Ha Disney egész estés családi mozit dob ki, akkor arra általában felkapjuk a fejünket, viszont ha szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy a Pixar mellőzésével készült el a film, akkor máris keserű lesz a szánk íze, pedig most erről szó sincs.

Hiába képviselem az "idősebb" korosztályt, gyermekded lelkem bizony néha igényli, hogy kifejezetten szórakoztató, a dramaturgiát végletekig mellőző családi animációs filmet szipolyozzon magába. Ugyan a mai alkotások többsége mellőzi a kreativitást, az egyediséget, ráadásul a jól bevált kliséket sem képesek már megfelelő minőségben visszaadni, a készítők a Volt esetében mégis adtam egy esélyt a Disney-nek, pedig a külföldön Bolt – Villámcsapás – néven futó filmet nem is a cégnek bedolgozó Pixar kalapálta, hanem a csapat házi stúdiója, akik korában olyan szörnyűségeket adtak a gyerekeknek, mint a Csodacsibe vagy a A Robinson család titka. Éppen ezért nem várhatunk mérföldkövet jelentő újításokat, csak egy sablonokra építkező produkciót, ami meglepő módon képes jól működni, ugyanis a Volt egyetlen percig sem akar túl lépni az általa felállított határokon, így pont azt nyújtja, amit a film az elejétől fogva kínál.

 

A történet sem büszkélkedhet filozófiai mondandókkal és értékekkel, mégis szerethető, pont annyira, hogy szülőként egy percig se érezzük nyűgnek elkísérni csemeténket, mert annyira bájos és magával ragadó az egész, hogy a másfél órát biztos nem alvással fogjuk tölteni.

 

Volt egy teljesen hétköznapi eb, aki egy minden héten csütörtökönként jelentkező sorozat főhőseként tengeti mindennapjait. Gazdája, Penny egy tudós lánya, akinek édesapját egy őrült, velejéig gonosz, jellegzetes zöld szeméről elhíresült Dr. Calico elrabol. Azonban mielőtt az ördögien kieszelt rablás tervét valóra váltaná Calico, a tudós apuka speciális képességekkel vértezi fel kislánya hűséges kutyáját, Voltot, aki a sorozat szerint lézernyalábot lövel a szeméből, hihetetlen gyorsasággal képes futni, és speciális ugatásának köszönhetően hatalamas pusztításra képes. A szuperkedvenccel azonban van egy kis probléma, ugyanis Volt mindvégig azt hiszi, hogy ez valóság, így a sorozat rendezője rejtett kamerák segítségével veszi fel a jeleneteket, hogy mindvégig megmaradjon a film hitelessége, amikor is hősünk egy óvatlan pillanatban kiszabadul a nagyvilágba és rájön, hogy mindaz, amit korábban igaznak hitt, pusztán illuzió. Mondanom se kell, hogy a szabadulás rengeteg vicces, aranyos jelenetet ígér, így a film kezdeti képsorai inkább csak felvezetőnek jók, a lényegi rész a mozi második harmadától veszi kezdetét.

 

De, miért is melengette meg szívünket a Disney legújabb produkciója? Mert a készítők a másfél órás játékidő alatt megfelelően adagolja a humort, a történet végig pergős és gördülékeny, nincs megállás, illetve a látványvilág annyira szemet kápráztató, hogy azok néha már-már festményszerűek. Ugyan az újítás nincs meg bennük – gondolom ez a Pixar reszortja -, de a 2D-s hátterek alkalmazása, a karakterek ügyes kidolgozása, a harsány színek alkalmazása nagyon jó ötletnek bizonyult. A hangulatos, a film minden jelenetéhez abszolút passzol a filmzene, és a jéghegy csúcsát Volt társai, az utcára szorul macska, Mici, valamint hősünk legnagyobb rajongója T-Rex, a házi hörcsög adja. Mindketten megfelelően egészítik ki a szuperebet, míg egyikük állandó rajongásával, egyszavas beszólásaival lopja be magát a szívünkbe, addig Mici száraz, szarkasztikus humorával vesz le minket a lábunkról.

 

A Volt abszolút kiváló iparos munka és egy vasárnapi, közös családi programra nyugodt szívvel ajánlható, mert nemcsak a gyerekek találják meg a számításaikat, hanem a felnőttek is önfeledten tudnak majd szórakozni a nekik szánt, és szintén jó ütemben adagolt poénokon.

 

Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás