Oldal kiválasztása

Race Driver GRID – Előzetes

Race Driver GRID – Előzetes
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A brit földön székelő Codemasters messzeföldön ismert autós játékairól, így hát nem túl meglepő, hogy a DIRT után egy újabb garázsban összekalapált csodára készülnek.

A tavalyi esztendő autószimulátor dömpingéből a brit Codemasters is kivette a részét. A gyönyörűre sikeredett Neon motorral hajtott DIRT ugyan felemás fogadtatásban részesült a csapat mégsem keseredett el és a sárdagonyázás és a murvás pályák után ezúttal a klasszikus túra autós bajnokságokhoz térnek vissza. A legendás TOCA-széria egyenes ágú leszármazottja, a Race Driver GRID a kezdeti információk és médiaanyagok szerint ütni fog, ráadásul messze elkerüli a manapság trendnek számító tuningolós marhaságokat. Egyszóval vérbeli versenyzést kínál!

A játék kezdetén egy kezdő sofőrt alakítunk majd, akinek egy lepukkant, koszos garázsból kell majd a világ tetejére feltornáznia magát. Ehhez persze versenyeket kell nyernünk és nem utolsó sorban pénzre, nagyon sok pénzre lesz szükségünk. A Race Driver GRID ezen a téren a realitásokra próbál alapozni, hiszen a valóságban se azonnal kerül a fenekünk alá egy verhetetlen négykerekű. A versenyek megkezdése előtt eldönthetjük, hogy a három különböző kontinens melyikén akarjuk megvívni első csatánkat. Lehetőségünk lesz Európában, az Egyesült Államokban és Japánban terelgetni autónkat. A fejlesztők klasszikus európai asztfaltcsíkokra kalauzolnak el bennünket, de a valós helyszínek mellett akadnak majd fiktív pályák is. A Le Mans versenyen kívül GT-versenyeken is vívhatunk. Tengerentúlon Detroit utcáin és Long Beach kikötőjében nyomhatjuk tövig a gázpedált. A Felkelő Nap országában pedig a legnagyobb népszerűségnek örvendő drift versenyeken tehetjük próbára magunkat. Amint sikerül versenyeket nyernünk lehetőségünk lesz csapattagokat szerződtetni, szponzorokat szerezni és persze garázsunk felszerelését is fejleszteni. A Codemasters ígérete szerint közel 600 AI-versenyző szerepel a játékban és gyakorlatilag közülük választhatunk majd csapattagot. Lehetőségünk lesz akár kirúgni is őket, de érdemes azért úgy megválasztani a leendő  embereket, hogy azok egy-egy versenyszám legjobbjai legyenek. Ha például nem vagyunk túl jók a driftben, akkor csapattagunkat küldjük el a versenyre, a versenyhétvége után megnyert összeget pedig szépen átemeljük bankszámlánkra, melyet érdemes megfelelően egyengetni jövőnk miatt.

A Race Driver: GRID-ben durván ötven asztfaltszaggató csoda áll majd rendelkezésünkre, melyek között akadnak olyan gyöngyszemek, mint a Aston Martin DBR9, Dodge Viper SRT-10, Mazda 787B és az Audi R10 TDI – ez az első dízel járgány, mely megnyerte a Le Mans-i 24 órás viadalt. Itt érdemes megemlíteni, hogy a sok-sok játékmód között lehetőségünk lesz egy olyan speciális 24 órás Le Mans-i versenyt teljesítenünk, ahol egy óra egy teljes percnek felel meg, így a teljes 24 órás intervallumot a játékban 24 perc alatt teljesítjük. A valós szimuláció érdekében természetesen ezen idő alatt nappal és éjjel is versenyzünk.

A többjátékos módról sajnos a Codemasters nem sokat árult el. Annyi már most biztos, hogy a brit csapat mellőzi a kooperatív módot, így ezen lehetőség kimarad a teljes játékból, azaz például a barátunk, mint csapattárs nem fejezheti be helyettünk a már megkezdett körözést. Viszont egy-egy multiplayer móka során akár 12 játékos is próbára teheti magát a szervereken.

A fejlesztést ugyanaz a csapat végzi, akik anno a DIRT-öt is elkövették, így nem túl meglepő, hogy ugyanazt a grafikus motort veti be a gárda, mint az elődnél. A házon belül fabrikált Neon motort gyakorlatilag teljesen újraírták – ez amúgy látszik is -, illetve az EGO – szintén házon belül fejlesztett – engine egy-két újítását is beleimplementálták. Az álomszép grafika egyik legnagyobb erénye a majdnem hibátlan törésmodell. Autóink elemei egy-egy erőteljesebb koccanás hatására behorpadnak, ha pedig kicsit súlyosabb a baleset, akkor karosszéria elemek letörnek, ami természetesen komoly időveszteséghez is vezet, hiszen négykerekűnk versenyre belőtt beállításainak búcsút mondhatunk. Újítás, hogy végre nem tűnnek el a letört darabok, így a pálya közepére lepottyant elemek a további körökben akár komoly gondot is okozhatnak. Szintén újításnak számít, hogy belső nézetben is láthatóak lesznek a sérülések. A törések teljesen egyediek, semmi script nincs a megoldásban.

A Codemasters készülő autószimulátornak másik újítása a kicsit megpiszkált visszajátszó rendszer. Egy-egy verseny után visszanézhető az egész futam és a rendszernek hála ha valahol hibát észlelünk, akkor visszaugorva az időben újra megtehetjük a köröket és tanulva hibánkból már nem fogunk például az adott kanyarban időt veszíteni, hiszen tudjuk, hogy mit rontottunk el – bejárati ívre rosszul fordultunk vagy a kigyorsításnál voltunk lassúak. A rendszernek azért akad egy hátulütője. Ha igénybe vesszük, akkor hiába a később elért esetleges jobb eredmény, sajnos elesünk az achievements-ektől és a toplistákra se kerülünk fel.

A Race Driver: GRID elődei és jövőbeli kihívói legtöbb tulajdonságát magában hordozza, éppen ezért kíváncsian várjuk, hogy a PC-re, X360-ra és PS3-ra is idén júniusban debütáló alkotás hogyan is teljesít a pénztáraknál, hiszen szép számmal akad majd kihívója.

Translate »