Egy legendás arcade autósjáték-sorozat tért vissza egy hosszabb pihenő után – a legtöbben már talán találkoztak is vele, de legalább hallottak róla.

A Trackmania egy nagyon jellegzetes és ismert arcade autós játék. Hosszú utat tett meg, és egy hosszabb pihenő után visszatért, ráadásul három különálló részletben (Canyon, Storm, Valley), amelyek mindegyike más és más játékélményt biztosít. A Ubisoft lett a kiadója, és azon túl, hogy visszahozták a korábbi, nosztalgikus érzéseket, elég komoly hangsúlyt fektettek a közösségi élményekre. A folyamatos versenyek a cikk írásának a pillanatában is zajlanak, és állandóan szervezik az újabbakat is. Tesztünkben a Canyon és a Stadium kerül górcső alá.

Canyon: Bár már 2011-ben megjelent, ez nevezhető a sorozat igazi újdonságának, mert hiszen mint a neve is sejteti, itt bizony szűk kanyonokban versenyezhetünk, és örültebbnél örültebb mutatványokat hajthatunk végre. És persze a cél az, hogy mi legyünk időben az elsők. Kapott a játék egy egyszemélyes részt is, de ez főleg gyakorlásra való, illetve kiismerhetjük, hol tudjuk levágni a kanyarokat. A Trackmania igazi ereje viszont a multiplayerben van, ahol akár 255 fős szerverekre is bukkanhatunk, amik többnyire majdnem tele is vannak. Ez pedig jól példázza a játék népszerűségét.

Még a Canyon egyik újításának mondható, hogy az autók bizonyos szinten törnek, ami hihetetlenül látványos, és a vezetési élményre is hatással van, hiszen autónk drasztikus lassuláson megy át, és így már kevésbé tudunk majd bizonyos részeken túljutni. A játékban megtapasztalható hihetetlen látványvilágot a száguldozás közben bár nem tudjuk igazán értékelni, de ha egy pillanatra is lassítunk (vagy nézőként figyeljük az eseményeket), elcsodálkozhatunk, mennyire részletesen lett kidolgozva a táj, a fény-árnyék játéka, vagy éppen a víz. Egyszóval minden egyszerűen csodaszép.

A Trackmania egyik fő ágát képviseli a pályakészítés, ami esetünkben nagyon könnyen kezelhető, és a szerkesztőben minden kézre áll majd. A részletes beállítások közé tartozik, hogy mi magunk választhatunk zenét is, majd az elkészült alkotás végül bekerül egy nagy rendszerbe, és innentől a multiplayernél akár a mi pályánkat is választhatják. Mivel felhasználók által készített tartalomról van szó, így fontos, hogy az elkészült pályákat értékelni is lehet, így könnyedén ki tudjuk majd választani az óriási választékból a népszerűbb pályákat.

Az irányítás nagyon kézre áll, és az autó is jól reagál az utasításainkra, bár elsőre a fékezést szokni kell, de ha ezt kitapasztaljuk, látványos manővereket mutathatunk be. A Nadeo tehát sikeresen feltámasztotta a sorozatot, és bár jó pár újítást foganatosított, a régi érzést meghagyva tálalja mindezt egy nagyon szép és élvezetes játék képében.

Stadium: A legtöbben talán ezzel a résszel találkozhattak korábban, csak nem ezen a néven, hanem Nation Foreverként. Bizony, ez ugyanaz a játék, csak felújítva, szebb fény- és árnyékhatásokkal. Természetesen a grafikán itt is sokat csiszoltak, de a hangulat a régi maradt, és bizony, a szép emlékek is rögtön előjönnek. Itt hatalmas stadionokban, Forma 1-szerű autókkal küzdhetünk meg egymással. Törések itt már nem szerepelnek a játékban, de ez jobb is így, mert itt a sebességé a fő szerep, és elég őrült pályákon kell végigküzdenünk magunkat.

Itt is kapunk egy gyakorlórészt, amelyet kiválasztva a régióinkon belül harcolhatunk egymás és a gép ellen is. De ahogy fentebb is említettem, a multiplayer nyújtja az igazi hangulatot. Az alapkoncepció ugyanaz, mint a Canyon esetében, annyi változtatással, hogy itt nem a sivatagban versenyzünk, hanem stadionokban, ahol az aszfaltozott út mellett már a homokos, saras rész is szerepet kap, hiszen ezekre ráfutva autónk jobban kicsúszhat, és erre érdemes lesz odafigyelnünk.

A Canyon már elérhető a Steam rendszerében, egész baráti, 20 eurós áron, míg a Stadium megjelenésére áprilisban lehet számítani, és most kedvezményesen, 9 euróért lehet előrendelni.

Értékelés: 8/10

 

[FRISSÍTÉS]

Április helyett csak június 20-án jelent meg, de végre elérhető a Nadeo által fejlesztett TrackMania 2: Stadium végleges verziója. A játékot a trackmania.com webhelyen vagy a Steam kínálatában lehet megvásárolni. Alább megtaláljátok a bejelentéssel együtt napvilágra hozott trailert:

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás