Oldal kiválasztása

Trónok harca – Évadértékelő

Trónok harca – Évadértékelő
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közeledik a tél, ezzel a karácsony is. Úgy néz ki, hogy a videojáték szezonok pont ellentetjei a valódiaknak. Míg a televízióban ősszel kezdődnek a nagy sorozatok, úgy nálunk ősszel érnek véget.

A trónok harca lényegében semmit nem változott az első részhez képest, technikailag, kinézetileg minden maradt a régi, így ezeket át is ugrom, inkább a történettel kapcsolatos érzéseimet mesélném el. A trónok harca, könyvben és képernyőn is egy kegyetlen, kiszámíthatatlan világot tár elénk, ahol az egyetlen kiszámítható dolog, hogyha nagyon megszeretünk valakit, annak a halálával bizony számolni kell. George R. R. Martin fantasy-ja bizony kegyetlenül bánik az olvasókkal, sokszor kiakasztva, máskor megríkatva őket.

A játékról ugyanez mondható el. A történet egy, a fő szálban nem található házról, Ironwoodról szól. Az első résznél talán írtam, hogy furcsa párhuzam fedezhető fel a Starkokkal, hiszen egy becsületes és terebéjes család küzdelmeit élhetjük át, a Vörös Násztól kezdve. Történetvezérelt és döntésekre nagy hangsúlyt fektető játéknál kulcskérdés, hogy mennyire tudják a szereplőket megszerettetni velünk. Bár az első részben egy, talán kettő említésre méltó karaktert tudtam felvonultatni a sok Stark-klón között, az évad végére kiderült, hogy saját jogukon is létező karakterekről van szó, s bizony meg kell mondjam nem egy a szívemhez is nőtt közüllük. A hatodik évad véres eseményei és kemény döntései ráébresztettek arra, hogy bizony egy-egy karakter halálánál, esetlegesen egy-egy életről való döntés esetében mennyire elszorult a torkom. Például nem egy egyszerű döntés, amikor saját életem és egy ártatlané között kell dönteni, figyelembe véve, ha én meghalok, a házam is velem halhat. Nos?

A Trónok harca első évada sikeres, a hangulatot remekül átültető produktum lett. Úgy érzem, hogy kisebb-nagyobb kiugrásokkal, de sikeresen találták meg az írok az egészséges egyensúlyt az izgalmas részek és a politikai párbeszédek között. Talán egy olyan rész volt, ami nagyon unalmasra sikerült, de az évad egészét nézve (pláne a sorozat fényében) ez nem von le az egész éves értékelésből. A karakterek képesek voltak a szívünkhöz nőni és a több befejezés az újrajátszást is növeli. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy ez csupán illúzió, egy fix végpont felé fogunk haladni, azon változtatni már csak a személyek terén lehetséges. Kicsit rombolhatja az élményt, de vegyük figyelembe, ha túl sok végkifejletet hoznak tető alá a fejlesztők a már bejelentett második évadot ezek fényében kell megcsinálni, még több történetszállal, ami mégtöbb befejezést vonz magával, stb. stb. Érthető tehát a TellTale döntése, de ezt lehetett volna elegánsabban csinálni, például a The Walking Dead mintájára, ahol évadonként egy-egy történetről van szó. Ugyanakkor én nem panaszkodom.

Összefoglalva a hat részből álló évadot, én elégedett vagyok a végeredménnyel. Jól szórakoztam, sírtam és nevettem a részek alatt, a döntések mély nyomot hagytak bennem. A végére még a játék furcsa látványvilágához is sikerült hozzászoknom, de remélem jövőre azért szépül a játék és a motort is fejleszteni fogják a srácok. A hangulat adott és teljesen rendben van, a hangok és szinkronok kellemes csalódást okoztak. Minden rajongónak kötelező és a műfaj szerelmesei is bátran belekezdhetnek a játékba. Ki tudja, talán pont emiatt fogják megkedvelni az eredeti sorozatot is?

Értékelés: 8/10

Translate »