Idén is megrendezték a Breakpoint 2007 party-t, melyen a Scene.hu tagjai is jelen voltak. Az ő rövid szösszenetük olvasható, ha beljebb fáradtok, illetve a srácok egy ingyenes demóvetítésre is invitálnak Titeket!

Idén ismét megrendezték Németországban a Demoscene egyik legrangosabb eseményét a 4 napos Breakpoint 2007 party-t. Azt a nemzetközi, lényegében számítógépes animációs találkozót és versenyt, ahol fiatal, hobbista programozók, grafikusok és zenészek mellett időnként feltűnnek a játékipar elismert fejlesztői is. A cél adott: minden csapat el akarja kápráztatni a közönséget, szigorúan szabadidőben készített, látványos, realtime animációkkal, azaz demókkal.

Rengeteg érdekes produkció született a party-n. Kihagyhatatlan az FR-O41: DEBRIS, a Kkrieger alkotóinak új demója, mely szokásukhoz híven mindössze 180 kilobyte-ban produkál játékprogramokat megszégyenítő látványvilágot. Számos kiváló konzol produkció is született. Itt mutatták be A VILÁG ELSŐ XBOX 360-AS DEMÓJÁT. A The Black Lotus nevű csapat (mely nagyrészt a Battlefield sorozat fejlesztőiből áll) SUICIDE BARBIE című demójával PSP-n produkált olyan grafikát, amit még nem igen láthattunk. Több magyar siker is született, például a játékprogram kategóriában győztes, rendkívül mókás ROBOTSZUMÓ SZIMULÁTOR. Ezt mindenképp érdemes kipróbálni, ráadásul mérete kevesebb, mint 100 kilobyte.

A versenyek mellett érdekes előadások is zajlottak, melyek témája elsősorban játékok, programozás, és grafika volt. Az idei meghívottak között szerepelt a minden játékrajongó által rettegett filmrendező, Uwe Boll is, aki igen szabadszájú előadással és még sehol nem látott filmjelenetekkel készült.

Az ezernél is több főt vonzó rendezvényről, és a produkciók utóéletéről részletesen beszámolt a scene.hu.

Ezzel összefüggésben a Scene.hu stábja 2007. április 21-én, szombaton demóvetítést és kötetlen találkozót tart. A vetítés 19:00-kor kezdődik, és előreláthatólag 21:00-ig tart. Az élménybeszámolóval tarkított vetítés fő témája a Breakpoint termése, de emellett klasszikus és kevésbé ismert produkciókat is megnézhetnek az érdeklődők.

Helyszín:
Angyalföldi József Attila Művelődési központ
XIII. József Attila tér 4.
II. emelet, Smaragd terem.

További információ:
http://www.scene.hu

A belépés ingyenes!

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás