Oldal kiválasztása

GC 2013 – Tom Clancy’s The Division – Előzetes

GC 2013 – Tom Clancy’s The Division – Előzetes
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kölnben sajnos nem volt lehetőségünk próbakört futni az idei E3 egyik meglepetés bejelentésével, a Tom Clancy’s The Divisionnel, azonban összegyűjtöttük a játék eddig ismert információit, részleteit.

A Malmöben székelő Massive Entertainment a Ground Control sémájára épülő, 2007-ben bemutatott World in Conflicttal tette le névjegyét. A UbiSoft nem sokkal később fel is vásárolta a csapatot, akik aztán ahelyett, hogy kibontakoztathatták volna tehetségüket, a Far Cry és az Assassin's Creed játékok aktuális epizódjainak munkálataiba segítettek be. Egészen idáig, az elmúlt egy-másfél évben ugyanis végre saját projektjükre, a Tom Clancy nevével fémjelzett The Divisionre koncentrálhattak, ami többek között azért is különleges a stúdió számára, mert ez az első next-gen játékuk, illetve házon belül fejlesztett engine-t készítettek a projekthez. A Snowdrop pedig nem vall szégyent, az első beszámolók szerint valóban következő generációs látványvilágot kapunk majd.

A Tom Clancy's The Division alapötletét az Operation Dark Winter kódnéven is ismert bio-terrorizmus ellen kitalált szimulációs program adta. A játék három héttel azután játszódik, hogy a "Fekete Pénteken" pusztító vírus terjedt szét New York városában. Az alapvető szolgáltatások fokozatosan csődöt mondtak, a kialakult káoszban pedig a város is darabjaira hullik. Az elnök a helyzet megoldására a The Divisiont hívja segítségül. Mi ennek a titkos, taktikai ügynökökből álló szervezetnek az egyik tagja leszünk, feladatunk pedig az lesz, hogy felmérjük a károkat, s lehetőleg megoldást találjunk a kialakult káoszra. A fejlesztők elmondása szerint a cselekmény szándékosan a vírus pusztítása után veszi fel a fonalat, ugyanis elképzelésük szerint így hihetőbb, hogy az embereknek van idejük frakciókat alakítani, csoportokba verődni. Maga a történet a játék előrehaladtával, folyamatosan bontakozik ki, így maga a felvázolt helyzet csak egy kiindulópont lesz, a további, mögöttes részleteket csak később fogjuk megismerni.

A játék fő helyszíne New York lesz, azon belül is Manhattan, de a készítők elárulták, hogy más, New Yorkon kívüli területeket is lehetőségünk lesz felfedezni. Maga a felfedezés és a kutatás egyébként a játék központi magját alkotja, ami nem csoda, hiszen stílusát tekintve akcióközpontú-RPG a Tom Clancy's The Division. Ez azt jelenti, hogy választott karakterünk folyamatosan fejlődik, új képességeket sajátíthat el, közben pedig fontos szerep jut majd a gyűjtögetésnek. Utóbbira szükségünk is lesz, hiszen felszerelésünk és fegyvereink csakis megszerzett eszközeink segítségével lesz személyre szabható vagy fejleszthető. Az ígéretek szerint széles skálán mozog majd az a választék, amiből összeválogathatjuk új felszerelésünket és fegyverünk újdonságait. Utóbbinál fontos tényező lesz annak típusa, így minden egyes fegyvertípus egyedi fejlesztési lehetőségeket kap majd. A készítők azonban igyekeznek elkerülni, hogy a később érkezett játékosok komoly hátrányból induljanak. Egyelőre részleteket nem akartak elárulni, de az a céljuk, hogy az, aki hónapok óta játszik, s az, aki frissen csatlakozik a Divízióhoz, ugyanabban az élményben részesüljön.

A Tom Clancy's The Divisionnel az a célja a UbiSoft Massive-nak, hogy elmossa a határt a szólómód és a multiplayer között. A játék mégis közelebb áll utóbbihoz, hiszen cselekedeteink alapvetően befolyásolják a játék világát, legyen szó sima questről vagy egy átívelő, összetett feladatról. Az már biztos, hogy lesz PvP, ami a történetbe integrálva lesz elérhető, ez azonban azt is jelenti, hogy bajtársainkat leszámítva sose bízhatunk meg senkiben. A játékban a küldetéseket többnyire az úgynevezett "sötét zónában" fogjuk teljesíteni. Egymásra épülő kihívásokat kapunk, amit a játék nemcsak komoly értékű loottal, de olykor azzal is jutalmazni fog, hogy átvehetjük New York egyes szektorai felett az irányítást. Ez utóbbi abból a szempontból lehet fontos, hogy a káosz uralta városban hiány van a vízből, az orvosságból és az energiából is, így ha sikerül egy olyan terület felett bábáskodni, ahol mindezen utánpótlások megvannak, komoly előnyre tehetünk szert.

Az idei E3-as bemutatkozáskor a játékhoz készült mobileszközökön elérhető applikációról is lerántotta a leplet a UbiSoft Massive. Ezt alapvetően tabletekre tervezte a csapat, de egy okostelefonon is ugyanazt az élményt kapjuk, csak kisebb kijelzőn. Maga az applikáció szerves része lesz a játékmenetnek, hiszen ha csapatunk zűrös helyzetbe kerül, akkor segítségével támogató drónokat hívhatunk. Minden valós időben zajlik, így például amíg társaink otthon a PS4 vagy az Xbox One előtt ülve játszanak, addig mi a metrón vagy a buszon közlekedve nyújthatunk segítséget. A drón is személyre szabható lesz, de alapból is rengeteg képességgel bír majd. Az app jóvoltából felülnézetből láthatjuk az eseményeket, legyengült társainknak életcsomagokat dobhatunk, esetleg megerősíthetjük páncélzatukat, a fedezék mögött láthatatlan ellenfelek hollétét felfedhetjük vagy egyszerűen csak kifüstölhetjük őket onnan.

A Tom Clancy's The Division valamikor 2014-ben fog megjelenni, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Translate »