Oldal kiválasztása

Star Wars: The Old Republic – Idővonal

Star Wars: The Old Republic – Idővonal
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az állítólag jövőre rajtoló Star Wars: The Old Republic trailer-sorozatával kapcsolatban kisebb elmaradásunkat is szeretnénk pótolni, így a most megjelent ötös és hatos rész mellett két másik videót is megosztunk veletek.

A történet a Knights of the Old Republic eseményei után 300 évvel játszódik, azaz még mindig nem a filmekből megismert világba csöppenünk, hiszen a KOTOR sztorija 5000 évvel korábbra tehető. Természetesen ekkor is dúl a Régi Köztársaság és a hamvaiból főnix madárként feltámadó Sith Birodalom közötti ádáz csata. A Jedi Tanács központját a Coruscantról Tythonra költözteti, majd sikeresen fegyverszüneti megállapodást köt a sötét oldallal, azonban a közhangulat mégis erősen bírálja a jó oldal jeles képviselőit. Állításuk szerint ők a hibásak az egész háború kirobbanásáért, így végül épp egy hatalmas intergalaktikus hidegháború kellős közepébe csöppenünk.

 

A sorozat a játék történetét próbálja meg röviden felvázolni, illetve az odáig vezető utat, hisz ahogy a bevezetőben is olvashattátok, a KotOR eseményei után járunk, úgy 300 évvel később. A sorozat első és harmadik részét itt és itt lehet megtekinteni, az új részeket pedig alant.

 
 
Translate »