Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Tizenkét évnyi várakozás után John McClane is visszatér, hogy újra borsot törjön a rosszfiúk orra alá. Ezúttal egy számítógépzseni okoszta kellős káosz közepébe csöppen, de ahogy az lenni szokott, McClane ezúttal is rendet teremt!
Hiába tombol kint tikkasztó hőség, a filmstúdiók fittyet hányva az idei meleg nyárra csak úgy ontják magukból az újabbnál újabb alkotásokat, melyek többsége valamely, már jól bejáratott franchise folytatásai voltak vagy esetleg lesznek. A sort a Pókember harmadik része nyitotta, azóta pedig volt itt Karib-tenger kalózai trilógiává bővülés és zöld ogre barátunk, Shrek is elérkezett a hőn áhított hármas számhoz. Hogy Hollywood hű maradjon magához az idei nyári szünetben is, olyan címeket tár majd még a nagyközönség elé, mint az Ocean’s Thirteen, Harry Potter és a Főnix Rendje vagy Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó, de amíg ezen remekek folytatására ácsingózik a szemünk, nincs más teendőnk, mint várni és az addig hátralévő időt valami kellemes dologgal eltölteni, így hát éppen kapóra jön, hogy John McClane az állandóan másnapos, cinikus, szókimondó nyomozó 12(!) év után visszatér, hogy újra megmentse a világot.
Tizenkét évet kellett várnunk, hogy Bruce Willis újra magára öltse az atlétás John McClane szerepét. Gyakorlatilag egy generáció nőtt fel a cinikus, piától bűzölgő, szókimondó, nyers stílusú McClance kalandjain, így kicsit meglepő, hogy ennyi idő után tért vissza Willis az aranytojást tojó tyúkhoz, de emiatt már kár keseregni. A lényeg, hogy John újra akcióban és legnagyobb szerencsénkre mit sem vesztett humorából, ütős beszólásai is a régiek, viszont az évek során valamelyes bölcsebb és megfontoltabb lett, no meg a haja is eltűnt, de ettől Ő még John McClane maradt, aki ugyan egy tök analfabéta pasas a 21. században alapnak számító hi-tech kütyükhöz, viszont bebizonyítja, hogy nem feltétlenül kell számítógépzseninek lenni, hogy megmentsd az országot. A Die Hard 4.0 végre azt a minőséget hozza, amit az ember elvárna egy akciófilmtől, pedig azért itt is döcög egy-két helyen a gépezet. Lássuk, miben is rejlik a Die Hard-sorozat és a New York-i rendőr varázsa!
A legújabb rész története már a mai kornak és igényeknek kíván megfelelni kisebb-nagyobb sikerekkel, de sajnos csak kisebbekkel, ugyanis a forgatókönyv elég langyosra sikeredett, ami legnagyobb bánatomra a visszafogott beszólásoknak, párbeszédeknek is köszönhető, de erről majd később.
Első körben említsünk pár szót a történetről, amelynek központi magját egy, a Wired magazinban leközölt John Carlin-féle cikk biztosítja. Talán ez lenne a fő ok, hogy nem sikerült annyira ütősre, mint a nagy elődökké? Nem tudni, annyi viszont biztos, hogy az Egyesült Államok számítógépes hálózata egy gombnyomásra megbénítható, ezzel pedig pillanatok alatt küldhetjük vissza a kőkorba a világ jelenleg leggazdagabb és legbefolyásosabb országát. Ugyan Thomas Gabriel a Védelmi Minisztérium volt munkatársa figyelmeztet mindenkit, hogy ha azonnal nem kezdenek el komoly fejlesztéseket eszközölni a rendszereken, akkor itt nagyon komoly gondok lesznek, viszont nem hallgatnak rá, meghurcolják, vagyonát elkobozzák, Ő pedig úgy tűnik el, mint szürke szamár a ködben, míg nem egyszer csak újra előbukkan, hogy aztán jól megmutassa…márpedig neki igaza volt.
De hogy kerül a képbe John McClane nyomozó? Ahogy mindig is tette szerencsétlen New York-i rendőrünk. Rossz helyen volt, rossz időben. Épp egy, az FBI számára fontos hackerzsenit, Matt Farrellt kellene leszállítania Washingtonba, amikor pont megérkezése pillanatában óhajtják a rossz fiúk hűvösre tenni a srácot. Innentől kezdve igazi macska-egér harc indul a Thomas Gabrielt alakító Tymothy Olyphant és a John McClane-t megtestesítő Bruce Willis között. McClane folyamatosan beleköp Gabriel levesébe, mígnem az egész személyes párbajjá fajul.
Elsőre nem hangzik túl érdekesnek, azonban a Die Hard-részek sosem ötletes, gondolkodtatós történetvezetésükkel vettek le minket a lábunkról. Bruce Willis hiába 52 éves, még mindig hihetetlenül hiteles tud maradni McClane szerepében. Egyszerűen ráöntötték ennek a kicsit magának való, ámbár mégis szerethető zsarunak a karakterét, aki az elmúlt 12 évben ugyan csak egy csipetnyit változott, de szerencsénkre továbbra is hű tud önmagához maradni. Csipkelődő, borostás, szókimondó és hihetetlenül cinikus és egy igazi őskövület:) A mellékszerepben tündöklő Matt Farrell-t alakító Justin Long karaktere is ügyesen lett megírva. Egy percig sem vállnak unalmassá, ahogy egymást piszkálják vagy éppen mentik meg, a párbeszédeik humorosak, ezzel garantálva, hogy rekeszizmaink a közel két órás film alatt egy percig se tudjanak pihenni.
A sorozat névjegyének számító humorbonbonok mellett Len Wiseman és csapata az akciójelenetekre is nagy hangsúlyt fektetett. Igaz, nincs meg bennük a mai filmekből már jól megszokott dinamizmus, viszont éppen ezért szerethetők ezek a képsorok. Ügyesen megkomponált, látványos és a CGI-től szinte teljesen mentes jelenetek arzenálja várja, hogy elkápráztasson bennünket. És sikerül neki!
A sok jó mellett azért akad pár negatívum is. Az előbb említett akcióképkockák között azért akad olyan, ami már az erős túlzás kategória jelzőt aggathatná magára, viszont McClane hús-vér ember, így ezek az elnagyolt jelenetek némiképp rontják az összhatást, de a direktor út szerencsére csak egyetlen egyszer esik ebbe a hibába, így lényegében szemet hunyhatunk ezen húzása felett. További negatívum, ami kicsit rossz szájízt ad az egésznek, az a főgonosz karakterének kidolgozatlansága. Egyszerűen hitelét vesztett a Tymothy Olyphant által eljátszott Thomas Gabriel karakter. Súlytalan az egész mozi alatt, nem igazán tudja elhihetni velünk, hogy Ő valójában gonosz lenne, ellenben azért akad itt a gonoszok oldalán is olyan szereplő, aki igazán ütősre sikeredett. Elsőként itt van a Mission: Impossible 2-ből jól ismert Mai Lihn, azaz Maggie Q vagy a Rand bőrébe bújt Cyril Raffaelli, aki úgy szökken ide-oda, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
A film legnagyobb hibája mégsem a fent említettekben rejlik. A forgalmazó egész egyszerűen úgy döntött, hogy a szokásokkal ellentétben a legújabb részt szeretné egy sokkal szélesebb mozinéző tömegnek eljuttatni, aminek sajnos az lett a hozadéka, hogy az R-es besorolásból PG-13-ba került a Die Hard 4.0, így pedig rengeteg jól irányzott beszólás vagy lerövidült vagy pedig finomított verzióban került a kópiákra, valamint egy cseppnyi vért sem látni a mozivásznon, ami valljuk be, kicsit ront az összhatáson. Igaz, ez egy apró tüske, ami a rajongók oldaláról nem váltott ki túl nagy sikert, viszont a forgalmazó szempontjából érhető, hogy szélesebb közönségnek szeretné eljuttatni az legújabb részt.
Összességében nagyon jól összerakott mozival van dolgunk a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed esetében. Bruce Willis ugyan 12 évig váratott minket, de higgyétek el, megérte türelmesen kivárni a legújabb rész eljövetelét. A mai fiatalság meglehet, hogy kissé unalmasnak tartja majd McClane harcát, de aki ismeri az első három részt, az nyugodt szívvel vegye az irányt a filmszínházak valamelyikébe, mert John McClane visszatérése parádésra sikeredett. Sok szeretettel várjuk az esetleges ötödik részt.
