Oldal kiválasztása

Olcsóbb játékok, hígabb tartalommal?

Olcsóbb játékok, hígabb tartalommal?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jason DeLong, az EA Canada egyik embere úgy véli, hogy a közeljövőben kedvezőbbé válhatnak a játékok árai, ám ennek az esetleges diszkontosításnak tartalmi vonzatai is lesznek, persze szintén mínuszban.

 

A digitális disztribúció a konzolok esetében csak pár éve robbant be a köztudatba, ugyanakkor hihetetlen sebességgel fejlődik tovább, szinte minden komolyabb játékhoz érkezik valami pluszban letölthető kiegészítő, melyek tetemes része persze fizetős tartalom. Jason DeLong, az EA Canada egyik munkatársa szerint az újonnan kiadott játékok árai hamarosan –  akár egy esztendőn belül – csökkenhetnek, ezzel együtt pedig a megvásárolt alaptartalom is kurtább lehet a megszokottnál, amit természetesen a későbbiekben további epizódikus tartalmakkal és egyéb expanziókkal lehetne megfejelni digitális úton. Innen nézve a dolgokat nem lennének effektíven olcsóbbak a produkciók, csak másképp darabolnák fel a belsőt, ebből kifolyólag az árak is más arányokban lennének leszabdalva. Pici árért, kicsi alapjáték, még több pénzért felfejleszthetővé téve. Tegye fel a kezét, aki vevő lenne erre.

 

Translate »