Oldal kiválasztása

Drága lesz a Project Natal?

Drága lesz a Project Natal?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábbi feltételezések szerint a Project Natal egy abszolút elfogadható árszabással debütál majd az év utolsó szegmensében, ám most úgy tűnik, hogy a becslések optimisták voltak, amennyiben hihető adatokhoz jutottunk.

Több, svéd illetőségű kiskereskedő listáját böngészve is látható, hogy az előrendelést segítő árszabás sokkal magasabb, mint azt korábban hihettük a perifériával kapcsolatban. Tavaly novemberben 50 font körüli árszabást tippeltek számára bizonyos források, azonban az említett üzletek jelenlegi adatai szerint ez több mint kétszer annyi is lehet, azaz 130 font körüli összegre érdemes számítani a megjelenésekor. Egyelőre semmi hivatalos jellegű reakció sem érkezett az árazással kapcsolatban, így ne tessék szívrohamba menekülni a csalódás elől, még semmi sem biztos az említett árazás körül.

 

Translate »