Oldal kiválasztása

Split/Second – Három új DLC érkezik

Split/Second – Három új DLC érkezik
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Disney Interactive és a Black Rock csapata semmiképpen se szeretné elhanyagolni a nyáron megjelent Split/Second rajongóit, így a jövőben három vadonatúj letölthető bővítmény igyekszik biztosítani további szórakozásunkat.

Az első csomag Survival at the Rock Pack néven lesz elérhető, a bővítmény pedig egy vadonatúj pályát, a Minepit Parkot, illetve egy új játékmódot, a Survival Race-t tartalmazza majd. A játékmód lényegében egy az egyben megegyezik a Survival Mode-dal, azaz itt is egy hatalmas kamionból dobálnak ránk robbanó hordókat, amiket kerülgetve kell a lehető legjobb helyen végezni. Itt azonban nem csak az idővel, hanem a többi versenyzővel is versengenünk kell.

 

A második pakk egy raklapnyi új járgányt, illetve egy vadonatúj játékmódot kínál majd. A Deadline Pack-ban olyan csodák tűnnek majd fel, mint a Ryback Coyote Special, a Cobretti Centaur, a Ryback Javelin, és a Hanzo Kanobo, a játékopció pedig nem más lesz, mint a Deadline. Ennek a lényege, hogy az órával kell versenyeznünk, a gyorsan pergő időt pedg power-uppok gyűjtögetésével tudjuk visszatartani.

 

A harmadik bejelentett DLC a Quarry Onlasught nevet kapta, a csomag pedig egy vadonatúj térképet, illetve egy Onslaught játékmódot kap majd. Előbbin lehetőségünk lesz race, elimination, detonator, deadline és air strike/revenge játékmódban játszani. Az első bővítményről már videónk is van.

Translate »