Oldal kiválasztása

Haverok fegyverben – Filmkritika

Haverok fegyverben – Filmkritika

A karakter- vagy életrajzi filmek, melyek igaz történeten alapulnak, virágkorukat élik, és lassan eltelik elég idő ahhoz, hogy bizonyos korábbi ügyekből filmet lehessen forgatni.

Ezeknek a filmeknek a virágzása vagy felemelkedése anno a Pain and Gain című erősen megosztó filmmel kezdődött.  Ebbe a sorba csatlakozik be a Haverok Fegyverben című nyári slágerfilm is.

A színészek játéka nagyon rendben van. Miles Teller és Jonah Hill remek párost alkot, kettejük között működik a kémia, jól tudnak együtt dolgozni a vásznon. A csendestárs szerepét betöltő Kevin Pollak egy jelenettől eltekintve szintén jó, már amennyit szerepel, de a Miles által játszott David Packouz barátnőjét Izt (Ana De Armas) illetően hatalmas gondok vannak, hiszen a játékában nincsen semmi élet, és nem hisszük el róla, hogy ő bizony most egy tudatlan szegény kislány, akit átvert a barátja, holott ezt kellene látnunk. A cameo-szereplők között találunk pár érdekes nevet, ilyen Dan Blizarian, vagy maga David Packouz, akiről a film is szól. Ezeket nem vesszük észre azonnal, én például csak utólag szembesültem ezzel a ténnyel, amikor megnyitottam az IMDB-adatlapot, hogy ellenőrizni tudjam a stáblistát.

Történetünk eléggé sablonos: van két idióta, akik nem értenek a fegyverkereskedéshez, legalábbis a kívánt méretben. Mint az elején kiderül, Hill karaktere már utazott ilyen üzletben, és erre alapozva elkezdenek komoly beszállítót játszani a Pentagon számára, hiszen éppen dúl az iraki háború. (Egyébként vicces történet, hogy a Jonah Hill által alakított Efraim Diverioli azért nem kapott még egy pillanatnyi szerepet sem, mert ő még börtönben ül a cikk írásának pillanatában.) Persze elrontanak egy csomó dolgot, és a végén lecsukják őket. De nem akarok többet spoilerezni, de azt azért ki lehet találni, hogy két olyan fegyverkereskedő életéről nem csinálnak filmet, akik boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Megéri-e megnézni? Nos, ha elmentek a moziba, akkor mindenképpen vigyetek magatokkal egy jó barátot, mert egyedül közel sem olyan kiemelkedő az élmény. Egy ilyen film maradandó nyomot hagy maga után, és jobb, ha van valaki, akivel a hasonló gondolkodásmód miatt meg tudjátok beszélni a látottakat. Ha pedig annyira nem vagytok vevők az ilyen műfajú filmekre, akkor várjátok meg, amíg elérhető lesz a különböző on-demand szolgáltatások egyikén, mert egy nagyon jó és szórakoztató filmet tett le a Másnaposok rendezője az asztalra, és hát had legyen neki sok bevétele, hogy folytathassa a tisztes iparosmunkát. Persze vannak hibák, de egynyári filmnek nagyon is jó.

Értékelés: 7/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »