Oldal kiválasztása

Kick-Ass 2 – Filmkritika

Kick-Ass 2 – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Kick-Ass 2 a nyár eddigi legjobb filmje, egy olyan bosszúfilm, amiben őrült kosztümökbe bújt hétköznapi arcok gyepálják egymást, ha kell, az életük árán is.

Amíg a Marvel és a DC Comics sorra ereszti egymásnak szuperhőseit, addig Mark Millar sokkal földhöz ragadtabb megközelítésben igyekezett körüljárni a hőskérdést. A 2008 óta futó Kick-Ass-ben ugyanis a hősök teljesen átlagos, hétköznapi problémákkal küzdő emberek, meglehetősen röhejes kosztümök mögé bújva. A Kick-Ass ennek megfelelően egy realisztikus társadalomkritika, egy képregényköntösbe bújtatott tanmese, ami mindvégig arra keresi a választ, mit jelent hősnek lenni, milyen felelőségekkel jár, ha másokat védelmezve állunk ki mindenki igazáért, s ha kell saját testi épségünket se kíméljük. A Kick-Ass tehát nem a hagyományos értelemben vett képregény, s talán pont ez az oka, hogy kiválóan működik szélesvásznon is.

A Kick-Ass 2 története nem sokkal az első rész után veszi fel a fonalat. Ugyan kissé elnagyolt a felvezetés, kellően megteremti az alaphangulatot ahhoz, hogy lássuk, mi történt az első rész óta Hit-Girlel, Kick-Ass-szel vagy az apját elvesztő, s helyét átvenni készülő, boszúra szomjas, későbbi főgonosszá váló Chris D'Amico-val, vagyis The Mother Fuckerrel. A film egyszerre használja fel a képregény második kiadását, illetve az azzal majdnem párhuzamosan futó Hit-Girl mellékágat. Amíg Dave Lizewski, vagyis Kick-Ass éjjel járja az utcákat, s szuperhős csapatot toboroz, addig Mindy, azaz Hit-Girl az apja halála utáni problémák, köztük a gimnáziumi beilleszkedés nehézségeivel küszködik. Természetesen a két szál csak egy ideig jár külön úton, a végső nagy, Mother Fucker összecsapásra a két karakter ismét egymás oldalán harcol majd.

A nem túl ismert Jeff Wadlow összességében ügyesen oldotta meg feladatát. A felhasznált anyagból igyekezett a folytatásban minden lényegeset megtartani, s átmenteni, miközben többször csak nagyon lazán követi az abban felvázolt történetmesélést. Ez alapvetően nem gond, mert a Kick-Ass 2 lassan hömpölygő első felében van idő bemutatni az új szuperhősöket, köztük Colonel Stars-t, Stripes-ot vagy éppen Night Bitch-et, miközben megismerhetjük a másik oldal toborzott tagjait is, köztük Mother Russia-val. A probléma a film második felében kezdődik, amikor már javában tombolnia kellene az akciónak, de ehelyett csak itt-ott elhelyezett bunyókat kapunk, s ahogy kezd fokozódni a dráma, úgy kerül elő egyre sűrűbben a szuperhősnek lenni milyen felelősségel járó kérdés. Az viszont majdnem öt percenként, csak más megfogalmazásban, s ez bizony kissé ront az összképen. A nagy finálé után is keserű marad az ember szájíze, annak képregénybeli megfelelője helyett ugyanis egy nagyon halvány összecsapásban lesz csak részünk.

Mindezek ellenére a Kick-Ass 2 egy pokolian szórakoztató film, némi drámával és jó pár véres akcióval fűszerezve, s eddig egyértelműen a nyári kínálat legjobbja.

Értékelés: 8,5/10

Translate »