Oldal kiválasztása

Megfelezett Cell processzorral érkezik a PSP2?

Megfelezett Cell processzorral érkezik a PSP2?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újra felpezsdülni látszik a régóta pletykált PSP2 körüli élet, ugyanis több forrás állít hihetőnek vélt dolgokat a hamarosan aktuálissá váló masináról. A gépet valószínűleg nem az E3-on fogják majd bemutatni.

Úgy hírlik, hogy a PSP2 valamikor 2011-ben debütálhat, leleplezését azonban nem az idei E3-ra várják, hanem a gamescomra, vagy a Tokyo Game Show-ra. Pletykaként keringő információ továbbá, hogy az új handheld várhatóan a PlayStation 3-ban szolgálatot teljesítő, nyolcmagos Cell processzor kistestvére lesz, négy maggal a belsejében. Ez még nem minden, ugyanis újra előkerült az érintőképernyős téma, amely mellett előlapi gombok szintén helyet kaphatnak, illetve két kamerát is beépítenek majd az elméletek szerint a PSP2-be. Mi van még? Állítólag már néhány brit stúdió játékokat is fejleszt a PlayStation Portable 2-re. Hogy mindezekből mennyi igaz? Halvány fogalmunk sincsen egyelőre.

 

A megjelenített képeken szereplő masinák a képzelet szüleményei, koncepciós rajzok, lelkes rajongók szerzeményei csupán.

Translate »