Folytatódnak a Nintendo DS2 körüli találgatásokat, melyeket egy újabb adag friss információval támogatott meg egy, a fejlesztők háza táján szimatoló forrás, aki sok dolgot tudni vél már.

A forrás elsőként azt jegyezte le, hogy az állítólagosan már bőven fejlesztés alatt álló hardver nagyobb méretű és felbontású kijelzőkkel lesz ellátva, melyek között a távolság ezúttal kisebb lesz, így a cselekménytől függően akár egyetlen, nagy képernyővé is válhatnak vizuálisan. Másodikként az accelerometert, vagyis a mozgásérzékelőt említi a forrás, amelyet a Nintendo az iPhone mintájára pakolna bele a Nintendo DS2-be, erre utaló jelek már Satoru Iwata-tól is érkeztek korábban, aki azt állította, valamiféle mozgásérzékelős megoldás biztosan lesz a DS nagy utódjában. Stimmelünk.

 

 

Harmadikként pedig a gép valódi lelkét feszegette az információ szállítója, aki úgy értesült, hogy a dev kitek nagyjából a GameCube képességeit birtokolják, vagyis látványban nagyon közel lehet a Nintendo Wii előtti konzoljuk tudásához. A DS2-be állítólag az NVidia Tegra chipet pakolják, ami szép teljesítmény leadására lesz képes, ráadásul alacsony energia felvétel mellett. Több játékfejlesztő is úgy nyilatkozott a forrás szerint, hogy a DS2-es játékaik már az év vége előtt elkészülnek, így esélyes a masina E3-as bejelentése, majd karácsonytájéki premierje, ám ezt a kiotóak elodázhatják, ha stratégiailag úgy látják jónak. Hogy a fentebb leírtakból mennyi igaz? Halvány fogalmunk sincs.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás