Oldal kiválasztása

Another – Halloween

Another – Halloween
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Legelőször novella formájában látott napvilágot a sötét történet, de később anime majd élőszereplős adaptációja is lett.

Én a hátborzongást kedvelőknek az anime blu-ray-es, cenzúrázatlan változatát ajánlom, amiből egy erőteljes spoilerekkel teli összeállítást is mellékelek a lap alján. Tényleg csak akkor nézzétek meg, ha nem zavarnak a spoilerek! Nagyon vizuális az erőszak és a brutalitás a részek során, ezért inkább az idősebb korosztálynak ajánlanám.

Az anime megvásárolható az Amazon áruházában, de sajnos streamelni csak amerikai felhasználóknak lehet.

A történet röviden felvázolva az, hogy 1972-ben egy Misaki nevű tanuló járt az Északi Yomiyama Általános Iskola kilencedik évfolyamának hármas osztályába. Minden téren kiemelkedően teljesített és a tanárok és a diákok egyaránt kedvelték. Viszont nem sokkal azután, hogy elkezdte a kilencediket, meghalt. Az eset mindenkit sokkolt az osztályban, és így úgy tettek, mintha még mindig élne. Egészen a ballagásukig megtartották ezt a színjátékot, ahol még széke is volt a halott tanulónak. A bonyodalmat az okozza, hogy egy új tanuló érkezik az iskolába. Megismerkedik egy szemkötős lánnyal, aki mellesleg az osztálytársa lesz. Az emberek hirtelen elkezdenek hullani, mint a legyek és kitör a káosz az osztályban. Spoiler mentesen ennyit tudok elmondani róla.

Nem igazán horror kategória, de egy elég erős thriller rengeteg látványos halállal és gyilkossággal.

Translate »