Oldal kiválasztása

Swarm – Próbakör

Swarm – Próbakör
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Hothead Games a Brütal Legend, a DeathSpank és a Costume Quest után újabb, az árkád kínálatot erősítő alkotással igyekszik levenni minket a lábunkról. Tesztköröket futottunk a Swarmmel.

Ugyan Eddie kalandjait biztosan nem szövi tovább a Hothead Games, a kis csapat elmúlt hónapokban megjelentetett árkád alkotásai rendre bizonyítják, a letölthető játékok piacán igenis érdemes szerencsét próbálni. A Costume Quest vagy a DeathSpank kiváló példa előző állításomra, így a tavaly novemberben bemutatott, szintén az XBLA és a PSN kínálatát majdan erősítő Swarm három pályát felvonultató próbaverziójára is örömmel csaptunk le.
 
A Swarm szoros rokonságot mutat a régi időkben – és talán ma is – nagy népszerűségnek örvendő Lemmings-szel, esetleg a C64-en megjelent Creatures című alkotással, legalábbis ami az alapkoncepciót illeti. A játékban ugyanis félszáz, pocakos, rendkívül aranyos, kék szörnyet kell terelgetnünk, akikkel különböző akadályokon átjutva kell eljutnunk A pontból B pontba, miközben számtalan veszély leselkedik ötvenfős bandánkra. A jól ismert recept azonban elképesztő kreatív módon lett megfűszerezve, a Swarmban ugyanis éppannyira hangsúlyos szerepe van a csapatmunkának, a gyűjtögetésnek, az ügyességnek, mint az elhalálozások különböző módszereinek. A fejlesztőktől kapott három pálya lényegében egy gyakorló küldetéssorozatnak tekinthető, ahol a játék megismerteti a játékost az irányítással, a Swarm lényegével, illetve a Swarmites-okra leselkedő veszélyekkel.
 
A játék kontrollja végtelenül egyszerű, és könnyen megtanulható, az ötven fős csapat terelgetése csak első alkalommal tűnik bonyolultnak. Lehetőségünk van a csoport tagjait egy kupacba rendelni, esetleg szétszórni őket a pályán, de ha magasabb, plafonról lógó elemeket kell elérnünk, akkor egymás vállára állítva őket egy óriási tornyot is formálhatunk a szörnyecskékből. Az alapvető mozgások mellett különböző kombinációkat is eszközölhetünk – nagyobb ugrás, boost -, amiket a kontrolleren található gombok megfelelő időben való lenyomásával tudunk előcsalni. Elsőre ez is bonyolultnak tűnhet, de a nagyon frappánsan tálalt gyakorló módban ezeket is pillanatok alatt elsajátítjuk majd.
 
A játékmechanika látszólag az A pontból B-be való eljutásra építkezik, és bár az egyes küldetések célja valóban az, hogy az ötven fős társaságból legalább egyetlen egy Swarmites-ot eljuttassunk a célig, valójában ennél sokkal többről szól a játék. Az egyes kihívások alatt DNA darabkákat gyűjtögethetünk, amik megszerzése sose ígérkezik éppen könnyű feladatnak, illetve a pályák teljes szakaszán elszórt cuccokat is felszedhetjük, amiket az esetek többségében valamilyen csapdák is öveznek, így ezek begyűjtése se lesz gyerekjáték. Ha már a csapdáknál tartunk, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Swarm legkreatívabb eleme a csapdák kialakítása, illetve a különböző elhalálozások effektjei. A kis kék lényeket elgázosíthatjuk, fűrésszel darabokra vághatjuk, felrobbanthatjuk, esetleg karóba húzhatjuk őket, vagy a zordon univerzum különös teremtményeinek hagyhatunk hátra egy-kettőt belőlük. A látványos, humorral átitatott, önfeláldozó, de némi szándékosságot nyomokban tartalmazó elhalálozások egyébként elképesztően jól fizetnek, akár tízszeres szorzót is kaphatunk értük, így a pontvadászok is remekül fognak szórakozni. Minden egyes térképen vannak  elhelyezett "checkpointok", ahol megcsappant létszámú  társaságunkat tölthetjük újra. Erre szükségünk is lesz, ugyanis egyes DNA maradványokat, és jól elhelyezett felszedhető cuccokat csakis maximális létszámmal tudunk majd megszerezni.
 
Mindeközben a Swarm igazi platformer játék is, ahol ügyességünkre és türelmünkre is szükség lesz, így az önfeledt szórakozás mellett valódi kihívást is nyújt a játék. A különböző lokációk alaposan tele vannak szórva a változatos csapdákkal, amiket olykor óvatosan, araszolgatva kell kerülgetnünk, olykor pedig a nyúlcipőt felhúzva kell menekülőre fogni a dolgunkat. Apró, de lényeges adalék, hogy a készítők arról is gondoskodtak, hogy a Brütal Legend elborult univerzumára hajazó világban interakcióra is lehetőségünk nyíljon, így továbbjutásunk érdekében különböző tereptárgyak használatára is rá leszünk kényszerítve.
 
A Swarm próbaverziója ugyan nagyon rövid, az általunk látottak maximálisan meggyőztek minket arról, hogy a 2011 első negyedévére időzített premier napján vásárlásra adjuk a fejünket. A Hothead Games új játéka nem mutat túl a zsáneren, nem ígér innovációt, viszont pont annyira szórakoztató és elborult, mint a cég elmúlt produktumai.

Translate »