Oldal kiválasztása

Brink – Lesznek dedikált szerverek

Brink – Lesznek dedikált szerverek
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2010. első negyedévére ígért futurisztikus FPS PC-s verziója biztosan kap majd dedikált szervereket. Ezt maga Paul Wedgwood, a Splash Damage vezére jelentette be az EG kiállításán.

Paul Wedgwood, a Splash Damage vezére a Leeds-ben ma elrajtolt Eurogamer Expo-n szólalt fel, természetesen a csapat új játéka, a Brink kapcsán. Wedgwood először arról beszélt, hogy a jövő év első negyedévében megjelenő FPS PC-s verziója biztosan kap majd dedikált szervereket. A vezér ezzel a kijelentésével a Modern Warfare 2 kapcsán kirobban balhé utáni nyugtalanságot szerette volna csillapítani és megnyugtatni a játék rajongóit.  A Splash Damage elnöke emellett magáról a játékról is mesélt, illetve várható élményekről, mely szerinte simán felér majd olyan AAA kategóriás alkotásokhoz, mint a Halo vagy a Call of Duty.

 

A Brink története 2035-ben játszódik. Az üvegházhatás okozta károk következtében egy komoly katasztrófa részese lett az emberiség. A drasztikusan megnőtt hőmérsékletnek köszönhetően megolvadtak a gleccserek és az északi és déli sarkot takaró jégsapkák, így hihetetlen tempóban ugrott meg a Földet borító óceánok, tengerek szintje. A Föld lakosságának jelentős része életét vesztette a katasztrófában, a túlélők  pedig egy lebegő városban, Arkban leltek menedékre. Azonban az emberiség utolsó menedéke se nyújt már kellő biztonságot. A túlnépesedés és az elszigeteltség lázadásokhoz vezet, így az ember készítette Arkon megindul a lázadók és a helyi védelmi szervek közötti harc. Utóbbi a rend fenntartásáért, a romló körülmények visszaállításáért küzd, míg a lázadók csoportja az Arkot irányító kormány ellen próbál fellépni.

Translate »