Oldal kiválasztása

E3 2010 – Dungeon Siege III bejelentés

E3 2010 – Dungeon Siege III bejelentés
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix ma délután bejelentette, hogy az Obsidian Entertainmenttel karöltve készítik a Dungeon Siege harmadik részét, ami a sorozat történetében először, konzolokra is ellátogat.

A kiadott kommüniké eléggé szűkszavúan nyilatkozott a játék első részleteiről, így mindösze annyi biztos, hogy a sorozat történetében először játszhatunk majd konzolon is a Dungeon Siege-dzsel, a harmadik rész így PC mellett X360-ra és PS3-ra is ellátogat. Kapunk négyfős kooperatív módot, így online módban is játszhatunk majd a barátainkkal, a készítők pedig egy egészen egyedi univerzumot, hatalmas bejárható területeket és mély karakterfejlesztési lehetőségeket ígérnek. Utóbbi esetében kiemelték, hogy döntéseinknek megfelelően változik majd, hogy ki számít barátnak és ellenségnek. Az új rész fejlesztését az Obsidian végzi, de a projektet felügyelni fogja az első két rész alkotógárdája, a Gas Powered Games is. Első képek a szokásos helyen.

 

Translate »