus őrmester (Quinton Jackson) – többek között – elkerülhetetlen a pofonok kiosztásában, a kicsit őrült Murdock százados (Sharlto Copley) pedig mindent elvezet, aminek szárnya van. A nyomukban a katonai rendőrség lerázhatatlan nyomozójával (Jessica Biel), a közelükben a CIA titokzatos ügynökével (Patrick Wilson) a csapat a túlélésért küzd. És közben még élvezik is.

 

A modernizált moziverzió legnagyobb problémája, hogy modernizált. A rendező annyira szeretett volna megfelelni a mai, elkorcsosult igényeknek és trendeknek, hogy teljesen megfeledkezett az alapanyag lelkét szolgáló elemekről, így egy csicsás, semmitmondó, unalmas, izzadságszagú akciófilm kerekedett az egészből. Hannibál karakterét leszámítva senki sem hasonlít eredetijére, így Szépfiú nem tesz mást, mint kockásra gyúrt felsőtestét mutogatja, Murdoch pedig minden idők legidegesítőbb pilótájaként marad majd meg emlékezetünkben. A teljes koncepciót végül a látvány teszi teljesen nevetségessé. A gagyin megvalósított, fizika törvényeit meghazudtoló jelenetek végig bántják az ember szemét.

 

Tőlünk nyugatra már egy ideje látható a mozikban a nagy dirr-durral beharangozott The A-Team, de naív módon bíztam benne, hogy a külföldi kritikusoktól érkező negatív visszhangok csak a véletlennek  tudhatóak be, és valószínűleg csak az ottani igényeket nem elégítette ki a film. Sajnos tévedtem, így A szupercsapat sikeresen állt azon nyári blockbusterek élére, melyek eddig joggal könyveltek el óriási buktákat.

 

Értékelés: 3/10

Translate »