Oldal kiválasztása

Ghostbusters: The Video Game – Játékteszt

Ghostbusters: The Video Game – Játékteszt

A szellemirtók hosszú szünet után ismét visszatérnek, hogy megmutassák a világnak, még mindig képesek megemelni protonágyúikat és odapörkölni az eltévedt lelkeknek. Ha velünk tartasz, megtudhatod mennyire lett sikeres a visszatérés.

A Ghostbusters, vagy magyarul a Szellemirtók filmsorozat az 1980-as évek egyik legegyedibb alkotása volt. Sikerei és kultikus besorolása megkérdőjelezhetetlen, 1984-es debütálása után pedig egy igazi sikersztori indult útnak, ami további filmeket és ezzel együtt kasszasikereket eredményezett, majd valamiért egy kicsit feledésbe merült. De nem így a videojátékok piacán, ahol már a mozik lecsengése után került terítékre a szellemirtás. Az 1980-as évek közepén-végén készült el az első adaptáció, szimplán Ghostbusters címmel, a sor pedig folytatódott: született arcade játék, majd Ghostbusters II is, a történet pedig az 1990-es évek elején-közepén ért véget, és úgy látszott, sem a filmek, sem a játékok nem kapnak folytatást. Az ezredforduló után viszont ismét megszaporodtak a Szellemirtókkal foglalkozó alkotások (középszerű darabok sajnos), az igazi áttörést pedig a cikkünk tárgyát képező Ghostbusters: The Videogame-től vártuk, amely az első igazi újgenerációs szellemirtó játék képében díszelgett már a bejelentés pillanatában is.
 
 
Sokan ebben az alkotásban látták az igazi Ghostbusters 3-at, és ez a kijelentés nem is áll messze az igazságtól, hiszen egy minden tekintetben korrekt játék született a név alatt. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az eredeti filmet megalkotó színészek és egyéb „segédmunkások” nagyban segítették, sőt, szinte ők alkották a legújabb Ghostbusters videojátékot, amely így már sem történetben, sem hangulatban nem nyúlhatott mellé. A sztori egészen pontosan két esztendővel a Ghostbusters II után játszódik, méghozzá New York utcáin, ahol ismét elszabadult a pokol, a várost szellemek hadai lepték el, egy ilyen szituációban pedig illik színre lépniük a Szellemirtóknak, és ők jönnek is, még hívni sem kell őket.
 
Hatalmas protonágyúkkal felszerelkezve mennek, és keresik a gonoszabbnál gonoszabb lelkeket, maguk után pedig (ha véletlenül is) nem marad más, csak pusztítás. Nem örömüket lelik ők a romolásban, ez csupán a munkájuk velejárója, ami nekünk, névtelen hősöknek nagyon megtetszik, hiszen csatlakozunk a nagy csapathoz. Ebből következik, hogy a játékban nem valamelyik ismert és eredeti szereplőről lemintázott karaktert vonhatjuk irányításunk alá, hanem egy névtelen (és szinte hangtalan) senkit. A Szellemirtók csapata tehát velünk együtt indul meg az új problémák, valamint az új szellemek felderítésére, hiszen hiába próbálják betiltani tevékenységeinket (a rombolást senki sem nézi jó szemmel), mi akkor is oda megyünk, ahol paranormális tevékenységek zajlanak.
 
 
A Ghostbusters betöltése után a hangulat az, ami elsőre magával ragadja a játékost. Rengeteg kultikus film, vagy más játék feldolgozását elsősorban a hangulat hiányával szokták elrontani az illetékesek, itt viszont ilyenről szerencsére nem beszélhetünk. Ebben fontos szerepet játszik az, hogy nem csak az eredeti szereplők arcai, hanem még a Ghostbusters körítésének jellegzetességei is felbukkannak a játékban. Ami azonban felteszi a koronát az összképre, az kétség kívül a grafikai körítés, hiszen a programozóknak sikerült egy olyan kinézetet biztosítani a játékhoz, amelyet nehéz lenne panaszkodó szavakkal illetni. Nem csak a szellemirtók főhadiszállása (hatalmas élmény lesz minden fanatikusnak ott járkálni), hanem az aktuális pályarészek is mind-mind végletekig kidolgozottak, olyan apróságokat is sikerült fenomenálisra megalkotni, amit alapesetben észre sem vennénk, de mivel szép, megcsodáljuk. Értelemszerűen ennek a szépségnek ára is van, hiszen elég erős gép kell a játéknak (kissé optimalizálatlan is), valamint sikerült egy kissé csillogósra állítani a grafikus motort, ami sokaknak támadási felületet jelenthet, de ehhez a néhol hihetetlen világhoz teljes mértékben passzol a megvalósítás. Ha már a grafika kitárgyalásánál tartunk, akkor zárjuk is le a témát egy utolsó gondolatsorral, ami még ide köthető, ez pedig nem más, mint a fizika. Egyszerűen remekre sikerült a fizikai motor megírása is, szinte minden szétzúzható a protonágyúk segítségével, törnek, zúzódnak, sérülnek, kigyulladnak a tárgyak (viccesen még számolja is a program mennyi kárt okozunk), tehát egy-egy nagyobb összecsapás alatt ennek és a szépen kidolgozott grafikának hála már-már teljesen filmes élményben lehet részünk, ami szintén plusz egy pontot jelent a hangulat javára.
 
 
Azt természetesen mi is tudjuk, hogy ha valami szép, az még nem azt jelenti, hogy élvezetes is. A Ghostbusters szerencsére ebben a tekintetben is helytáll, és bár vannak hiányosságok a játékmenetben (erről később), összességében egy élvezhető darabbal nézünk farkasszemet. Stílusát tekintve a játék egy hátsónézetes akció, azaz hátulról, biztonságos távolságból látjuk karakterünket, hátán a hatalmas protonágyúval, bal oldalán a szellemcsapdával, de ha szeretnénk, bármikor előkaphatjuk a zsebben lapuló PKE Metert is, ami ugye a szellemek megtalálására, valamint azonosítására szolgál. (Stílusosan vele hívhatjuk elő a menüsort is.) Az előttünk álló pályák mind lineárisan haladnak előre, ennek ellenére mégsem érezzük azt, hogy egy alagútba lennénk szorítva, bár a Grand Theft Auto-sorozaton felnőtt ifjúság nyilván frusztrálónak fogja találni az amúgy változatos helyszínek zsúfoltságát.
 
A játékmenetet egyébiránt annyira nem lehet a magasságokig emelni, hiszen a futunk, keressük a szellemeket, majd befogjuk őket ördögi körből egyetlen küldetés sem szakad ki túlzottan. Amit érdemes külön kiemelni a felvázolt három dolog közül, az viszont egyértelműen a játék legjobb momentumai közül való, és ez nem más, mint a szellemek befogása. Ha megtaláltuk az elkóborolt és galibát okozó lelket, az első dolgunk az, hogy ráirányítjuk protonágyúnkat, és addig tenyerelünk a lövés gombon, amíg az le nem gyengül. Természetesen csak óvatosan a protonsugarakkal, hiszen felszerelésünk túlmelegedhet, ilyenkor pedig néhány másodperc várakozásra vagyunk ítélve, aminek hála akár el is veszthetjük szem elől a kóbor lelket, vagy éppen ellenkezőleg, ő támad ránk, ami akár az életünkbe is kerülhet. Szerencsére néhány társunk általában mindig velünk van, ők pedig segítenek, ha baj van, de ez oda-vissza folyamat, hiszen ha elesnek, maguktól nem tudnak felkelni, így a mi segítségünkre szorulnak. Ha sikerült kellőképpen lefárasztani a szellemeket, akkor el is dobhatjuk a csapdát, és indul a második fázis, azaz a befogás, ami a proton sugár mellett plusz egy sugarat bocsájt ki rejtelmes készülékünkből, amolyan hálót fonva a szellem köré, innen pedig már csak annyi dolgunk maradt, hogy nagy erőfeszítések árán a csapda fölé ráncigáljuk szerencsétlent, a többit pedig már mindenki ismerheti a filmekből. (Ifjoncoknak: nagy sikítozás, hatalmas effektusok, a szellemet beszippantja a csapda, mi pedig örülünk a sikernek, és zsebre vágjuk a csapdát.)         
 
 
Azonban amilyen jól hangzik ez leírva, olyan horrorisztikus a valóságban, és ezzel el is érkeztünk a játék negatívumaihoz. Ez pedig nem más, mint a nehézség, amely valami eszméletlenül magasra teszi a mércét. Legkisebb fokozaton is meg tudja izzasztani az embert a játék, ami elég elrettentő lehet főleg a kezdő fanatikusoknak. Az első orbitális hiba a célzórendszerben keresendő, ugyanis PC-n ugyebár nincs automatikus célzás, nekünk kell megkeresnünk egerünkkel azt a pontot, ahol egyáltalán sebezni tudjuk az ellenfeleket, és ezt a pontot több esetben (főleg a kisebb szellemeknél) úgy kicentizték az illetékesek, hogy ember legyen a talpán, akinek elsőre sikerül elhalálozás nélkül végigjátszania a nem túl hosszú (6-8 órás) játékidőt. Nem árt tudni viszont, hogy azt a bizonyos pontot nem lesz egyszerű megtalálni, hiszen kilőtt protonsugaraink olyan fényárral csapódnak ki, hogy rossz esetben még az ellenfeleket sem fogjuk látni, nemhogy a célzókeresztet. Ehhez társul még egy elbaltázott mentési rendszer, hiszen akkor és csakis akkor ment a program, amikor ő akar, ennek hála egy-egy nehezebb helyszín előtt természetes, hogy nem készít mentett állást, azaz ha belefutunk egy frusztráló ellenfélbe, számítsunk rá, hogy még az elődökkel is meg kell küzdenünk egy-egy elhalálozás esetén. Amíg az ember harci kedve a megfelelő szint felett van, valamint rendelkezésére áll néhány levélnyi nyugtató, semmi gond nincsen, viszont a tizedik próbálkozás után (sokszor a szerencsén múlik egy-egy csata végkifejlete) már komoly dilemma előtt állunk. Töröljük, vagy csak lépjünk ki a programból? Nyilván utóbbi a helyes döntés, lehet csak mi lettünk túlzottan elkényeztetve az utóbbi időben a sok-sok könnyű játékkal, és elfelejtettük mi is az a kihívás. Mindenesetre a Ghostbusters egy roppant nehéz darab, valóban hatalmas türelem kell a végigjátszásához.
 
A játékmenet közben elszenvedett sérelmeket persze néhány apróság feledtetni tudja, ilyen például a PKE Meter segítségével előhívható menüsor, ahol az eddig megtalált anyagokról és szellemekről is találhatunk rengeteg leírást, de kemény pénzekért még felszerelésünket is tudjuk fejleszteni. Továbbá a játék hangulatát fokozza még, hogy a képernyőn felesleges kiírásokkal nem találkozhatunk, minden fontosabb adatot a hátunkon hordott hatalmas dobozról olvashatunk le, ami így a filmes hatást is felerősíti. A felsoroltak azt viszont már nem tudják feledtetni, hogy bizony a többjátékos módot teljes egészében kihagyták a játékból. Szomorú…
 
 
De a teljes szomorúság azért ne uralkodjon el rajtunk, hiszen nem lett rossz alkotás a Ghostbusters, megkockáztatom a legjobb lett a sorozat történetében, a hibái pedig csak és kizárólag a programozók rovására írhatók. Igaz, ezeket mi szenvedjük el, de akinek már krónikus szellemirtási elvonásai vannak, az egy nagyon jó és nem utolsó sorban szemet gyönyörködtető alkotással lepheti meg magát a játék megvásárlásával. Fanatikusoknak egyértelműen kötelező, de akik csak egy jó kis hátsó nézetes lövöldözésre vágynak, azok is tegyenek vele egy próbát. Tény, hogy lehetett volna jobb is, de tekintettel arra, hogy mikor kaptunk utoljára egy jó kis Ghostbusters-játékot, úgy hiányzott nekünk, mint kánikulában a hűsítő zivatar.
 
Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »