Oldal kiválasztása

ZseniKÉM – Az ügynök haláli – Filmkritika

ZseniKÉM – Az ügynök haláli – Filmkritika
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Steve Carell, Hollywood egyik legkeresettebb humoristája a kissé felejthető 40 éves szűz után egy, a régi kémfilmeket idéző, Mel Brooks ’60-as évek beli sorozatának remake-jére építő akció-vígjátékban teszi tiszteletét.

Steve Carell neve valószínűleg sokaknak ismerősen cseng, hiszen az úriember nem csak a filmvászonról lehet ismerős. Carell karrierje a  The Dana Carvey Show-ban vette kezdetét, majd az első komolyabb áttörés 1999-ben történt, amikor is egészen 2004-ig a The Daily Show állandó szereplője. Az igazi áttörést végül az Egyesült Királyságban is nagy sikerrel futott Office tengerentúli változata hozta meg. A sorozat itthon is nyomon követhető az egyik kábelcsatornán. Filmes karrierje a Jim Carrey nevével fémjelzett Minden6ó-val vette kezdetét, majd szélesvásznon elért első komolyabb sikerét a Judd Apatow rendezte 40 éves szűz hozta meg. Ugyan a film szerény személyem szerint egy erős közepes, mégis nagy sikernek bizonyult a lúzer, ámbár az aranyos, félénk karakter sokaknál nyerő volt. Most pedig itt van egy újabb vígjáték, mely az 1965-ös Mel Brooks féle Get Smart tévésorozat egész estés remake-je, és amiben Carell egy ügyetlen aktakukacot formál meg, akinek régi vágyálma, hogy titkos ügynök lehessen…

Az Egyesült Államok kémközpontjának legügyesebb és legfoglalkoztatottabb elemzője, Maxwell Smart – Steve Carell – régi vágyálma, hogy valamikor Ő is magára ölthesse kémruciját és éles bevetés alkalmával szolgálhassa hazáját. A hírhedt, ámbár sokak szerint régóta feloszlott KAOS bűnszervezet azonban behatol a titkosnak vélt kémközpontba és az ottani adatok eltulajdonításával az USA kémeinek kiléte többé nem titok. Sorra vadásszák le a világszerte dolgozó ügynököket, így végül egyetlen ember marad, aki megvédheti az országot a terroristáktól: A kétbalkezes Smart, akit eddig az ismeretlenség homálya fed és akit a  99-es ügynöknőcire bíznak. – Anne Hathaway.  A csinos szuperkémre hárul a feladat, hogy ügynököt faragjon Smartból, hogy aztán a lelkes amatőr és a lelketlen profi együtt mentse meg a világot.

A külföldi és hazai kritikusok szerint Carell abszolút nem vicces, a film pedig inkább állít görbe tükröt saját magának, mint a nagy klasszikus ügynökösdi filmeknek. Egyesek szerint a poénok se az igaziak és úgy igazából minek is nevetni olyanon, ami tényleg vicces. Na persze, biztos ismeritek a divatból vagy éppen kötelezettségből alázós, fikázós írókat, akik az esetek többségében még csak a filmet se látták, de hát valamit meg írni kell. A közel 110 perces alkotás közel másfél órája végig sziporkázik. Az utolsó húsz perc is csak azért bicsaklik meg, mert a rendező kénytelen gyorsan lezárni a történetet és a poénok szerepét a látványosan megkomponált akciójelenetek veszik át.  A jól adagolt humorbonbonok ügyesen és jó időben vannak tálalva, ráadásul egytől egyik ötletesek.  A karaktereket megformáló színészek is kitettek magukért. A Neveletlen hercegnő ifjú sztárja, Hathaway és Carell között érezni, hogy tökéletes működik a kémia, biztos vagyok benne, hogy a forgatás ideje alatt a kamerák mögött is ment egymás heccelése, Peter Seagal rendező pedig pontosan annyi szabad kezet adott a Smartot megformáló színésznek, hogy ne izzadtságszagú legyen a teljesítménye.

Őszintén bevallom, a Brooks féle sorozatot nem ismerem, de az biztos, hogy az idei siralmas mezőnyből simán kiemelkedik a ZseniKÉM, melyet valószínűleg a komoly kritikai elismeréseket besöprőTrópusi vihar taszíthat le a jelenleg képzeletbeli trónról, ugyanis a Ben Stiller rendezte film már a szereplőgárdájával kenterbe veri Segal alkotását. Erre jövő héten fény derül, addig is nyugodt szívvel tudom ajánlani a ZseniKÉM – Az ügynök haláli című filmet, mely a nyár meglepetéseként biztos, hogy kellemes perceket okoz majd minden kedves moziba látogató számára.

8.1/10

Translate »