Oldal kiválasztása

PlayStation TV – Bemutató

PlayStation TV – Bemutató
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Alig telt el egy év a PlayStation 4 megjelenése óta, és máris újabb konzollal bővült a Sony termékpalettája. Egy nem mobil, de igen könnyen hordozható, a PS4-et kiegészítő, de önállóan is sok mindenre képes készülékkel.

Erősen egyszerűsítve a dolgokat: A Sony fogta a PS Vita hardverét, és egy jóval kisebb, képernyő és kezelőszervek nélküli házba költöztette. Az eredmény egy igazán apró „asztali” konzol lett, aminek a tápellátásáról egy külső adapter gondoskodik, a képe pedig a HDMI-csatlakozóról kerülhet át a tévére vagy monitorra. A beépített Wi-Fi csatoló mellett UTP-csatlakozóval is felszerelték, így akár kábelen is csatlakoztatható a hálózathoz. A háttértárként használható 1 GB belső memóriát PS Vita-memóriakártyákkal lehet bővíteni. A kezelőszervek hiányát pedig DS4 (vagy DS3) irányítóval tudjuk enyhíteni, amit a párosításhoz és akkumulátorának feltöltéséhez a szintén normál méretű USB-csatlakozón keresztül kapcsolhatunk a mikro-konzolhoz.

A PlayStation TV egy hozzá párosított irányítóval önállóan is képes sokféle szórakozást nyújtani felhasználójának. Nem csak belső hardvere egyezik meg a PS Vitával, de operációs rendszerük is közel azonos, így jó néhány PS Vitára készült játékot futtathatunk rajta. Minden címet sajnos nem, hiszen a mobilkonzol teljes képernyőjét és hátoldalát kitevő érintőfelületet nem tudja pótolni a DS4 beépített tapipadja, és a kamerát használó játékok sem tudnak képet kicsikarni a kontrollerből. Arról, hogy melyek azok a PS Vita-játékok, amiket PS TV-n is el tudunk indítani, a PlayStation Support oldalán lehet tájékozódni, a Store-ban egyelőre még nem kapott önálló kategóriát a frissen megjelent készülék, bár jó néhány játéknál már jelzik, hogy kompatibilis a PlaySation TV-vel. A kellemesen terjedelmes listát megnézve hamar kiderül az is, hogy nem csak a PS Vita, de a PSP Digital Games, a PSone Classics és a PlayStation mins játékok között is szép számmal akad olyan, ami a mini-konzolon is futtatható.

Ráadásul a játékokkal nem érnek véget a PlayStation TV szórakoztatási képességei, hiszen a PS Vitával elérhető videó- és zenelejátszási képességeket is megkapta a Sony minikonzolja, valamint a Vita levelező és internetböngésző alkalmazása is rendelkezésre áll. A nemcsak méretében, de árában is legkisebb PlayStation legnagyobb dobása azonban nem az önállóan kínált szórakozási lehetőségek valamelyike, hanem az, hogy használható vele a PS4 Remote Play szolgáltatása. A PlayStation TV ezzel képessé válik jó néhány családi vita megelőzésére. A játéknak nem kell véget érnie, ha más családtagoknak is szüksége támad arra a tévére, amihez a PS4 van bekötve, vagy épp nem kell megvárni a meccs, szappanopera vagy aktuális tehetségkutató végét, hogy végre kezdetét vehesse az igazi szórakozás. A PS TV-ről egyszerűen be lehet lépni a PS-en futó (célszerűen inkább megállított) játékba, és átvenni az irányítást, vagy a PS4 megfelelő beállításai mellett a másik szobából bekapcsolva és a meghajtóban lévő lemezről vagy a digitálisan beszerzettek közül elindítani a kívánt játékot. A Remote Play Gaikai alapokon nyugvó technológiája a játék képének tömörítésével és lejjebb skálázásával elég jól tud alkalmazkodni a rendelkezésre álló hálózati átviteli sebességhez, de tévé vagy monitor miatt amúgy is helyhez kötött eszközként érdemes a kábeles hálózati kapcsolatot választani a PS TV számára is, ha több és gyakran aktív eszköz használja a Wi-Fi kapcsolatot.

Európában, és így Magyarországon is egyféle csomagban lehet megvásárolni a Sony minikonzolját. A 32 990 Ft ajánlott fogyasztói áron a PlayStation TV és tápegysége mellé egy HDMI-kábelt és egy kártyát kapnak a vásárlók. Ez utóbbin három, a PS TV-vel kompatibilis Vita-játék letöltőkódja található. A Worms Revolution Extreme, a Velocity Ultra és az Olli Olli kiválasztásánál nem csak arra ügyeltek, hogy az eltérő kategóriákkal a játékosok széles körének igényeit szolgálják ki, de arra is, hogy telepítésük után a belső tárhelyen maradjon még némi kapacitás a mentéseknek is. Kontroller nincs a csomagban, mivel vásárlóként elsődlegesen a PS4 konzollal már amúgy is rendelkező, a Remote Play lehetőséget kihasználni szándékozó felhasználókra számítanak, akik egyszerűen párosítják a nagy konzolhoz kapott irányítót a PS TV-vel.

Nem tudom megkerülni a gondolatot, hogy a PlayStation TV megszületésében szerepe volt annak a hatalmas nekibuzdulásnak, amit a közösségi finanszírozásban megvalósított Ouya puszta ötlete váltott ki. Egy apró, méreténél fogva akár hordozhatónak is nevezhető, de nagy képernyőn, teljes játék- és más élményeket is kínáló eszköz, sok elkötelezett játékos számára lehet vonzó kiegészítő, de ha elég olcsó és kellően jó a játékkínálat, akkor az alkalmi játékosok elsődleges platformjának szerepét is képes betölteni. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a PS TV a nyaralásokra is el fog kísérni, mert kedvenc sorozatom epizódját meg tudom nézni esténként, vagy el tudok játszani a kompatibilis Vita- és PSP-játékokkal, ha az időjárás bekerget a strandról, még akkor is, ha a panzió Wi-Fi kapcsolata szűkösnek bizonyul az otthon hagyott PS4 távoli eléréséhez.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »