Oldal kiválasztása

MondoCon 2016 tavasz

MondoCon 2016 tavasz
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén a korai húsvéthoz igazítva került megrendezésre a tavaszi MonoCon március 26-27-én. Leírom most nektek én milyennek láttam a rendezvényt ez alkalommal.

Ahogyan az lenni szokott mindig, ha két napot a Con, hogy az első napon, durván 2-3-szor annyian voltak látogatók, mint másnap. Az árusok kiállított termékeik nagy része el is fogy első nap és másnap már csak a megmaradt dolgok vannak. Viszont, ami nekem pozitív volt, hogy így vasárnap könnyebben lehetett mozogni és megnézni különböző dolgokat.

Programokból nem volt hiány, bár nagyon megosztott volt az érdeklődés. A legtöbb ember általában a főépületben volt, ahol AMV videókat mutattak illetve mindkét nap cosplay verseny volt. Első nap craftmanship, hogy milyen maga a cosplay, még a másiknap performance, aminek keretében különböző előadásokat mutattak be a cosplayerek. A másik nagy csomópont természetesen a MondoGames része volt és azon belül is a League of Legends színpada ahol egésznap mentek a meccsek, hogy eldöntsék melyik csapat a legjobb.

Számomra nagyon pozitív volt, hogy a sushis rész nem a vásárcsarnokban volt, mint tavaly nyáron történt, hanem a videojátékok épületében kaptak helyet az egyik oldalon és bőven volt elég hely az embereknek sorban állásra és közben nem voltak útban senkinek. Most is kedvesen és kitartóan készítették az urak és hölgyek a sushit a látogatók örömére, le a kalappal előttük, hogy bírták az iramot (mint mindig).

Az időjárás viszontagságai ellenére nagyon sokan öltöztek olyan cosplaybe, amiben kint remegtek, de hát ők döntöttek ilyen karakterek mellett, pedig lehet jobban jártak volna, ha nyáron öltöznek fel (vagy éppen nem) úgy ahogy. Voltak olyan cosplayerek is, akikből semmi nem látszott ki a hatalmas páncélok vagy éppen szőrök alól, ők biztos nem fáztak.

Azt sajnálom, hogy a Naruto versenyen csak 16 jelentkező lehetett és hiába ment oda az ember 11:30-ra, amikortól is indult volna a programfüzet szerint a jelentkezés, már rég 26-an jelentkeztek, és a 16 utániak várólistásak lettek, hogy ha valaki a 16-ból nem jelenne meg. Az érdeklődés nagy volt, nem értem miért nem legalább 32 fős csoportot hagytak volna. Talán majd következő alkalommal.

Másik negatív, legalábbis nekem negatív, de nem kell velem egyetérteni, az a Home Made Asia volt. Mint minden alkalommal most is képviseltették magukat szép számmal és fél órát el is vettek a nagyszínpadi időből. Én értem a lelkesedést, de minden bántás nélkül pár olyan táncos volt, akit megillet a táncos jelző. Arról nem beszélve, hogy hárman több alkalommal is énekeltek, és finoman fogalmazva úgy éreztem magam, mintha egy énekes tehetségkutató válogatóját nézném és ezek, azok az emberek, akiket nem engednek tovább a válogatónál, mert hiába tanulja meg a szöveget attól még a zuhanyfülkéből nem feltétlen színpadra kell menni.
A lényeg, amit mondani szeretnék ezzel, hogy jobb dolgokra is fel lehetne használni azt az időt, amit minden alkalommal a HMA kap. A cosplay performance kereteiben fellépett a RAD társulat három tagja is és összeszedettebben, komolyabban csinálták a táncukat.

Utólag, ami meglepett, hogy facebookon a MondoCon csoportban több poszt és azok alatt több mint 100 hozzászólásban tárgyalják az emberek, hogy miért nem jó a rendezvény és miért nem lehet egy napos jegyet venni. Nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy azért nem, mert akkor nem lenne második napja a rendezvénynek. Értem, hogy sokan úgy vannak vele, hogy ha ő nem tud már ott lenni a második nap, akkor őt nem is zavarja, ha nem lesz második nap, mert neki az már nem számít, nem baj, de ez rossz felfogás és sokan meg nagyon örülnek, hogy van második nap és ott lehetnek rajta. Úgy kell felfogni, hogy hozzásegítjük a rendezvényt és a többi „otaku” társunkat, hogy még egy nap élvezhessék a rendezvényt, még ha én nem is tudok már ott lenni, de örülök nekik.

Azok, akik pedig a programokat kifogásolták, vagy, hogy mi lehetett volna még, nyugodtan írhatnak a Mondonak biztos vagyok benne, hogy szívesen fogadják az építő ötleteket és javaslatokat, és akik olyan remek ötlettel állnak elő azt még meg is valósítják majd. Rengeteg dolgot változtatnak mindig a visszajelzések alapján, hogy a következő alkalommal ne legyen ugyan az miatt gond, így biztos, hogy javaslatokat is lehet tenni mi legyen még.

Összefoglalva szerintem szokás szerint mindenki, aki úgy ment oda, hogy jól akarja érezni magát az megtudta találni a számára kellemes elfoglaltságot és úgy távozott, hogy örült neki, hogy megjelent. Azt is érdemes megjegyezni, hogy szombat este ismét volt japán előadó művész, aki koncertet tartott nekünk, illetve egy híres osztrák cosplayert is sikerült meghívniuk, hogy segítsen minden hazai cosplayert a tapasztalataival és tanácsaival, amit az előadásán azonnal fordítottak magyarra, hogy mindenki megérthesse.
A következő MondoCon nyáron lesz és idén kétnapos lesz a móka!

Translate »