Oldal kiválasztása

Not a Hero – Játékteszt

Not a Hero – Játékteszt

Régóta vágytatok már egy igazi 8-bites shooter gamere, ami nem veszi önmagát komolyan, és görbe tükröt tart a megszokott shooter gamekkel szemben? Nos, akkor a legjobb helyen jártok.

Mindig is nagy kérdés, hogy a 8-bites játékoknak mennyire maradt létjogosultságok a mostani Unreal Engine 4 és társai mellett. Ez több szempont alapján lehet csak megítélni, de egyik közé sem tartozik a látványvilág, amit valahol az ember nem is bán. Miért is nem? Mert sok mai játék azt mondja, ha szép a játék az jó…

Ez a meglátás miatt, nagyon sok olyan játék van, amin persze elfolyik az ember nyála a látványvilágtól, de mégis pár óra kipörgetés után üres űrt hagy maga után. Vegyük példának azt, ha mondjuk nincs normálisan kidolgozott története. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra egy játékban (vagy épp vehetjük a sorozatokat is) azért nézem/játszom, mert a története és a karakterei valamilyen szinten hozzá tesznek az ember személyiségéhez.

A történet mellet szintén egy nagy fennmaradási erőségük ezeknek a játékoknak az egyedi ötlet, amit még soha sehol nem láthattunk, és azzal köt le, hogy új dolgot tud mutatni, és nem áll be sok játék mellé a sorba, hanem a koncepciójával kitűnik közülük.

Nos, ezeknek valamilyen egybegyúrását éreztem a Not a hero esetében. A történet szerint van egy nyúl-ember (bizony jól hallottátok), BunnyLord, aki a jövőből vissza utazik a múltba, hogy vezető politikus legyen, és ezzel megmentse az emberiséget az apokalipszistől. Igen, ez egy ilyen hatalmas „Mi vaaaaaan?”, de nemsokára Ti is megértitek.

Különböző karakterek állnak eme szent ügy érdekében a nyúl szolgálatába, akiknek nem más a kampánya a választásoknál, minthogy minden bűnözést kiírt általunk. A karakterek sem épp egyszerűek, amint említettem már a görbe tükröt itt lényegesen elő jön. Minden karakter valamelyik jól megszokott shooter gameből biztos ismerős nekünk: ott van a Mátrixos srác a dupla pisztollyal, vagy épp az igazi Vidéki Man, aki egy shotgunnal osztja az áldást az ellenfélnek Amerikáért, illetve ha mindez nem lenne elég, egy kissé Jacksonos beütésű, rózsaszín felsős, 80-as évekbeli táncos lábú karakterrel lőhetjük végig a pályákat.

A karakterek után térjünk vissza történetre, hogy picit jobban megértsétek a játék mibenlétét. Minden küldetés elején kapunk egy BunnyLord általi tájékoztatást, hogy mi is vár ránk, és miért is kell megtennünk azt, amit megkövetel a haza. Természetesen mindezt 8-bites nyekergő hangzással és érhetetlen nyelven mondja (ilyenkor a felirat a legjobb barátunk). Mindig van valami kis indok, ha más nem is, akkor a pálya záró jelenet, mivel minden beszédnél elmondja karakterünknek, hogy ha jól végzi munkáját, akkor elviszi őt reggelizni, ahol jót beszélgethetnek. Igen, ilyenkor mondja az ember, hogy „micsoda indok”…

Az elején még ez a „szálljunk szembe a bűnözéssel” még stimmel is, mivel egy piti maffia vezért kell kiiktatnunk, aki természetesen orosz (milyen más nemzetiségű is lenne). Ezt szépen végre hajtva még hősnek érezhetjük magunkat, és hihetjük, hogy a játék komolyan veszi magát. Nos, már a címből is kiderül, hogy nem ez fog ránk várni végül. Szépen lassan, ahogy haladunk előre a történetben, egyre pitiánerebb küldetéseket kapunk, ahol már érezhetjük, hogy Nyúl uraság nem feltétlen az „emberiség megmentéséért” bíz meg minket a küldetésekkel.

Előre haladva jönnek sorra az olyan küldetések, hogy „szerezzük vissza az Ő kicsi hörcsögét”, akit elraboltak, majd robbantsuk fel a kócerájt. Vagy éppen lopjuk neki vissza az értékes festményt, ami az ő tulajdona (Ja nem!), és ismét robbantsunk fel mindent. Vagy éppen a kampánya aktatáskás befektetőit lőjük szét, mert ellopják az „ő pénzét”. Szerintem most már azért értitek a lényegét, hogy hol is a görbe tükör, és az irónia az egészben.

A játékmenet is kimondottan élvezetes, ahogy szépen ripityára lőjük az ellent a különböző pályákon. A pályák is nagyon eltérőek, sokszor ügyességet igényel egy-egy pálya megoldása, belevisz a dolgokba kis hack and slash érzést. Fedezék rendszer van, behúzódhatunk a különböző tereptárgyak mögé, hogy onnan lövöldözzünk ki, vagy éppen oda csúszhatunk az ellenfélhez, hogy közelharci mozdulattal a padlóra küldjük. De akár kiugorva egy felsőbb emeleti ablakon zuhanhatunk be az alsóbb szintre, betörve az üveget.

Tehát megvan minden, ami szükséges. Még apró felvehető bónuszok is vannak, amikkel erősíthetjük a fegyverünket. A kézigránátok különböző változatai sem maradnak el, szóval minden adott egy jó kis délutáni „rohangáljunk és lőjünk játékhoz”, mindezt egy 8-bites, retro hangulatú látványvilágban. A játék alapvetően nem annyira a nehézségre hajaz, viszont vannak olyan részek, amik megizzasztják azért az embert.

Az irányítás remekül működik a kontrolleren, a futkos-lő-csúszik-lő-fedezék, és ezek különböző sorrendű variációja is kimondottan üdítő, és könnyed érzést ad. Tehát akkor merül fel a nagy kérdés: 8-bites létére van létjogosultsága?

Az én megítélésem alapján igen. Jó kicsit kiszakadni a szebbnél-szebb látványvilágból, és picit vissza térni a retro világába. A történet sem kimondottan rossz, de igazából ebben az esetben inkább a szórakoztatáson van a hangsúly, amit a játék a saját iróniájával tud is hozni. A játékmenet is kiváló, tényleg üdítő végig rohanni a pályákat, szétlőni az ellenfelet, majd egy jót reggelizni a jó öreg BunnyLordal, és persze a kávé mellett elmélkedve vele az élet nagy kérdésein. Tehát én összességében bárki számára ajánlani tudom ezt a játékot. Lehet rajta egy jót nevetni, és remek kikapcsolódási lehetőség, ha már unjátok a sorra érkező lövöldéket. 

Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »