Oldal kiválasztása

Halo: Reach – Nem lesz Natal támogatás

Halo: Reach – Nem lesz Natal támogatás
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bungie csapata tegnap megcáfolta azon pletykákat, miszerint a Microsoft idén ősszel megjelenő legnagyobb 2010-es durranása, a Halo: Reach támogatni fogja a szintén ősszel érkező mozgásérzékelős kontrollert, a Natalt.

A Halo: Reach és Project Natal házasságáról szóló spekulációkat még tavaly júniusban indította el Harold Ryan, a Bungie elnöke, aki nyáron a New York Times-ban megszellőztette, hogy nem kizárt, hogy az ősszel érkező Reach támogatni fogja a Microsoft mozgásérzékelős kontrollerét, így a klasszikus X360 kontrolleres irányítást tartja meg a csapat.

 

Természetesen ettől még nem fog pánikba esni a redmondi gárda, hiszen a kiadók és fejlesztők közel 70%-a, köztük olyan nagyok, mint az Electronic Arts, Activision, Capcom, Bethesda, és Square Enix biztosan készít játékot a kiegészítőhöz, ráadásul a Fable III mellett már arról is csiripelnek, hogy a Crackdown 2 és az Alan Wake is megkapja a Project Natal támogatást.

Translate »