Oldal kiválasztása

Októberben érkezik az Operation Flashpoint 2

Októberben érkezik az Operation Flashpoint 2
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Eredetileg most nyáron debütált volna a Codemasters harci szimulátora, de még május elején eltolta a premier időpontját a csapat, ami több évnyi fejlesztés után végül idén októberben mászik fel a polcokra.

Május elejént jelentette be a Codemasters, hogy a nyári debütálás helyett kénytelenek őszre eltolni az Operation Flashpoint 2 megjelenését.  A csapat és a játék producere az IGN-nek adott interjúban akkor úgy nyilatkozott, hogy az így nyert extra fejlesztési időt a finomhangolásokra és a játékmechanika megfelelő egyensúly megtalálására és kidolgozására szánják.

 

 

Ma délelőtt azonban végre fény derült a végleges, hivatalos megjelenési időpontra, ami Európa minden egyes országában október kilencedikét jelent, így az Armed Assault 2 csak hónapokkal később kapja meg vetélytársát. Eredetileg tavaly ősszel kellett volna megjelennie a játéknak, de a kiadó tavaszra, majd nyárra, most pedig ismét őszre tette át a premier napját, ami egyaránt érvényes mindhárom bejelentett platformra, vagyis PC-re, X360-ra és PS3-ra.

Translate »