Oldal kiválasztása

Red Steel 2 – Játékteszt

Red Steel 2 – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ritka pillanat, ha Nintendo Wii-re tesztelünk játékot, az meg még ritkább alkalom, ha egy kifejezetten hardcore réteget becélzó, a nagyszülőket, kicsiket és szülőket messze elkerülő produkció kerül szerkesztőségünkbe. Teszteltük a Red Steel folytatását.

Négy évvel ezelőtt, valamikor 2006-ban mutatkozott be a Nintendo Wii első komolyabb hardcore alkotásainak egyike, a UbiSoft merész próbálkozása, a Red Steel, ami az akkoriban még gyerekcipőben járó mozgásérzékelős technológiát kiaknázva próbált egybegyúrni egy point’n’click stílusú FPS-t, ahol a középpontban a kardvívós szekvenciák álltak. Sajnos a végeredmény nem lett túl meggyőző, egyértelmű volt, hogy a Red Steel csak egy kísérleti fázisban leledző technológia első gyermeke, a fejlesztők ugyanis még csak ekkor ismerkedtek komolyabban a Wii nyújtotta lehetőségekkel, így a játék nem lett több mint egy ambiciózus próbálkozás, ahol az irányítás lassúnak bizonyult, a kardvívás és a célzás pedig szó szerint idegőrlő perceket okozott. A Red Steel 2-re így nem kisebb feladat hárult, mint az első rész félrelépését helyrehozni, így nem egy közvetlen folytatásról beszélhetünk, hanem egy ismert franchise rebootjáról, a UbiSoft ugyanis mindent a nulláról épített fel. A koncepciót, a művészeti megvalósítást és persze a mára tökéletesen kiismert irányítási technológiát, ami a nemrég debütált MotionPlus-szal kiegészítve nem mindennapi élményt kínál.

 

A történetben egy névtelen harcost alakítunk majd, aki a vadnyugatra hajazó vidék egyik legveszedelmesebb klánjának utolsó tagjaként kerül összetűzésbe az egyik rivális bandával, akik csak nem a halálba taszítanak majd minket, hősünk azonban az utolsó pillanatban megmenekül, majd a kényszeres száműzetésben csak egyetlen cél lebeg szeme előtt: visszatérni, és bosszút állni mindazokon, akik tönkre tették az életét. Ennek első lépéseként ki kell menekítenünk korábbi mesterünket, akivel a játék elején egy gyors továbbképzésen veszünk részt, így ismét visszakaphatjuk régi fegyverünket, katanánkat, azt a speciális anyagból készült kardot, amire mindenkinek fáj a foga.

 

A játék első legszembetűnőbb és legfontosabb újdonsága maga az irányítás. Az első felvonás egyik Achilles-ina egyértelműen a kontrollerrel való hadonászásból eredt, és ezt a készítők is felismerték. A MotionPlus-nak köszönhetően minden eddiginél pontosabb és precízebb lett a célzás, illetve a kardforgatás, azaz a játék teljes egészében követi a kezünkben tartott Wiimote pozícióját. Ráadásul a sima kardcsapásokat erősség-érzékeléssel is kombinálták, azaz a játék érzékeli, ha nagyobbat suhintunk katanánkkal, ami értelemszerűen erősebb támadásokat is jelent. Akik esetleg amiatt aggódnak, hogy ez a fajta irányítás, és annak hihetetlenül pontos érzékenysége komoly gyakorlást igényel, szerencsére jó hírünk van. A játék elején teljesítendő tutorial minden fontos mozdulatot alaposan a szánkba rág, így a játék során már zsigerből alkalmazzuk a támadó- és védekező mozdulatsorokat. A szisztéma egyébként addig működik tökéletesen, amíg igen csak minimális ellenféllel találjuk szembe magunkat. Két-három rosszarcúval szemben nagyon ügyesen lehet alkalmazni a tanultakat és a speciális mozdulatokat, azonban amikor négyen-öten is ránk rontanak, hamar káoszba torkollik az egész. Egyrészt a támadók között mindig akad olyan, aki messziről lő ránk, egyikük garantáltan ütős páncélban bohóckodik körülöttünk, míg a többiek könnyedén kerítenek be minket. Mozgásunk ilyenkor értelmetlen csapkodásba vált át, a totális káoszban pedig biztos, hogy hamar felsülünk és kezdhetjük újra a pályát.

 

A látványvilágot se nagyon lehet leszólni, a UbiSoft művészeti részlege abszolút kitett magáért, ugyanis a készítők remekül ötvözték a vadnyugati környezetet a japán mangák világával, a jellemző építészeti stílusokkal  és a szamurájos utalásokkal. A cel-shaded technológia végig igényesesen kivitelezett, hamar meg lehet szokni, sőt, akár megszeretni, ugyanis a markáns színvilág csöppet sem zavaró, sokkal inkább a képernyőre csalja tekintetünket. Ennek megfelelően a karakterek és a helyszínek kidolgozottságára, az animációra és a prezentációra egy rossz szavunk se lehet, ellenben a pályadizájn nem lett maradéktalanul tökéletes. Alapvetően az FPS-játékokra jellemző séma mentén haladva lettek felépítve a helyszínek, ettől függetlenül teljesen jellegtelen kinézetük, a meglepően hosszúra nyúlt töltési idők nem igazán nyerték el a tetszésemet.

 

A Red Steel 2 alapvetően egy belső nézetes akciójáték, ahol a kardcsapkodások mellett igen csak komoly csúzlikat is bevethetünk, melyeket aztán a szerzett pénzből folyamatosan fejleszthetünk. A fő cselekményszál mellett rengeteg mellékküldetést is teljesíthetünk, melyek kellő változatosságot kínálnak, illetve az értük kapott pénzmag miatt mindenképpen célszerű őket teljesíteni. Összesen hét epizódon kell átverekednünk magunkat, ami durván 7-9 órás játékidőt kínál, amiben a mellékszálak teljesítése is benne van. A játék során egyébként folyamatosan tanulunk, fejlődünk, a már említett pénzből ugyanis nem csak csúzlinkat fejleszthetjük, hanem páncélokat és egyéb módosításokat vehetünk belőle, illetve új, speciális mozdulatokat is így sajátíthatunk el.

 

Az új epizód mindenképpen hatalmas ugrás az elődhöz képest, a UbiSoft egyértelműen egy A-kategóriás Wii játékot dobott össze, mely a Nintendo masinájának kínálatát tekintve igazán dicséretes. Minden olyan hibát orvosoltak a készítők, ami az első részt teljesen tönkre tette, azonban még mindig akadnak olyan hibák, amik a majdnem tökéletes élménybe képesek úgy belepiszkítani, hogy a végső eredményhirdetésnél kiosztott pontszámot alaposan lehúzzák. Hiába a gyönyörű vizuális megvalósítás, a gördülékenyen működő irányítás, a játékmechanika még mindig ódivatú megoldásokat rejt magában, amiket azonban a folytatásban könnyen orvosolni lehet majd.

 

Értékelés: 7,5/10

Translate »