Oldal kiválasztása

Lucius II – Halloween

Lucius II – Halloween
5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A sandbox sátánszimulátor visszatért, hogy ártatlan kórházi alkalmazottakat és falusi embereket gyilkoljunk a saját szórakoztatásunkra.

A második rész közvetlenül követi az első történetét. Lucius az egyetlen túlélője a Dante birtok porig égésének, és egyben az egyetlen leszármazottja Charles Wagner szenátornak. Az ügyön dolgozó detektív „megmentette” Lucius-t, és egy kórházba szállította egy kisvárosban. Úgy gondolta, hogy az első rész rejtélyes gyilkosságai mögött az apa állhatott, de nagyon hamar rájön, hogy mekkorát tévedett.

Az első rész története amilyen bizarr volt, olyan jól meg volt komponálva, de a technikai adottságai a játéknak valahogy mégis képesek voltak lehúzni az összképet. A második részben ez pont fordítva van. Most megkapunk mindent lehetőséget, hogy a beteg fantáziánkat szabadon engedjük, és az összes létező személyt megöljük, akivel csak találkozunk, DE egy olyan gyenge történet került köré, ami még egy tábortűz melletti ijesztgetős sztorinak is gyenge lenne.

Tekintsünk hát a játékra úgy, mint egy Goat Simulatorra, kicsit kevesebb kecskével, de annál több halállal és szenvedéssel. A játék legelső momentumában egy vérrel teli kórházi szobában vagyunk, ahol egy defibrilátorral kell agyonrázatnunk a kórházi alkalmazottat, hogy a hullamerevség által a kezében ragadt kulcsot megszerezzük. Ez volt a játék első 10 másodperce, de anélkül, hogy bármiféle vontatott tutorial szekció lett volna, azonnal tudtuk mit kell tegyünk, és hogyan érhetjük el a célunkat.

Valószínűleg nem ez lesz a család kedvenc vasárnap délutáni játéka, de egy haverokkal-összeülős , nevetgélős-gyilkolászós partyhoz tökéletes választás. Olyan trükkös gyilkosságokat követhetünk el, amiket még a 47-es ügynök is megirigyelne. Példaként elmondom a kedvenc trükköm: kinyitom a lift ajtaját -> fellocsolom csúszós tisztítószerrel az előtte lévő csempét egy vonalban -> egy doboz cigit dobok a csúszós kőre. Aki arra jár, meglátja a cigit, elcsúszik a kövön és lezuhan a liftbe. (A cigi rossz dolog srácok, értem?)

Az első egy-két pálya elég behatárolt, de utána megnyílik számunkra a világ, amiben kedvünkre gyilkolhatunk meg szó szerint akárkit. Erre nem csak telekinetikus erőnk lesz segítségül, de telepátia, emberek irányítása, éghető anyagok felrobbantása és maga a környezet is szereplőink ellen van. Például önthetünk tömény sósavat a tűzoldó rendszerbe, majd meggyújtva egy öngyújtót vagy egy arra járó embert rávéve a cigizésre bekapcsolhatjuk azt, és lassított felvételben nézhetjük, amint sikítozás közben lemarja a sav a bőrt minden ott tartózkodóról. Ahhoz, hogy ezeket a képességeket feloldjuk ölnünk kell, mert lényegében az a fő xp forrásunk.

Meg kell említenem, hogy szörnyen bugos képes lenni a fizikai motor. Néha már eléri azt a szintet, amikor olyan röhejes és random dolgokat látunk, hogy a mérgelődés helyett már csak nevetni tudunk, és pont ez az a faktor, ami miatt nem tudok túlságosan haragudni a játékra. Látszik rajta, hogy nem próbálja túl komolyan venni magát. Aki esetleg nem leli örömét a trükkös gyilkosságokban, azoknak roppant hamar unalmassá válik a játék, és mentségnek még csak a sztorit sem tudom felhozni, amiért folytatniuk kéne.

Ezt a játékot csak azoknak a beteg elméknek ajánlom, akik örömüket lelik az ártatlan, teljesen hétköznapi emberek brutális meggyilkolásában. Ha tetszett az első játék világa és játékmenete, akkor ez is egy kihagyhatatlan darab. Nagyon apró dolgokon csúszik meg a játékélmény, de a sok kis apró probléma végül egy nagy visszatartó erővé válik.

Értékelés: 6/10

Translate »