Oldal kiválasztása

Warhammer 40,000: Darktide – játékteszt

Warhammer 40,000: Darktide – játékteszt75% XP75% XP

A Fatshark tovább folytatta a munkát, amelyet a Vermintide szériával elkezdett és a Warhammer Fantasy után immár a 40k világában pusztíthatjuk a hordában ránk zúduló ellenségeket. Jelenlegi történet szerint a káosz korrupció megjelent egy városban. Négy feláldozható rab lehetőséget kap, hogy bizonyítson különféle küldetések során. Céljuk, hogy megtisztítsák a helyet. A túlélés opcionális.

Ebben a részben már nem előre elkészített karakterekkel játszunk, hanem saját magunknak készíthetjük el őket. A külső megjelenésen kívül lehetőségünk van néhány megadott háttértörténeti elemből is választani, amely a karaktereink közötti beszélgetésekre van hatással. Összesen 5 karakterünk lehet bármelyik classból vegyesen egy accounton. Mindegyik karakter saját szinttel rendelkezik és az összegyűjtött fizetőeszközök sem közösen gyűlnek. Az előrehaladás úgynevezett Trust level alapján működik, és ez alapján nyílnak meg számunkra a különböző boltok a központi zónában.

Négy karakter class közül választhatunk, amelyeknek megvannak a saját maguk előnyei és hátrányai. Egyik sem elengedhetetlen egy-egy küldetés teljesítéséhez, de nagyobb nehézségen azért megérződik egy változatos csapatban a képességeik hiánya. Az Ogryn Skullbreaker egy tankosabb class, amely nehéz fegyverzettel rendelkezik. Sajátossága, hogy a tárgyak cipelésénél nincs sebességcsökkenés náluk, több életük van és sokkal könnyebben szedik fel az elesett társakat. Psyker Psykinetic egyetlen spellből szétrobbanthatja az ellenség fejét, de a saját erőforrás méterét gondosan kell használni, különben önmaga robban fel.

Veteran Sharpshooter kifejezetten távolsági harcra termett, ehhez megnövelt lőszer adaggal is rendelkezik. Zealot Preacher leginkább közelharci beállítottságú és nagyon erős melee burst sebzést tud kiosztani. Sajátos mechanikája, hogy az életerejének csökkenésével nő az általa okozott sebzés mértéke. Mindegyik class képes közelharci és távolsági támadásokra, különbségük inkább csak az általuk használt képességekben van. Fegyvereket viszont nem használhatjuk szabadon akármelyik karakteren, csak a classnak megfelelőket. A csapatmunkát tovább erősíti a „toughness” rendszer, ami egy folyamatosan töltő pajzs és a körülöttünk lévő társak száma befolyásolja a töltés mértékét.

A felszerelésünk különféle boltokon keresztül fogjuk beszerezni. Ez jó és egyben rossz módosítás is a játékban. Korábban a meccs végén teljesítmény függvényében változó minőségű ládákat kaptunk, amiből random, a classunknak megfelelő dolgot kaphattunk. Ebben a részben viszont a megszerzett fizetőeszközökkel egy óránként változó árukészlettel rendelkező boltból tudunk megvenni fegyvereket, amelyeket szintén az összeszedett alapanyagokkal fejleszthetünk jobb minőségűre. A probléma akkor jelentkezik, amennyiben nem kapunk olyan fegyvert a random készletben, amilyet mi keresünk, vagy sokkal rosszabb statokkal rendelkezik, mint ami nekünk jelenleg van. Ilyenkor várnunk kell a következő órában történő bolt frissítésre vagy reménykedni, hogy a meccs végén kapunk egy lootot (ami lehetőleg hasznos is számunkra).

Ha elég magas szintűek vagyunk, akkor heti küldetéseket is kapunk sajátos fizetőeszközért cserébe. Lényegében ez a rendszer és a különféle achievementekhez kötött armor szettek megszerzése jelenti majd az endgamet a játékban. Ide is sajnos egy nagy adag szerencsére lesz szükségünk, ugyanis a készlet itt is forgásban van. Egyik lehetőségünk az épp felkínált felszerelés közül vásárolni egyet a jutalomként kapott fizetőeszközzel vagy kategóriára bontva és olcsóbb áron megvenni egy random tárgyat. Amennyiben a heti feladat nehéznek bizonyul, akkor ki is cserélhetjük azt. Az első ingyen lesz, onnantól pedig egyre növekvő áron kérhetünk újat a már meglévő helyett.

Értékelés

75%

Összefoglaló Részletgazdag pályák és textúrák. Hangulatos fény/árnyék hatás. Számos melee és ranged fegyver elérhető minden class számára. Nehéz és tényleges kihívást jelentő achievementek cosmetic jutalomért cserébe. A kiszámíthatatlan bolti készlet miatt nehéz az endgame "grind" és a nem túl változatos küldetések miatt könnyen repetitívvé válik. A korábbi cratolás rendszere nem létezik jelenleg a játékban.

75%
Translate »