
Monster Train 2 – Betekintő

A Monster Train 2 egy olyan deckbuilder, amiben egy szörnyeket szállító vonatot irányítunk, ami a mennybe tart. A vonatunk több szintből áll, és ez is adja az alapját a gameplay loopnak. A taktikát úgy kell balanszolnunk a runok során, hogy a vonat három szintjén egységeket osztunk el, majd azokhoz felszerelési kártyákat és támadó/védekező kártyákat rendelünk. Az első rész esetén friss csavar volt ez a műfajban, és ahelyett, hogy felesleges új dolgokat tettek volna bele, inkább meglehetősen kibővítették a meglévő, jól bevált dolgokat.
Az egyes runok addig tartanak, ameddig a vonatunk kazánjának van életpontja. Ez a kazán a legfelső szinten található, így a fő feladatunk megakadályozni, hogy feljussanak oda az alsó szinten lévő ellenséges egységek. A csata során, ha lemegy egy kör, akkor az enemy automatikusan egy szinttel feljebb halad a vonaton, míg a sajátjaink ugyanazon a szinten maradnak. Amennyiben felkerülnek a felső szinte, automatikusan addig megy a harc, ameddig az ellenséges csapatok meghalnak a szinten, vagy a kazán életpontja elfogy. Ez automatikusan oda-vissza tart valamelyik fél haláláig.
A kártyáknak több típusa van. Az egyik fő típus a room kártyák, amelyek az egyes szintek egészére vonatkozó tulajdonságokat adnak. Példaként az egyik legegyszerűbb módosító az, hogy ha meghal egy egység az adott szinten, akkor kapunk egy lapok lerakásához használható resource pontot. Ezen kívül vannak maguk az egység kártyák, amelyet elhelyezhetünk a szoba álal engedélyezett mértékig (minden lény bizonyos számú pontot követel a lehelyezéshez). A lehelyezett karakterekre különféle felszereléseket is tehetünk, amelyek módosítják valamilyen értékét vagy új képességeket adnak nekik. Legvégül pedig a varázslat lapok vannak, amelyek egy azonnal elhasználható bónuszt vagy támadást nyújtanak számunkra.
Ha sikeresen teljesítünk egy összecsapást, akkor két irányú vonatsínekkel találkozunk. Itt választhatunk fejlesztéseket, vásárolhatunk vagy a vezér egységünket fejleszthetjük tovább. A két ága a vonatsíneknek két teljesen más aspektust fejlesztenek. Általában az egyik ág magukat a harcos egységeket fejleszti, a másik pedig a varázslatokat és a kártyákat magukat. Bármelyik oldalt is választjuk, akkor az azon az oldalt található összes opció rendelkezésünkre áll. Ha mindennel megvagyunk, akkor pedig robogunk előre a következő összecsapáshoz.
Jelenleg egy nagyon erőteljes bővítést látni ebben a kezdeti állapotában is az első részhez képest és ha ezt még tovább bővítik az ígért frakciókkal és lehetőségekkel, akkor egy nagyon erős deckbuilder lesz a végső termék. Érdemes odafigyelni rá, mert biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz.