Néhány napja, hosszas várakozás és zártkörű béta tesztelés után sokak örömére végre megjelent a Riot Games auto chess játéka a Teamfight Tactics (Taktikus Csapatharc) Andoridra és iOS-re.

Mondhatnánk, hogy egy újabb játék érkezett egy már telített piacra, azonban a TFT ennél jóval több, mint egy hagyományos auto chess játék League of Legends köntösbe bújtatva. Kezdjük azzal, hogy a játék mobilos portja is teljes nyelvi támogatást kapott kis hazánkban (magyar felirat és szinkron), ami elég jó pontnak mondható, így bárki számára élvezhető a játék. A Taktikus Csapatharc új verziója, igazából nem sokban különbözik a nagygépes verziótól, sőt az irányítást leszámítva teljesen ugyan az, mint amivel PC-n játszhatunk, éppen ezért, nem véletlen, hogy a fejlesztő csapat Cross Platform címmé léptette elő, így a mobilosok és számítógépesek vígan játszhatnak együtt ezentúl. Ráadásul a Teamfight Tactics telefonos megjelenésével egy időben érkezett a játék “set 3” névre keresztelt frissítése, amiben új szinergiákat kapnak a játékosok.

Külön pozitívum, hogy a játékban való részvételhez pusztán elég, ha már a meglévő RIOT fiókunkba belépünk, így elért teljesítményeink, aréna kinézeteink, hangulatjeleink és kicsi legendánk is megmaradnak. Illetve a készítők az új játékosokra is gondoltak. Nekik nem kötelező RIOT profilt készíteniük, egy egyszerű Google bejelentkezést követően, már neki is állhatnak csapatuk menedzselésének.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás