Oldal kiválasztása

Toy Story: Játékháború 3D – Filmkritika

Toy Story: Játékháború 3D – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Több mint két éve foglalkozik magazinunk filmbeszámolókkal, de ez lesz első alkalom, amikor két részre bontott véleményt olvashattok. És ha már első alkalmat ünneplünk, akkor adjuk meg a módját: Mai tesztalanyunk a 3D-ben újravetített Toy Story és Toy Story 2 lesz.

A tengerentúlon már ősszel mozikba küldte a Disney és a Pixar az animációs filmek hajnalán bemutatkozott Toy Story-kat, ráadásul az Egyesült Államokban duplavetítés formájában tűzték műsorra a mozik, ami azt jelenti, hogy egy jegy áráért egyszerre lehetett megnézni a két legendás rész szemüveges változatát. Itthon két részletben került a mozikba a 3D-s Játékháború, melynek első része január végén, második felvonása pedig tegnap óta látható a mozikban. A hangsúly azonban itt kifejezetten azon van, hogy a Pixar és a filmtörténelem első számítógép-animációs filmjei, melyek 1995-ben és 1999-ben mutatkoztak be, ismét vászonra kerültek, a két rész pedig bizonyítja, akár 10-15 év eltelte után se fogott rajtuk az idő vasfoga.

 

Toy Story – Játékháború 3D:

 

Az első rész elkészülte nem volt zökkenőmentes, a John Lasseter vezette csapat azonban az 1988-ban elkészített Tin Toy nevű rövidfilmmel felkeltette a Disney érdeklődését, így a Pixar Animation Studios megkapta első megbízatását, ami először egy félórás, majd később egy egész estés Tin Toy koncepciót takart volna, a kezdeti elképzelésektől azonban végül egy teljesen, minden téren eltérő produkció született meg. A Toy Story végül ’95-ben került a filmvásznakra, és amellett hogy egyértelmű forradalmat indított el Hollywoodban, a technikai újdonság varázsa mellett képes volt a benne rejtőző gyermeki lélekkel is fotelba szögezni a nézőket. Az anyagi és kritikai sikerek természetesen nem maradtak el, a film pedig tizenöt év eltelte után is ugyanolyan gyermeki mosolyt csal az arcunkra, mint anno, amiben vastagon szerepe van a remek karaktereknek, a gyerekkorunk legszebb pillanatait felidéző helyszínválasztásnak, a szinkronszínészeknek és a szívvel-lélekkel készült forgatókönyvnek, mely a manapság szó szerint arcunkba tolt popkulturális utalásokat teljesen visszafogottan tárja elénk, mindeközben szarkasztikus, szellemes, a cselekmény pedig rövid játékideje ellenére pergős.

 

Andy szobájában vidám élet folyik! Különösen akkor, amikor a szoba gazdája távol van, ugyanis ha senki nem figyeli őket, megelevenednek a játékok. Woody a főnök, az öreg harcos, a beszélő seriff-rongybaba. De ott van még Mr. Krumplifej, aki szerelemre vágyik, Rex, az ijedős dinoszaurusz, Guba a tudálékos perselymalac, kalandvágyó katonák, kacér öltöztetőbabák és a többiek. Ám egy nap új társuk érkezik: Buzz, a hipermodern, csillagközi lézerharcos. Két dudás még egy gyerekszobában sem fér meg. Buzz és Woody hamar ellenségek lennének, ha nem zuhannának ki véletlenül az ablakon, és nem kéne együtt megküzdeniük a valódi világgal, hogy száz kaland, veszély és viszontagság után végre visszajuthassanak Andyhoz.

 

Toy Story 2 – Játékháború 3D:

 

Woody és Buzz kalandjainak folytatására a hatalmas siker ellenére is közel négy teljes esztendőt kellett várni, de amit folytatás címszó alatt kaptunk, azt valószínűleg a mai napig nem feledtük el. A második rész ugyanis könnyedén licitálja túl az első epizódot, ami valljuk be, annyira azért nem volt egy egyszerű feladat, a Pixar azonban minden folytatásra jellemző sallangot mellőzve, az önismétlést elkerülve egy hihetetlenül aranyos, friss, látványos és humor terén is változatos filmet hozott össze. Minden képkockáról lesüt a profizmus, az odaadás, ezt pedig könnyen magáénak tudja tenni a néző, aki így könnyebben adja át magának a látottaknak.

 

A Toy Story 2-ben magunk mögött hagyjuk a biztonságos szimbolizáló gyerekszobát, hőseink igazi felfedező túrára indulnak, ugyanis Woodyt elrabolják! Számos rettenthetetlen és számtalan nagyon is rettenthető játék-pajtása, a félelmetes űrbigyó Buzz Lightyear vezetésével mentőexpedícióra indul. Ezúttal az igazi nagyvilággal kell szembeszállniuk: kamionokat térítenek ki útjukból, megostromolnak egy játékáruházat, megmentik Woodyt egy mániákus játékgyűjtő kezei közül, és Buzz Lightyear ősi galaktikus ellensége, a félelmetes Zurg sem ússza meg szárazon…

 

Konklúzió:

 

A két részt összegezni teljesen felesleges. Nyugodt szívvel ajánljuk kicsiknek és nagyoknak, illetve azoknak is, akik már ezerszer látták. Azonban illene beszélnem a 3D-ről is egy picit, hiszen a mozikba került újrázásnak ez az egyik, sőt, egyetlen újdonsága. A Pixar azonban itt nem esett túlzásokba, ugyanis nem lettek felújítva a jelenetek, így a film nézése közben a néző abszolút nem érzi, hogy 3D-s vetítésre jött. Hogy ez gond lenne-e? Nem! A Toy Story ugyanis mellőzi az ilyen jellegű filmek esetében alkalmazott arcunkba tolt, hatásvadász effekteket, így az amúgy is szerethető történet és karakterek végig önmaguk tudnak maradni, mi pedig nem a kinyúló kezekre és egyéb marhaságokra figyelünk, hanem a Játékháború imádnivaló hőseire és világára.

 

Értékelés: 10/10

Translate »