Oldal kiválasztása

Remedy Entertainment – Nem siettetnék a generációváltást

Remedy Entertainment – Nem siettetnék a generációváltást

Lassacskán időszerűvé kezd válni egy konzolos generációváltás, ám úgy tűnik, hogy sem a hardvergyártók, sem pedig a szoftverműhelyek nem sürgetik igazán. A Remedy is közéjük tartozik.

 

Több elemző szerint is egy, de maximum két esztendőn belül megérkezhetnek a konzolok következő generációjának első hírnökei, ám az ipar látszólag különösebben nem sürgeti a nemzedék leváltását. A Remedy Entertainment színeiben nyilatkozó, Matias Myllyrine úgy véli, hogy velük együtt még számos stúdió talál kiaknázatlan erőforrásokat a PlayStation 3-ban és az Xbox 360-ban, így ők biztosan nem sürgetnék a generációváltást.

 

 

Matias Myllyrine hozzátette, gyakorlatilag minden feltétel adott, hogy sikerrel fussanak tovább a jelenlegi masinák, vannak kiváló szolgáltatások (Xbox Live), életciklust kitolni képes újdonságok (Natal) és egy több tízmilliós, masszív felhasználói bázis. A Remedy Entertainment managing direktora pár mondatban említést tett az Alan Wake-ről is, állítása szerint már tavaly nyáron elkészültek a produkcióval, azonban a vastag halasztásnak finomhangolási okai voltak, azóta csiszolgatják, fényezgetik a sok éve készülődő, Xbox 360 exkluzív thriller-anyagot.

Translate »