Oldal kiválasztása

Grand Theft Auto IV – Bemutató

Grand Theft Auto IV – Bemutató
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hosszú ideje vártunk rá, nagyon nagy volt a hype körülötte, és sokan úgy emlegették, mint a Halo 3 után a következő játék, ami miatt mindenki majd konzolt akar venni. Egy rakat ígéretet kaptunk a játékkal kapcsolatban és Dunát lehetne rekeszteni a kiszivárgott képekkel, videókkal – végül április utolsó napjaiban a világon mindenütt megjelent az újabb GTA-rész. Mi pedig fogtuk magunkat és részletesen leteszteltük.Nem hiszem, hogy akadna olyan olvasónk, aki ne találkozott volna valamelyik korábbi verzióval, főleg amiatt, hogy eddig elsődlegesen PC-re jelentek meg az epizódok. Az igazi nagy konzolos durranás csak a negyedik rész képében érkezett. Az előző részeket, főleg a legelsőt, komoly aggályok és botrányok kísérték, hiszen aggódó szülők és szenzációhajhász újságírók, valamint egy-két túlbuzgó erkölcscsősz hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyire erőszakos és ártalmas lehet egy-egy ilyen játék. Hiszen lássuk be, az autók lopkodásával és az alvilági élet ranglétrájának megmászásával (és a vetélytársak brutális likvidálásával, mint elsődleges problémamegoldással) nem éppen követendő példát mutattak a Rockstaros fiúk.

Vér, vér, vér…

Persze, mint ahogy anno a Carmageddon idejében is, ugyan egyes országokban megjelentek a softosított verziók, vér és egyéb erőszakos elemek nélkül, de tulajdonképpeni változás nem történt. Mostanra sokkal keményebb, erotikusabb és „megrontásra alkalmasabb” alkotások is kikerültek már a piacra, úgyhogy nagyon nem kell csodálkozni, hogy a GTA továbbra is követi a trendet, és lehet benne utcai nénikkel ismerkedni, barátnőinknél „szerencsét próbálni” és eltölteni velük egy-egy pásztorórát a bűnözés fárasztó tevékenysége mellett, de akár elmehetünk egy sztriptízbárba is, ahol privát táncot kaphatunk az egyik lengén öltözött hölgytől, aki élvezettel nyögdécsel a kedvünkre lejtett „lap dance” ideje alatt (a játékos meg váltogathatja a kameraállásokat – hiába, Lara Croft poligon-szilikonmellei után úgy tűnik, továbbra is akadnak követői a „renderelt” erotikának). Mindezek mellett pedig halomra gázolhatjuk a gyalogosokat, vérfürdőt rendezhetünk az utca kellős közepén, miközben beleeresztjük a tárunkat a gyalogosokba, vagy éppen amolyan militarista módon kivégezhetjük az előttünk térdepelő riválisunkat, szétloccsantva az agyvelejét, vagy ha csak rá akarunk valakire ijeszteni, jól belelőhetünk a lábába. Mindezt úgy, hogy az egész cselekmény nem süpped bele a cél nélküli vérengzésbe.

Rendőrök mindenhol…

Akármennyire is tág teret kapunk a játékban perverz gyilkolási ösztöneink kiélésére, olybá tűnik, hogy Liberty City-ben mégsem akkora a szabadság a negyedik részben, mint korábban, mivel a bűnözés elharapózása miatt igazi rendőrdömping van a városban. Nem csak, hogy minden utcában parkol egy-egy zsernyák, de ráadásul még a forgalomban is a legrosszabb pillanatban bukkannak elő, mondjuk éppen egy üldözés kellős közepén, amikor kifordul egy rendőrautó az autónk elé, összekoccanunk velük, az meg azonnal fogja magát és üldözőbe vesz. Mert ha egy kicsit is erősebben nekimegyünk a rendőröknek, azok nem hagyják csak úgy annyiban a dolgot, mint a legtöbb átlagpolgár (akik maximum kiszállnak az autójukból anyázni egy sort, vagy a lehúzott ablakon keresztül cifrán káromkodnak), hanem fogják magukat és üldözőbe vesznek. A negyedik részben úgy oldották meg a körözési rendszert, hogy a csillagoknak megfelelően megjelenik egy kör a tett helyszíne körül, és ha ebből kimenekülünk anélkül, hogy észrevennének, akkor eltűnik az összes csillag és megúsztuk. Ha azonban valamelyik közeli járőr kiszúr bennünket, máris újra a kör kellős közepén találjuk magunkat, így érdemes menekülés közben a kis térképet figyelni, ahol láthatjuk a közelben lévő járőröket.

Az első benyomások…

De hogy egy picit visszatérjünk a korábban már bejelentett és várva várt részletektől a főbb csapásirányra, vessünk egy pillantást arra, hogyan is ismerkedhetünk meg a játékkal a kezdetek kezdetén. A korong behelyezése után egy hosszabb töltögetés után szemtanúi lehetünk, ahogy főhősünk, Niko Bellic megérkezik az álmok és vágyak országába, Amerikába, azon belül is a New York-Manhattanre hasonlító Liberty City-be. (Magáról a városról bővebben olvashatunk a kézikönyvben és érdemes átnézni a kapott térképet is, látni fogjuk ugyanis, hogy egyrészt egy halom látnivaló vár minket a városban, másrészt pedig a tájékozódáshoz és a küldetésekhez támpontul szolgálnak az ott látottak-olvasottak, és a játékhoz is igazi hangulatot teremt a kézikönyv, ahol a reklámok révén már képet alkothatunk arról, hogyan tölthetjük majd szabadidőnket a városban.)

Miután leszállunk az Európából érkező hajónkról, találkozunk Romannal, főhősünk unokatestvérével, aki, mint kiderül a történetből, kissé más képet festett korábban aktuális anyagi állapotáról és a város szépségeiről – ahogy azt hamar magunk is tapasztalni fogjuk. De a lepukkant kéró és a bűnös-mocskos város, mint rövidesen kiderül, nem nagyon szegi kedvét Nikónak, aki rögtön elmerül a helyi alvilági életben és pillanatok alatt barátságokat köt és ellenségeket szerez, és bemocskolja a kezét. Pár küldetés után kiderül, főhősünk személyes indíttatásból keres valamit a városban, ami szorosan kötődik az őt folyamatosan nyomasztó-kísértő múltjához.

És kezdődik a történet…

Bár kicsit döcögősen, lassan indulnak az események, cserébe folyamatosan úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mozifilmet néznénk, hiszen egymást követik a csodálatosan koreografált, megrendezett és megírt jelenetek, párbeszédek, amik révén szépen lassan kibontakozik a sztori és mi is egyre jobban elmerülhetünk Liberty City városában. Ugyan elég sokáig tart, míg első fegyverünkre szert tehetünk és addig tulajdonképpen csupán furikáznunk kell, meg néha bemosni egyet a csúnya arcoknak, meg azoknak, akik nem engedelmeskednek, az elérhető városrészt (terroristafenyegetés miatt ugyanis egyelőre nem tudunk egyes hidakon közlekedni – mókás események következnek, ha mégis megtesszük) viszont részletesen feltérképezhetjük és megismerkedhetünk az egyes, számunkra később majd fontossá váló helyekkel és a játék kezelésével. Hovatovább, túlesünk az első randin is, ahol kipróbálhatjuk a játékban elérhető minijátékok valamelyikét (pl. bowlingozhatunk egy jót). Ahogy haladunk előre, rájövünk, hogy a sokszor inkább defenzív, mint kezdeményező alkatú Niko egyáltalán nem olyan nyuszi, mint azt hinnénk, és kiválóan képes felvenni a város ritmusát, miközben sikeresen kiábrándul a nagy amerikai Álomból. Az alaptörténet és annak szövése amúgy minden eddigi résznél jobban sikerült és sokkal földhözragadtabb, mint eddig, így sokkal hitelesebb is, mint korábban.

A kormány mögött…

Mivel a játék elején nagyon sokat fogunk autókázni, elég hamar, már megérkezésünk után (Roman annyira illuminált állapotban fogad bennünket, hogy inkább megkér, mi üljünk a volán mögé és furikázzuk haza) kipróbálhatjuk, mennyire komolyan gondolták a Rockstarnál azt az ígéretet, hogy az egyes autók másképp fognak viselkedni, típustól és időjárástól függően. Nem véletlenül került a multiplayer részbe autóverseny, hiszen olyan finomsággal kezelik ezt a kérdést, hogy simán kijelenthetjük, a GTA 4 része egy arcade versenyjáték motorja is – hiszen az autók úgy lettek kitalálva, hogy nem sokáig száguldozhatunk, ha úgy gondoljuk, csak a gázpedált nyomjuk ész nélkül, aztán kanyarban kézifék behúz és már be is fordultunk. Egyrészt nagy az esélye, hogy ha így vezetünk, nem fogjuk tudni lassítás nélkül bevenni a kanyart és csak pörögni fogunk, mint egy körhinta, vagy rosszabb esetben beleszállunk egy másik autóba, ha pechesek vagyunk, egy rendőrbe, esetleg kiesünk a szélvédőn vagy kigyullad az autónk. Hamar megtanuljuk majd, hogy az egyedi térképkészítésnek és utcáknak köszönhetően sokszor jobban járunk, ha lassítunk, különben egy padkára felszaladva vagy egy kátyúba beleszáguldva pillanatok alatt elveszíthetjük az uralmat a járgányunk fölött. Egy-egy autósüldözésnél vagy menekülésnél életbevágóan fontos lehet, mennyire jól vezetünk és éppen milyen járgányban ülünk. Az irányítás amúgy könnyen megszokható – már annak, aki egy ideje játszik a konzollal, hiszen PC-s géphez szokott játékosnak nagyon fura lesz az egér nélküli irányítás, kifejezetten a célzás. Apropó, az autókból tudunk előrefelé lőni, feltéve, ha vezetés közben a célkeresztet sikerül a célpontra irányítani, ami legalább olyan nehéz, mint amilyen a valóságban lehet. Gyalogosan viszont kihasználhatjuk az automatikus célzás lehetőségét, ami lehet, PC-s szemmel nézve könnyítésnek hangzik, viszont egér hiányában másképp nem nagyon lehetett volna megoldani, és így cserébe a küldetések más részei nehezebbek, nem pont a lövöldözés és a célzás.

Minden a részletekben rejlik…

A fentiekből valószínűleg már kiderülhetett, hogy a részletgazdag világ ígérete nem kamu volt. A fejlesztők szinte mindenre gondoltak a város megalkotásakor, amely élő, egységes és saját szabályokkal rendelkezik. Tele van emberekkel, akik a környezetükben történő dolgokra is reagálnak (pl. ha esik, kinyitják az esernyőjüket), habár sokszor nem tökéletesen, ami elég érdekes eseményekhez is vezethet, de ezektől a megmosolyogtató hibáktól eltekintve – pl. egy mentőautó az egyik kereszteződésben nem tudta eldönteni, hogy a megkülönböztető jelzést használva most vajon átmenjen-e a piroson vagy sem, erre visszatolatott, mögötte feltorlódtak az autók, arra nem tudott már tovább menni, aztán megint előre próbálkozott, aztán egy kis forgolódás és a parkoló autók tördelése után, végül, amikor zöldre váltott a lámpa, mégiscsak elindult – minden adott, ahhoz, hogy teljesen beleéljük magunkat az eseményekbe.

A részletesség azonban kibővül a játékban található kiváló ötletekkel is, amik tovább fokozzák az amúgy sem átlagos játékélményt. A szabadság fokát sikerült tovább emelni azzal, hogy kapunk egy mobiltelefont, amin bármelyik ismerősünket felhívhatjuk, böngészhetünk a játékbeli interneten, akár on-line társkeresőt is igénybe véve, vagy éppen megállhatunk valamelyik bárban és részegre ihatjuk magunkat, ami után, ha beülünk az autóba, a rendőrök azonnal kiszúrnak bennünket a vezetési stílusunkból, és amíg ki nem józanodunk, ha járőrbe botlunk, egyből elkezd üldözőbe venni bennünket. Persze, nem alap nélkül, hiszen ilyenkor, ahogy a játék is figyelmeztet bennünket, romlik a koordinációs képességünk, és elvesztjük az egyensúlyunkat és az uralmat a kocsink fölött. Mindezt sikerült egyszerre látványosan (kameramozgás), hitelesen (valóban nehéz vezetni) és viccesen (párbeszédek) megoldani. Szerencsére választhatjuk a taxit vagy a földalattit is – ezekkel amellett, hogy aránylag gyorsan eljuthatunk a város különböző pontjaira, közben kisebb városnézést is szervezhetünk magunknak. Az ilyen „apróságok” mindenhonnan visszaköszönnek a játékban, és éppen ez az, amiért azt lehet állítani, hogy a GTA 4 az utóbbi idők legnagyobb alkotása a videójátékok piacán.

Csak hang legyen és fény…

Természetesen a hangulathoz és a játékélményhez elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő legyen a grafika, jó legyen a zene és a hangeffektek. Míg a grafikával kapcsolatban az utóbbi időben megy a vita (PS3 vs. X360), egy dolog biztos: nem a legszebb, a PC-s csúcsgrafikához szokott szemnek a háttér megjelenítése és részletessé válása, ahogy közeledik, elég csúnya, viszont kiválóan működik. Hogy ez alatt mit értek? Gyönyörű effekteket, részletgazdag környezetet, ami a közelben kiváló minőségben megjelenik, míg a háttérben elmosódik. De mivel az esemény úgyis mindig a közvetlen közelünkben történik, a háttérrel nem lesz időnk foglalkozni, így ez a probléma nem is fog minket érinteni. Cserébe viszont mindenfajta töltés nélkül beautókázhatjuk a térképet és bár nagyon ritkán megakad a játék egy-egy komolyabb grafika (főként fák) betöltésekor, gyakorlatilag nem lesz problémánk a megjelenítés gyorsaságával. Az időjárás váltakozása és a grafikai motor egyszerűen gyönyörű, komplex környezetet teremtenek. Legutoljára ilyen hangulatot talán a Blade Runnerben láthatott a nagyérdemű.

A játékoknál megszokott vegyes érzelmekkel fogadott zene mellett (mindenféle stílus keverve, jobb és rosszabb számokkal) itt kimondottan fontos szerephez jutnak a hangeffektek és a környezeti zajok. Csodálatos, ahogy a fejlesztők odafigyeltek erre, és már amikor megérkezünk Roman lepukkant kis lyukába, akkor szembesülhetünk azzal, milyen életszerűen oldották meg az egyes hangforrások elhelyezését, az atmoszferikus hatás megteremtését. A rádió, a GPS és a telefon mellett TV is a rendelkezésünkre áll, amelynek műsorát a játékbeli interneten is megtekinthetjük, ha már éppen nem a helyi kabaréba, dartsozni vagy lerészegedni megyünk. És hogy mi az, ami ezt a bőséget megkoronázza?

A karakterek és a színészi játék…

A filmes jelenetekről már esett szó, valamint a kameramozgásról is, amelyek mind a hollywoodi megoldásokat követik, ami egyrészről kiváló szórakozást nyújt, hiszen a történet folyamatosan bontakozik ki és teljesen beleélhetjük magunkat a körítésnek hála, másrészről pedig elmossa a határokat átvezető animáció és küldetés között. Az egyes karakterek nem csupán az átvezető animációkban élnek önálló életet és viselkednek szerepüknek megfelelően, hanem a küldetések alatt is. A párbeszéd nem áll meg ugyanis azzal, hogy mondjuk, egy házban megtudjuk, milyen cselekedetet kell majd véghezvinnünk, hanem vagy telefonon vagy utastársunk által menet közben is folytatódik, humoros, esetenként pedig a történet egyes részeit kibővítő társalgásokkal.

Mindezeket a szerepeket kiváló szinkronszínészeknek adták, és a motion capturing csapata is kitett magáért. Embereink teljes részletességgel lettek kidolgozva, hangszínük, hanghordozásuk, akcentusuk, néha idegen (szerb, orosz) mondataik teljes mértékben passzolnak az adott helyzethez. Nem csupán azoknak érdemes emiatt bekapcsolni a feliratokat, akik hadilábon állnak az angollal, hanem azoknak is, akik kíváncsiak arra, vajon mit mondanak akkor a szereplők, amikor nem ékes angolsággal szólalnak meg, ugyanis a feliratok tartalmazzák ezeket a részeket angolul.

Küldetések…

A játékban változatos küldetésekkel fogadnak bennünket már a játék elején is, és bár vérbeli GTA-rajongóknak sok újat nem lehet mutatni, a Rockstar ez alkalommal is kitett magáért és a néha sablonos, ám mindig valamilyen ügyes trükkel érdekessé varázsolt kitöltő küldetések mellé igazi gyöngyszemek is bekerültek. Az egyetlen gond, hogy ember legyen a talpán, aki mindent meg tud csinálni és mindent fel tud fedezni a játékban! Ugyanis míg a fő cselekményszál kb. 40 óra alatt végigvihető, ha beleéli magát valaki a játékba és jócskán körülnéz a városban, melllékküldetéseket is végigvisz, összegyűjti a barátnőket és a kocsikat, valamint mellette pihenőt is tart, akkor el fog tartani nyárig, míg befejezi az egészet.

Főleg amiatt, hogy aki maximalista, és szeretné a küldetéseket átugrás nélkül végigvinni, igencsak megizzadhat majd egy-egy feladatnál, mivel jó pár olyat is talál majd, ami elsőre néha egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnik. Szerencsére sokszor a megoldás abban keresendő, hogy élnünk kell a szabadságunkkal, és amikor nem muszáj, nem kell követni az utasítások mindegyikét. Például, ha a játék első harmadában, amikor a Lost motorosbanda egyik tagját vesszük üldözőbe és először pattannánk motor nyergébe, a legjobban akkor járunk, ha nem követjük az utasítást, és autóba ülünk, végigüldözzük a srácot a parkig, ahol a haverjaival együtt egyszerűen az autóból lemészároljuk őket vagy csak áthajtunk rajtuk. Így megspórolhatjuk azt az idegeskedést, amit a motor vezetése okoz, valamint a fák közti bújócskát is. Persze, ilyen előnyökhöz csak akkor juthatunk, ha előtte feltérképeztük a várost és tudjuk, milyen piszkos trükkök állnak rendelkezésünkre.

Konklúzió és bugok…

A játék és a város egyszerűen óriási! Grafikájában ugyan nem közelíti meg a Burnout Paradise szintjét, viszont részletességében és hangulatában jócskán túlszárnyalja azt. Sok-sok órányi szórakozást nyújt, amit ráadásul az autosave-nek köszönhetően szinte bármikor felfüggeszthetünk, ráadásul a küldetések alkalmanként igencsak kemény diók és ezzel is garantált, hogy sok időt töltünk majd Liberty City utcáin.

Bár a multiplayer itthon hivatalosan nem elérhető, aki megfelelő módon állította be a konzol és a hozzáférésének paramétereit, minden gond nélkül játszhat a többiekkel az internet segítségével, ami tovább növeli az amúgy egyjátékos módban is kiváló játék érdemeit.

A játékmenetet ugyan itt-ott kisebb bugok szakítják meg, egyrészt ezek eltörpülnek a játék nagysága és a játéktér óriási mérete, valamint a szabadság határtalan élménye mellett, másrészt bízzunk benne, hogy az amúgy egy alaposabb bétateszt során könnyedén kiszűrhető hibákat egy esetleges patch formájában kijavítják majd.

Összességében elmondhatjuk, hogy megjelent az új etalon, amely bőven megéri a pénzét és számtalan órára leköti a játékost majd, aki beleélheti magát egy teljesen új, könyörtelen, bűnös és mocskos világba. A PC-seknek meg azt javasoljuk: itt az ideje elgondolkozni egy konzolon…

Értékelés: 96%

Translate »