Keanu Reeves főszereplésével nemrégiben a mozikba került egy klasszikus és eredetileg magvas gondolatokkal operáló sci-fi remake-je, ami alapvetően jó film is lehetett volna…

Nos, adott nekünk egy újabb feldolgozás. Ugyanis a cikkünk tárgyának volt egy eredetije, ami 1951-ben került a mozikba, ráadásul ugyanezen a címen. Ez erősen arra enged következtetni, hogy Hollywood lassan kezd kifogyni az igazán eredeti ötletekből. Ez alapjában véve még nem is lenne hatalmas probléma, hiszen hullámvölgyek mindenhol, mindenkinél adódnak, amiket valahogy át kell vészelni – jelen esetben régi sikerek újraforgatásával próbálkoznak –, de hogy a készen kapott és alapvetően jó alapanyaggal sem képesek jó filmet csinálni, az már komoly problémát jelent.

De ne rohanjunk ennyire előre, lássuk miről is van szó jelen esetben. A történet szerint tőlünk sokkal fejlettebb látogatók érkeznek a Földre, hogy megtudják mi is a helyzet az emberiséggel. A kapcsolatfelvétel nem sikerül igazán jól, ugyanis mi, jó földi szokás szerint teljes haderővel felvonulunk és mit ad isten, reflexből lelőjük az idegenek követét, aztán persze nagyon csodálkozunk, hogy ők elkezdenek védekezni. No, de itt még nem jutnak el semmilyen mészárlásig, elvégre ők civilizáltak, vagy mifene.  Elkezdődnek szépen a tárgyalások, és mivel Amerikában szállt le a legfőbb űrhajó, az amerikai kormány saját tulajdonának tekinti azt, utasaival együtt, s a lehető legtöbb információt ki akarja szedni a látogatókból. Ők azért tartják magukat ahhoz, hogy mégis ki a felsőbbrendű létforma, így hamarjában kapunk egy ultimátumot, miszerint vagy változunk, vagy kiirtanak minket és újranépesítik a Földet, nélkülünk. A továbbiakban arról szól a film, hogy mégis mi bírja rá az idegeneket, hogy az embert mégse töröljék ki a történelemből (mindössze csak a meggyőző érvek hiányoznak).

Ez alapvetően nem lenne egy rossz történet, amire a legjobb bizonyíték, hogy az ’51-es film kifejezetten jóra sikerült, de a hollywoodiak megmutatták, hogy jó alapanyagból is lehet rossz filmet csinálni. Igaz, a másik oldalról fel lehetne hozni, hogy egy mai színvonalhoz képest a fentebb ismertetett történet elég szegényes, de vegyük figyelembe, hogy mikor íródott az eredeti forgatókönyv – akkoriban ennyi bőven elég volt cselekmény gyanánt és állítom, hogy ma is elég lett volna, ha a kedves készítők nem halmoznak hibát hibára.

Már maga a film kezdőjelenete is merőben felesleges. Azt láthatjuk, amint az 1920-as évek végén egy hegymászó – Keanu Reeves – fagyoskodik a sátrában, amint egy fényes valami elhúz az égbolton. Ő persze utánamegy, megnézni mi is volt az, s mikor megtalálja a nagy világító gömböt, első dolga hozzányúlni. Ezt egy emlékezetkiesés követi, majd egy vörös folt a kezén – na meg egy lyukas kesztyű. Ez a jelenetek csak annyira szolgált, hogy valamiféle magyarázatot adjon arra, milyen alapon jelenik meg a követ emberi formában (ezt mellesleg nekem később magyarázták el, szóval lényegében mellőzhető lett volna ez a tíz perc). És ekkor jön az éles váltás napjainkba, ahol megismerhetjük a főszereplő hölgyet, amint arról kérdez, hogy vajon melyik baktérium lenne képes életben maradni a naprendszer egyik holdján – mert hát ő űrbiológus, ha minden igaz. A következő snittben megismerhetjük az ő nevelt fiát, akit nem más alakít, mint Will Smith kisfia, és aki az első pillanattól kezdve unszimpatikus, annak ellenére, hogy valószínűleg ő hivatott betölteni a legalább egy pozitív fekete karakter szerepét a filmben.

Ezután jön a katonaság és hirtelen berendelik a hölgyet, mint tudóst, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, majd hamarosan megtörténik a kapcsolatfelvétel. A történetet nem nagyon ragoznám tovább, mert kell a hely a hibák és ellentmondások felsorolására.

Azt még el is tudom fogadni, hogy teljes tűzerővel várjuk az idegeneket, hátha rosszat akarnak, és netalán még tudunk is tenni valamit ellenük – bár lássuk be, ez elég esélytelen egy olyan civilizációval szemben, ami fényéveket képes utazni különösebb probléma nélkül. Na, de hogy egy elit mesterlövész tűzparancs nélkül lelőjön egy földönkívüli látogatót, aki szemmel áthatóan nem fenyeget, ezzel kockáztatva akár a teljes bolygó pusztulását… azért ez picit abszurd. Ami viszont ezután történik, az egyenesen nonszensz. Az emberek összekaparják a meglőtt idegent és beviszik a kórházba, ahol szokványos emberi gyógymódokkal próbálkoznak (hangsúlyozom, ekkor még nem tudják, hogy emberi test rejtőzik a burok alatt), majd mikor magától meggyógyul, fogolynak tekintik, mindamellett, hogy gyakorlatilag egyetlen kísérője (egy robot) leszereli az egész hadsereget.

Miután hősünk – természetesen hősnőnk segítségével – kiszabadul, az ifjabb Smith tovább bizonygatja nekünk, hogy a földönkívülieknek igaza van és el kell pusztítani az emberiséget. A kölyök egyszerűen minden észérvre süket, és minden különösebb ok nélkül azt ismételgeti, hogy meg kell ölni a látogatókat.  Ezen nézeteit még akkor is hangoztatja, mikor megtudja, hogy a férfi, aki velük utazik, nem más, mint az idegenek követe. Az első változás akkor áll be, mikor Klaatu megmenti őt egy hídról való lezuhanástól, illetve miután látja, hogy a frissen meghalt rendőrt fel tudja támasztani. Ettől fogva az a célja, hogy a rég halott apját feltámasztassa a látogatóval és mikor az közli vele, hogy ez már nem fog menni, akkor visszatér az előző pontra és megint szerencsétlen földönkívüli lesz a rossz és szívtelen, aki nem hajlandó segíteni szegény kisfiún. Komolyan, emiatt a kissrác miatt, illetve a kormány képviselői miatt én azon szurkoltam, hogy irtsanak már ki végre minket és legalább vége lesz a filmnek. A gyerekkel szembeni ellenszenvet csak tovább táplálta, hogy nevelőanyjával úgy beszélt, ahogy rendes ember még a kutyájához sem szól. Mindezek után pedig teljesen hatástalan a filmet majdnem lezáró, meghatónak szánt jelenet, mikor a fiú összeomlik és zokog. Persze ezt Klaatu, a követ, úgy értelmezi, hogy van jó oldalunk is nekünk, embereknek, ezért úgy dönt életben hagy minket.

Összefoglalva a film hatalmas csalódást okozott. Az alaptörténet akár jó is lehetett volna, de tönkretették a csapnivaló forgatókönyvvel, és az általánosságban maximum közepesnek ítélhető színészi alakításokkal (igazán említésre méltó karakterrel sajnos nem találkozunk a filmben). Minderre csak rátesz egy lapáttal, hogy a film tele van tömve logikátlan, s nem egyszer ellentmondásos dolgokkal. Így például az őrző robottal folytatott hercehurca. A film elején kiderül, hogy teljesen hatástalanok ellene a fegyvereink, ennek ellenére „leláncolják” és megpróbálnak rajta kísérletezni, majd megint csak csodálkoznak, mikor az elkezd támadni (mellesleg itt a robotos részek mögött semmi egyéb célt nem látok, mint hogy próbálták legalább a látványvilággal menteni a menthetőt, viszont ez sem igazán jött össze). De nem kell nagyon keresgélni, már maga a befejezés is egy nagy ellentmondás. Végig bizonyítják, hogy mi emberek tényleg nem érdemeljük meg az életet, ennek ellenére a film végén mégis megmaradunk.

Szóval, akiben nem tombol a mazochizmus, az inkább kerülje el messzire ezt a filmet. Hatalmas Keanu Reeves rajongóknak esetleg érdemes lehet megnézni, de nekik sem fog különösebb élvezetet okozni, azon kívül, hogy kedvenc színészüket láthatják, jó másfél órában.

5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás