Oldal kiválasztása

Project Gotham Racing 4 – Kétkeréken szép az élet

Project Gotham Racing 4 – Kétkeréken szép az élet

Korábban már jeleztük, hogy a PGR legújabb részében elég nagy valószínűséggel helyet kapnak majd a kétkerekű asztfaltszaggató dübörgő járgányok is. Így is lett és végre megérkeztek az első képek.

Az IGN-es csajszikák egy újabb sikerre várományos játékot tesztelhetet pár óra erejéig. Ezúttal a Bizarre Creations autós őrületét, a Project Gotham Racing negyedik darabját nyúzták a srácok. A rövid előzetesből kiderül, hogy nagyon jó dolognak tartják, hogy ezentúl motorokkal is lehet majd száguldozni. Legkomolyabb élménynek a bukósisakos kameranézetet jelölték meg, ugyanis ha ne adj isten valamelyik kétkerekű géppel szeretnénk róni a köröket, akkor érdemes ezt a kameranézetet választani, ugyanis hihetetlen élményhez juttat minket. Említést tesznek még az autókról is amelykből kicsit több mint 130 darab kapott ezúttal helyet, míg a motorok közel 30 csodával képviseltetik magukat a játékban -Ducatti, MV Agusta és Honda.

Szóba került az újdonságnak számító időjárás is. Ha minden igaz, akkor közel tízféle időjárási jelenséget sikerült a játékba implantálni – havazás, esőzés, köd, stb. -, ami természetesen a pályák állapotára is kihatnak majd, így a járgányok menettulajdonságai is ennek megfelelően változnak.

Az IGN-es jómunkásemberek szerencsére tízenegy új képet is eszközöltek a cikk mellé, ezek leshetők most meg.



Translate »