Oldal kiválasztása

Dragon Ball XenoVerse – Játékteszt

Dragon Ball XenoVerse – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Gyerekkoromban hatalmas sláger volt a Dragon Ball-sorozat, rengetegen gyűjtögettük a kártyákat, a matricákat, gyakorlatilag mindent, amit kapni lehetett. Goku kalandjait jobban tudta a társaság kívülről, mint Arany János verseit.

A világhírnek megfelelően rengeteg, jobbnál jobb játékadaptáció látott napvilágot. A mostani rész azonban kicsit másabb, mint az elődei. Míg ott színtisztán a harcról szólt minden, addig itt sok mást csempésztek a programba. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején.

A történet szerint a világot óriási veszély fenyegeti, valaki belepiszkált az időegyenesbe, ezáltal létrehozott egy párhuzamos valóságot (magasságos egek!), így hát a mi felelősségünk lesz, hogy a Time Patrolt segítve helyre rakjuk a dolgokat. Nincs más dolgunk tehát, mint fogni Einsteint, és a DeLorean (itt: misztikus tekercs) segítségével rendbe tenni az eseményeket úgy, ahogy azoknak lenniük kell. Például rögtön a legelső alkalomnál Gokut kell megmentenünk egy olyan csatában, ahol eredetileg győztesként került ki, most viszont nagyon úgy áll a helyzet, hogy ennek a fordítottja következik, vagy következett be? Részemről az időmanipulációs sztorival semmi gond nem volt, nem nyújtott se kiemelkedőt, se botrányosan rosszat, éppen annyi hátteret adott, ami a játéknak és világának szükséges.

Amikor nem harcolunk, akkor a Time Patrol bázisán masírozhatunk körbe, vehetünk fel küldetéseket, fejleszthetjük saját karakterünket. Ugyanis, a korábbi részekkel ellentétben, most már saját karakterünkkel mentjük meg a világot. Számos faj női és férfi egyedei közül válogathatunk, és kényünk-kedvünk szerint alakíthatjuk megjelenésünket, hangunkat. Nyilvánvalóan nem kell Bioware szintű mélységekre gondolni, de verekedős játékhoz tökéletes. Nem véletlen az összehasonlítás, ugyanis a Xenoverse-be egy hangsúlyosabb RPG rendszert is ültettek, így karakterünk a harcokért tapasztalati pontokat és egyéb jutalmakat szerez, amik segítségével különböző boltokban fejlesztheti kinézetét, képességeit stb.

Ez eddig mind szép és jó, ugye? Ugye. És mi a helyzet a verekedéssel? Na, hát az nagyon nem jó. Ha valaki játszott korábbi Dragon Ball-játékokkal, valószínűleg hozzá van már szokva a kombóalapú, látványos összecsapásokhoz és vérre menő harcokhoz. Jómagam utoljára Xbox 360-on játszottam Dragon Ball-játékkal, és nem felejtem el, ahogy testvéreimmel karöltve, üvöltve csapkodtuk szerencsétlen kontrollert, mert egyszerre sikerült elnyomni egy signature move-ot, és a győzelem múlott azon, kié üti ki a másikat az összekapcsolódó csapássorozatból. Ezenfelül számos kombó közül lehetett válogatni, a harcok pörgősek és precízek voltak. A Xenoverse-ben ez valahogy elveszett. Nem egyszer csap át a harc céltalan repülésbe és az ellenfél üldözésébe, a nagy képességek előhívása (pl. Kamehameha) szinte gyerekjáték, az összecsapások pedig nevetségesen könnyűek. Én kombókból se fedeztem fel olyan sokat, gyakorlatilag a kocka és a háromszög random nyomogatásával is bármikor, csukott szemmel nyerni lehet. Egyszerűen kár is tovább ragozni, nem izgalmasak az összecsapások. És ha egy verekedős program nem képes megemelni az adrenalinszintet, akkor gyakorlatilag meg is halt a játék.

Ami még mentheti a programot, ha barátokkal, vagy más játékosokkal méred össze az erődet, akár tömeges összecsapások során. A multiplayer egész korrektre sikerült, lényegében az egyjátékos mód csatározásainak sémáját követi végig, és mind a Co-op, mind a Versus mód megtalálható a felhozatalban.

Összefoglalva: a Xenoverse egy óriási, kihagyott ziccer. A vizuális prezentáció és a hangok teljesen a helyén vannak, simán hozza a sorozat látványvilágát, ami azért 2015-ben elvárható. Igazából a harc is elég látványos tud lenni. Csak annyi kellett volna, hogy a fejlesztők kicsit jobban odafigyeljenek a harcrendszerre, és akkor a pontszám is magasabb lett volna. Manapság azonban a gyenge és erős ütések váltogatása, néhány dobás és nagyobb mozdulat kevés. Ellenben ha rajongó vagy, és szereted a verekedős játékokat, nyugodtan tegyél egy próbát vele, mert okozhat pár kellemes órát.

Értékelés: 6/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »