Rajongóként talán (biztosan) elfogult vagyok, de a maga kategóriájában nálam megkérdőjelezhetetlenül az év játéka a DICE egy messzi-messzi galaxisba és kölyökkorom réges-régi, de máig meghatározó mozi élményének világába repítő játéka.

Viszont abban is épp ennyire biztos vagyok, hogy az abszolút első helyezést nem kapja meg az Electronic Arts által kiadott Star Wars Battlefront.

Saját kategóriájának, vagyis az arcade, vagy ha úgy jobban tetszik az akció játékok dobogójának legfelső fokára sem „csak” azért állítom, mert egy számomra oly kedves és megszámlálhatatlan élményt felidéző franchise része a játék. Minden ízében, környezetében és díszletiben is gondosan kidolgozott, pompás grafikáját felesleges hosszan ecsetelni, ezt a játékból készült és készülő videók bőséggel megteszik. Ahogy a zenék és hanghatások sem csak a rajongók számára hatnak hangulatfokozóként. A PS4-es Star Wars Battlefront már nem az első, ami bizonyítja, hogy a technológia, ha még nem is ért el odáig, de már olyan közel van ahhoz, hogy elmossa a játék és a mozi közötti határokat, hogy mások játékát nézni majdnem olyan szórakoztató, mint betolni egy filmet a házimoziba.

Épp ezért is fáj olyan nagyon, hogy semmilyen történetet nem kapunk ebből a mesére termett univerzumból. Még csak nem is várnék egy egész estés mozira való hőseposzt, amit nehéz lenne beleilleszteni a klasszikus trilógia főszereplői közül átemelt szereplők amúgy alaposan dokumentált életrajzába. Történet utáni vágyakozásomat simán kielégítette volna néhány, nyúlfarknyi kis novellára való mese. Mondjuk a lázadókhoz meggyőződésből csatlakozó férfi pár szóban, vagy egy felvezető animációban elmesélhető története. Egy, az előzőtől teljesen független, a birodalom pilótaakadémiájának végzős növendékéről szóló és így tovább. Ezekkel simán fel lehetett volna „díszíteni” az oktató-gyakorló missziókat, és azt már teljesen a játékos fantáziájára bízva, hogy a csatákban belelássa az egymás mellett és egymás ellen harcoló, korábban „megismert” epizódszereplőket.

A kerettörténet hiánya a móka-faktorára ugyan negatívan hat a szólóban és helyi multiplayerben játszható oktató és gyakorló küldetésekre, de ettől még lehet bennük szórakozást és főképp kihívást találni, amíg a három nehézségi szinten teljesítjük a nagy lépésekkel komolyodó feladatokat. Valójában nem csak a magányos vagy házon belüli szórakozást kedvelő játékosoknak érdemes néhány órát eltölteni a gép által vezérelt ellenfelekre vadászgatva, a tőről metszett multi-huszároknak sem válik hátrányára, ha kicsit hozzászoknak a harci járművek irányításához. Mert a Star Wars Battlefront nyújtotta játékélmény nagyon fontos része, hogy vezethetjük, repülhetjük a filmektől ismerős űrvadászok, lépegetők és miegymások sorát. Saját tapasztalatom szerint ez elsőre inkább frusztráló, mintsem pozitív élmény lesz. Első nekifutásra szégyenletesen gyenge (gyakorlatilag a mozgó célpont dicstelen) szereplésem után, néhány szóló módban lejátszott légi csata után már képes voltam győzelmeket kiharcolni a multiplayer egén is. A vadászok irányítása ugyan messze nem olyan összetett, mint egy szimulátorban, például nem kell játszanunk az energia elosztásával sem, de a rutinos Battlefield pilótáknak is meg kell szokni az űrvadászok hagyományos merevszárnyú gépektől eltérő manőverezését, kitapasztalni a sebességgel és fürge vészmanővereikkel eljátszható trükköket.

Az irányítást kitapasztalva és megismerve a különböző fegyverek előnyös és hátrányos tulajdonságait, egy SW világát kedvelő játékosnak utolérhetetlen szórakozást nyújt a hálózati játék. A változatosságot nem csak annyiban kínálják a fejlesztők, hogy mi alapján (fragek száma, elfoglalt terület, tárgy megszerzése és célba juttatása) nyilvánítják győztesnek és vesztesnek valamelyik oldalt, de a résztvevő játékosok számát is úgy határozták meg, hogy pörgős, de nem áttekinthetetlen legyen egy-egy csata. Igazán egyedi, a klasszikus trilógia főbb szereplőivel különlegessé tett játékmódjait vegyes érzelmekkel fogadtam. A hősvadászat játékmód simán belefér a világképembe, hiszen épp azért hősök, mert különleges képességeiknek köszönhetően meg tudják nyerni a teljesen vesztes helyzetet is. Ezek az epizódok simán bele is férnek többségük (bár Palpatien már szenátorként sem pazarolta a sötét oldal Erejét Jediknél kisebb ellenfelekre) filmekből és regényekből megismert „életébe”. A Heroes vs Villains ellen viszont kicsit berzenkedik bennem a rajongó, mert sehogy nem tudom összerakni azon a réges-régi idővonalon a hat főszereplőt egy bolygó felszínén vívott ütközetben, de azért időnként, kicsit duzzogva eljátszom ezzel is. Az viszont általános és egyértelműen kedvemre való jellemzője a játéknak, hogy ütközetek helyszíneiben kidolgozottságukban és méretezésükben sem nagyon lehet kivetni valót találni. Némi ismerkedés után szinte mindenhol meg tudja találni a pályák maga számára előnyös lehetőségeit minden játékos, a belemenős közelharcostól a távolból „dolgozó” mesterlövészig. Igaz a bejáratott jó helyek gyorsan halálcsapdává is változhatnak az ellenfél által felkapott és okosan használt Power-Up eszközöknek köszönhetően.

Bőven akad lehetőség a taktikából és nem puszta ügyességből kicsikart csapatgyőzelemre, ezért is érzem kicsit furcsának, hogy az Battlefront tervezői simán kihagyták a játékból a csapatkommunikáció lehetőségét, így a netes ismerősökkel, barátokkal rendszeresen együtt játszó játékosok kerülőutakon megoldott hangos csetet használva nagyon komoly lépéselőnybe kerülnek az egymással nem beszélgető ellenfelekkel szemben. Taktikai egyeztetésre, több résztvevős akciók időzítésére nem igazán használhatóak a harcban nyert kreditekből megvásárolható gesztusok. A fegyverválaszték szűkösségét felvető kritikák viszont hangyabokányit eltúlzottak véleményem szerint. Az általánosan használható kézifegyverek mellett meg vannak a közel és hosszú távra specializált „célszerszámok”. Azt pedig, hogy a szintek lépegetésével nem válnak elérhetővé egyre durvább és erősebb cuccok, nem annyira hanyagságnak, mint inkább a messzi-messzi galaxis csatatereire majd csak később megérkező játékosok esélyeinek kiegyenlítési szándékának szeretném betudni. Ugyanakkor némileg tartok attól, hogy az Elctronic Arts lassan már közutálatnak örvendő üzletpolitikája majd DLC-ben fogja kínálni a játék kiegyensúlyozottságának arcába kacagó harci felszereléseket.

Mert az EA játékosokat célközönség, ügyfél helyett inkább fejőstehénnek tekintő kiadói gyakorlata az, ami miatt még én, az igazán elkötelezett Csillagok Háborúja rajongó sem adom a saját év játéka díjamat az abszolút kategóriában az Star Wars Battelfrontnak. A DICE-nak jár a pont a kivitelezésért és nagyon kedvelem a játékukat, de nem tudok szabadulni attól a rossz érzéstől, hogy rajongásomat rútul kihasználja a kiadó és egy fél játékot kapok csak meg, mert ők a másik felét Season Pass-nak álcázva nem csak az árat megduplázva, de még tovább várakoztatva adják csak oda. De legalább megint van, és élvezetes, nem csak az univerzum rajongóit szórakoztatni képes Star Wars akciójátékunk egy csúnyán hosszúra nyúlt szünet után.

Értékelés: 9/10

 

A Star Wars Battlefront játékot a Konzolvilág biztosította számunkra:

https://www.konzolvilag.hu/playstation4/star-wars-battlefront/11331

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás