Oldal kiválasztása

DeathSpank – Játékteszt

DeathSpank – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ron Gilbert, a Hothead Games fejese több évnyi fejlesztés után idén nyáron végre bemutatta régóta készülő hack’n’slash címét, a Deathspanket, mely ügyes egyvelege a Diablo-féle kaszabolásnak, és a Monkey Island-féle humornak.

Ron Gilbert neve minden bizonnyal mindenki számára ismerősen cseng, ha hirtelen mégse ugrana be, kiről is van szó, akkor talán a Monkey Island és a Maniac Mansion címek már biztos többet mondanak, hiszen mindkét zseniális cím fejlesztésében vastagon benne van az úriember keze. Hosszas hallgatás után azonban ismét egy zseniális, felejthetetlen címet adott ki a kezei közül, ami ugyan csak letölthető, árkád játékként szerezhető be, a DeathSpank mégis annyira ütősre és felejthetetlenre sikeredett, hogy mindenképpen helyet érdemel oldalunk hasábjain.

 

A játék főhőse nem más, mint a címadó DeathSpank, akivel az lesz a feladatunk, hogy felkutassuk a titokzatos, rejtélyes Ereklyét, amit a Diablo alapjaira felhúzott hack’n’slash játékmenet keretében kell végrehajtanunk, amit a Monkey Islandre jellemző és színvonalú humor egészít ki, így a felhőtlen szórakozás és rekeszizomtorna gyakorlatilag garantált. Ahogy említettem, a játékmenet a Blizzard legendás címének alapjaira lett felépítve, és bár a DeatSpank egy konzolos cím, az irányítással ezúttal se lesz nehéz dolgunk.

 

Összesen négy különböző fegyver lehet főhősünknél, a fegyvereket pedig a négy különböző gombra oszthatjuk ki, ráadásul a készítők lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy kötetlenül szabjuk meg, melyik gombra milyen típusú fegyvert pakolunk, így akár az is előfordulhat, hogy négy azonos baltával, bárddal, esetleg karddal aprítjuk majd a gonosz csatlósait. A fegyvereket négy különböző csoportba sorolhatjuk, így az alapvető, de meglehetősen nagy sebzésre képesek, de lesznek távolsági, mágikus, és úgynevezett Justice fegyverek. Utóbbiak speciális képességekkel vannak felruházva, és akkor tudjuk őket működésbe hozni, ha a Justice-csíkunkat teljesen feltöltöttük. Sajnos taktikailag nem tudjuk kihasználni ezt az előnyt, ugyanis nem tudjuk kontrollálni, hogy mikor is éljünk a "halálos csapással". A D-Pad se marad kihasználatlanul, a négy iránygombhoz ugyanis a felszedhető varázsitalokat, speciális fegyvereket, életerő löttyöket és egyéb tárgyakat csatolhatunk.

 

Szintén a Diablo hozadéka a töménytelen felszedhető cucc, így gyakorlatilag minden egyes kincsesláda, vagy megölt ellenfél után kapunk valamit – pénzt, fegyvert stb. -, emiatt azonban egy percig se kell aggódnunk, hogy hamar megtelik az inventory, ugyanis a Diablo-val szemben itt nem kell városokat járni, hogy értékesíthessük feleslegessé vált tárgyainkat. Elég ha a "darálót" vesszük használatba, amivel azonnal pénzre válthatjuk ezeket a cuccokat.

 

Az egyszerű irányíthatóság mellett a játék másik kiemelt pillére a Gilbert-féle humor, ami szerencsére az évek alatt egy fikarcnyit se kopott. Az alapvetően verbális humorra építő poénok mindegyike megtornáztatja majd rekeszizmainkat, ráadásul ezek viccek nem csak a párbeszédek során követik végig a játékot, hanem az összes tárgy mellé társított leírásokban is, így mindenképpen érdemes elidőzni ezek olvasásával.

 

Idén nyáron gyakorlatilag az összes általunk kipróbált letölthető cím bizonyította, hogy helyük van a játékpiacon, sokszor pedig olyan élményekkel gazdagodtunk, amit rengeteg dobozos, boltokban is megvásárolható cím is megirigyelhetne, így talán nem lepődtök meg, ha azt mondjuk, hogy ha akad felesleges 3000 FT-otok – 1200 MS pont -, akkor ne habozzatok, tessék a LIVE-ra felkúszni, és megvásárolni a játékot, különben egy örökre szóló élményről maradtok le.

 

Értékelés: 9/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »