Oldal kiválasztása

RocknRolla (Spíler) – Filmkritika

RocknRolla (Spíler) – Filmkritika
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Guy Ritchie új filmje megérkezett, és megmondja a frankót, hogy ki is az igazi spíler.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff óta sok idő telt el, és Mr. Ritchie-nek azóta sem sikerült semmi maradandót alkotnia. Mindenki ettől a filmtől várta a visszatérést, és örömmel jelenthetem, hogy sikerült!

 

A nagyszerű grafikus főcím után elindul a majd kétórányi hamísítatlan feelgood film. Ritchie visszatért a gyökerekhez, és két első filmje (és máig legsikeresebbek) legjobb tulajdonságait gyúrta össze ebben a krimi-vígjátékban. Visszatérnek a történeti csavarok, a zseniális karakterek, az ütős zene és, nem utolsósorban, a sajátos humor, továbbá a néhol gyors vágások, a lassítás, a párhuzamosan futó cselekmények váltakozó, rövid snittekkel történő bemutatása és végezetül a narrátori elbeszélés.

 

 

A történetről nem nagyon lehet mit írni, de van itt rablás, átverés és egy festmény, amit mi nézők sosem láthatunk, de mindenki nagyon akarja (ez utalás lehet Tarantino mester remekművére, a Ponyvaregényre, hisz ott sem tudtuk meg, hogy minek örül Vincent). Mindezen történés olyan szereplők között zajlik, mint amilyen Gerald Butler is, akit most nem látunk félmeztelenül, és nem is halljuk, ahogy fennhangon élteti az egykori görög katonai poliszt. De itt van Thandie Newton, Ludacris, Jeremy Piven, Tobby Kebbell, Mark Strong és még sokan mások. Jó a szereplőgárda, kiváló teljesítményt nyújtanak a színészek, és Mark Strong narrálása is telitaláltat. Kiemelném még a Vad Bandát, akik a film humorforrásául szolgálnak, és az egyetlen akciójelent is hozzájuk köthető, már csak miattuk is érdemes rászánni az időt a filmre. Az események folyamatosan követik egymást az első perctől kezdve, a gondosan megalkotott környezetből képet kapunk a Londoni „nem gengszterekről”, az alvilág módszereiről, mindezt Ricthie sajátos stílusában tálalva. Az operatőrök remek munkát végeztek, és szerencsére itt nem kerül elő a Bourne óta divatos kézi kamerás mókázás, csak annak egy sajátos formája, ami viszont passzol is a film stílusához.

 

A sok pozitívum mellett persze akadnak negatívumok. A film játékideje alatt sajnos becsúszott néhány fölösleges és unalmas jelenet, ami néha megtöri a történések folyamát, de ezeken könnyen túl lehet jutni, mivel utána máris száguld tovább a cselekmény. A filmes eszközöket néha értelmetlenül használták a készítők, pl. a lassítás sokszor szúrta a szemem. A történet kuszasága miatt néha csak kapkodtam a fejem, nem tudván, mi történik. Amit még fel lehet róni a filmnek, hogy sajnos minden elemét láttuk már a korábban említett két filmben, nem nagyon mert újítani a rendező úr, ehelyett biztosra ment, és a már biztos alapokat használta fel újra. Félreértés ne essék, jól sült el ez a terv, de már közel sem üt akkorát, mint évekkel ezelőtt az elődök.

 

Összességében tehát egy nagyszerű filmről van szó, ami nagyon szórakoztató és remek darab, de sajnos nincs meg az az érzés, ami igazán naggyá tette a Blöfföt és A Ravaszt. Ettől függetlenül kiváló szórakozást nyújtó film, kisebb hibákkal, de ettől függetlenül tökéletes egy kis kikapcsolódásra.

 

Értékelés: 8/10

Translate »