Oldal kiválasztása

A titánok harca – Filmkritika

A titánok harca – Filmkritika

Az ókori görög mitológia számos érdekes, feldolgozásra váró témát rejt, az első igazi szuperhősöket is eme kegyetlen kor szülte, így nem csoda, hogy a mai szemmel nézve kissé gyermeteg 1981-es Titánok harca idén feldolgozást kapott.

Az 1981-es változat mára nevetségessé vált stop motion trükkjeit követően az a francia Louis Leterrier kapta meg a remake elkészítésének lehetőségét, aki korábban már bizonyított az akciófilmek és képregényadaptációk terén, hiszen neki köszönhetjük a Jason Stathammel felvonuló A szállítót vagy az Edward Norton főszereplésével készül A hihetetlen Hulkot. A filmet készítő stúdió részéről kissé merész húzásnak tűnt, hogy a nagy volumenű, ókori görög mondavilágban járatlan rendezőt bíztak meg A titánok harca dirigálásával. A végeredményt tekintve azonban kijelenthető, a választás nem volt véletlen, ugyanis a megbízás csupán a régmúlt világába helyezett akcióról és látványról szólt, ennek pedig egyetlen apróságot kivéve, szinte tökéletesen eleget tett Leterrier.

 

A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot. Perszeusz (Sam Worthington), akit isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől (Ralph Fiennes). Veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól (Liam Neeson) a hatalmat. Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.

 

A titánok harca legnagyobb problémája, hogy Perszeusz harcias helytállását, Hádész elleni küzdelmét mindenféle történetvezetést mellőző, sablonokra építve mutatja be a rendező. Már az 1981-es klasszikus is túlmutatot a különböző kliséken, a francia direktor mégis napjaink és az elmúlt évek legiobb, hasonszőrű műveiből merített, azok alapanyagait pedig nem nagy kunszt összekeverni. Mindez azt eredményezi, hogy a néző számára teljesen érdektelen szereplőket vonultat fel a mozi, ami a karakterleírások hiányában ismét egy fontos pillérét veszíti el. Így egyetlen elem vihetné el hátán a remake-et, a térhatásból fakadó látvány, azonban az eredetileg kétdimenziósnak készült "remekmű" 3D-s verziója közel sem nyújt felejthetetlen élményt. Amíg az Avatar esetében Pandora flórája és faunája megvalósításának szerves eleme a 3D, addig itt nem több egy sima, hatásvadász marketingfogásnál, az összkép pedig egyszerűen lehangoló. James Cameronnak igaza volt, mikor egy interjúban megjegyezte, nyolc hét alatt nem lehet minőségi munkát végezni. Aki tehát teheti, és kíváncsi a filmre, az mindenképpen a 2D-s verzióra váltson jegyet.

 

Értékelés 5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »