Oldal kiválasztása

Diablo III – A Blizzardnál létezik konzolos változat

Diablo III – A Blizzardnál létezik konzolos változat
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Polygon csapatának adott interjút a Blizzard vezető kreatívja, Rob Pardo, aki elárulta, a csapatnál már van konzolon futó Diablo III, és jövőre több Diablo-val kapcsolatos bejelentést is megejtenek majd.

Rob Pardo a Polygon stábjának nyilatkozva elárulta, a Blizzard nem tett le azon szándékáról, hogy akár konzolokra is elkészítse a Diablo III-at, így házon belül bizonyos konzolokon már van elérhető prototípusok, de jelenleg egyikkel se állnak úgy, hogy hivatalos bejelentés formájában megerősítsék és bemutassák azokat. Pardo emellett hozzátette, az egész stúdió dolgozik a következő nagy Diablo-dolgon, de ennek bejelentésére már csak jövőre kerül sor.

 

Translate »